Van-e archeológiai bizonyíték az Eszter könyvében leírtakra?
Susán palotájában történt, hogy a gyönyörű Eszter királynő túljárt a gonosz Hámán eszén, és az ő cselszövésének köszönhetően megmenekültek a perzsa zsidók. A Megilát Eszter, mely akár a jó gonosz feletti győzelméről szóló tündérmesének is tűnhet, ugyanakkor első látszatra akár feleslegesen sok részletet ad át a történetnek helyet adó palotáról.
A palota bejáratát jelentő Király Kapuján jött be Hámán, és itt utasította vissza Mordecháj, Eszter unokatestvére (egyesek szerint nagybátyja), hogy meghajoljon előtte. A király a kertjében egy hatalmas, fél éven át tartó ünnepséget tartott összes hivatalnokának és a nemességnek, és utána még egy hétnapos lakomát. Hol volt a király kertje? Talán a palota mögött, mellett vagy előtt? Amikor Eszter meg szeretné közelíteni a királyt, különösen oda kell figyelnie, nehogy feltűnjön a közönségnek a trón felé vezető úton. Miért kell egy közös udvaron átvágnia ahhoz, hogy eljusson a trónhoz? Amikor a király üdvözli, Eszter lakomára hívja őt és Hámánt a lakosztályába. Amint a királynak elmondja a szörnyű igazságot Hámánról, az uralkodó a kertbe rohan, hogy összeszedje a gondolatait és döntést hozzon a továbbiakról. Volt Eszternek saját kertje? Talán ezek a részletek mind a szerző kitalációi? Egyáltalán nem. Ezeken a részleteken keresztül kapunk teljes képet a palota tervrajzáról, és a helyszínek alátámasztják a történet részleteit.
Susánt először 1851-ben fedezte föl a brit geológus, William Loftus. A perzsa Sus városa melletti domb láttán jött rá, hogy ez a bibliai város. A franciák voltak azok, akik megszerezték az ásatások jogait a perzsa sah kormányától. 1884 és 1979 között feltárták a dombot, az akropoliszt és az apadánát, ami a palota helye.
Eredetileg Jacques de Morgan felfedező tisztította meg a területet, majd kollégája, Roland de Mecquenem tárta fel Dárajavaus és Xerxész (Eszter házastársa, Ahasvérus) palotáját, annak temérdek udvarát, királyi lakosztályait és kertjeit. Munkáját Roman Girshman régész folytatta 1946 és 1967 között. Óriási árkokat ástak a domb körül, és kifürkészték annak titkait.
A kilencven évnyi francia munka rengeteg csodás edény és szobor darabjait mentette meg, amelyek ma a párizsi Louvre-ben vannak, továbbá a palota alaprajzának részleteit eredményezte, ami alátámasztja és kiegészíti az Eszter könyvében leírtakat. Láthatjuk a Király Kapuját, amelyen Hámán haladt át a palotához, a nyilvános belső udvart, amelyen Eszter ment át a trónhoz, és a királynő kertjét, ahol Ahasvérus eldöntötte mi lesz Hámánnal. Láthatjuk, hogy Eszternek volt saját kertje a hárem melletti lakóhelye szomszédságában. A királynak is volt egy nagy kertje a bejáratnál, így az udvaroncoknak és a nemeseknek nem kellett átvágniuk a palotán, hogy eljussanak az országra szóló ünnepségre.
Az Eszter könyvét feldolgozó középkori kommentátoroknak feltűntek a palota ezen részletei, és megpróbálták leírni őket. A XII. századi spanyol Abraham Ibn Ezra tórakommentátorként a város és a palota leírása közötti különbségeket elemezte. A XIV. századi Semarjá ben Elija Krétában írt a palotáról, de természetesen nem ellenőrizhette a részleteket. Egyiküknek sem volt hozzáférése a XX. századi tervrajzokhoz, de hitték, hogy Eszter könyve valós leírásokat és helyszíneket tartalmaz. Ahogyan a francia régészek munkájából látszik, igazuk volt.
A palotabirtok bejárata egy bonyolult tetőszerkezetű őrház volt keleten, amely a Hámán által lakott lakónegyedre nyílt. Amikor Eszternek a király belső trónjához kellett mennie a háremből vagy a királyi lakból, tényleg át kellett vágnia egy belső udvaron, ahol a tömeg valóban láthatta. Az általa szervezett ivászat után a király könnyen besiethetett Eszter kertjébe, mely ott volt a hárem mellett. A király kertje pedig egy palotán kívüli nagy nyitott tér volt az őrház és a nyilvános külső udvar között, és ez tökéletes volt a hosszú ünnepség megrendezésére a király udvaroncai és hivatalnokai számára. Ezek mind tisztán láthatók a palota francia alaprajzain.
Eszter könyve egy csodálatos történet a jó Eszter királyné győzelméről a gonosz Hámán felett, de korántsem tündérmese. Leírásai tényeken alapszanak, amelyeket a XIX. és XX. század régészei feltártak, és a mai napig láthatók a modern Irán területén található Sus városában.
A szerző a jeruzsálemi W. F. Albright Régészeti Kutatóintézet főmunkatársa.
forrás • jpost.com
fordítás • Horváth Árje