Lativ hírek

Sziráki sábáton a Lativ Kolellel

Szerző: Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2010. november

Szerző: Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2010. november

Beszámoló a 2010. október 22-24-i hétvégéről

Miért múlik el három év után a szerelem? Miért van több zsidó fiatal a kocsmában péntek este, mint a zsinagógában? Miben hasonlít a kalapácscsőrű gólya a zsidó népre? Ilyen, és ehhez hasonló izgalmas kérdésekről beszélgettünk, vitatkoztunk, és hallgattunk előadást október egyik hétvégéjén a négycsillagos Sziráki Kastélyszállóban. A Lativ Kolel szervezésében körülbelül hatvanan utaztunk le Szirákra azért, hogy sábátont tartsunk, azaz együtt várjuk, ünnepeljük, majd búcsúztassuk el a szombatot. Persze a sabaton már jóval a leutazás előtt megkezdődött, abban az értelemben, hogy mi csináltuk, készítettük elő, akik részt vettünk rajta: a Lativ Kolel tanárai, diákjai, barátai, fiatalok és fiatal családok, rabbik és rebecenek. Így tehát az előkészületek is a program részét jelentették.

A hosszúhétvége díszvendége Dr. Shalom Srebrenik, az Arachim világszervezet vezető tanára, a pszichológiában is jártas kémia professzor volt, aki három részes előadást tartott a párkapcsolatok fejlődéséről. A teoretikus Srebrenik olyan modellt vázolt föl, amely biológiai-fiziológiai alapokon nyugszik, de az egyéni döntés és választás jelentőségét helyezi előtérbe. Rámutatott a férfi-női agyban zajló különbségekre, és arra, hogy milyen kommunikációs stratégiák, valamint döntési folyamatok és célok vezethetnek el ahhoz, hogy egy szerelmen, szereteten alapuló kapcsolat hosszú távon fent maradhasson. Másik fontos vendégelőadó volt a Jeruzsálemből érkező, rengeteg helyet megjárt Licskó Gabriella, aki többek között az ortodox divatvilágról tartott előadást. Gabi a hagyományos viseletek egy-egy szemléletes darabját (például strájmli, kendő, sábeszi ruha) magával hozta, ezeket fel is lehetett próbálni.

A szellemi táplálékon kívül a hagyományos sábeszi lakoma is természetesen hozzátartozott az ünnepléshez: a maceszgombóc leves, a sólet, a krumpli kugli, a hal, a pecsenye, valamint a szombati dalok közös éneklése és a rövid tóramagyarázatok. A dallamos imák, a fiúk tánca, a szombat esti zenélés, a hosszú szoknyák, a rabbik bölcsességei, a szól a kakas már, a hajnalig tartó beszélgetések mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szombat és a zsidóság valódi ízét átérezhessék azok is, akik mindezt már jól ismerik, és azok is, akik életükben először itt raktak föl tfilint, vagy szagoltak bele a Havdalahoz szükséges fűszerek illatába.

Keleti Dávid rabbinak és segítőinek köszönhetően ezen a hétvégén átélhettük mindazt, ami a zsidó életnek az alapja. Az együttlétből, közösségből származó örömöt; a tanulást, amelyből megtanulhatjuk a zsidó bölcsességet, szellemiséget és életformát; a közös imádkozást, amely a hozzátartozik a zsidó spiritualitáshoz. Érezhettük a zsidóság ízeit, illatait, dallamait. Ez volt a célja a sábátonnak, a hosszadalmas előkészületnek, Keleti Dávid rabbi fáradhatatlan munkájának. És persze az, hogy mindezt megőrizzük, továbbvigyük.

Dr. Shalom Srebrenik és Deutsch Róbert
Licskó Gabriella és Fináli Gábor


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás