Élet egy lányjesivában.

Szerző: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2013. június

Szerző: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2013. június

Jeruzsálemben külön kis iparág épült a tudásra szomjazó, jórészt amerikai fiatalok oktatására. Ezek a fiatalok jobbára báál tesuvák, azaz szekuláris társadalomban nevelkedett, a valláshoz visszatérő felnőttek, akik szeretnének többet megtudni népük hagyományairól, klasszikus gondolkodásukról, életmódjukról – valamint szeretnének kilépni a nemzetközi ún. „siduch piacra”, de erről majd később.

A számtalan jesiva között az eltérő tudásszintek és az ún. háskáfá, azaz irányzat vagy beállítottság tesz kü­lön­bséget. Katalógusok, internetes oldalak tömkelege, va­la­mint az utazó és egyetemi kampuszokat látogató igaz­gatók igyekeznek irányt mutatni az érdeklődőknek: min­denki fog találni valamit a rengeteg közül. Sokan azt csinál­ják, hogy Izraelbe érkezésük után végiglátogatnak pár intézményt, mire kiválasztják az ízlésüknek legin­kább megfelelőt. Sok múlik a tanárokon, a tananyagon és persze a társaságon. Tény az, hogy nem feltétlenül il­lik mindenkihez mindegyik intézmény – és ha rosszul válasz­tott, akkor akár az egész zsidóságtól is elmehet a ked­ve.

„A diákok így minden irányzatból megismer- kedhetnek családokkal…”

Így tehát minden szemináriumban igyekeznek a di­á­kok kedvére tenni. A tanórák mellett kirándulásokat és ös­szejöveteleket szerveznek, a tanárok nagy hangsúlyt he­­lyeznek a személyes kapcsolat fölépítésére és erősítésére – egy olyan légkör megteremtésére, ahol a diákok bi­za­lom­mal fordulnak hozzájuk. Erre azért is szükség van, mert csak így sikerül igazán megismerni egymást, ami na­gyon fontos a megfelelő siduch (házastárs) ki­vá­lasz­tá­sához.

A jesivaturizmusnak ugyanis van egy nem titkolt célja: a fél- és egy éves turnusokra érkező diákok egy részének szándékában áll, hogy a társintézményekben tanuló többi fiatal közül a tanárok közreműködésével párt találjon. Aki erre igényt tart, az jelzi a kívánságait, majd a tanárok a hozzá szerintük leginkább illő személynek megadják személyleírását, kölcsönös érdeklődés esetén pedig a te­le­fonszámát – ők aztán majd valahol találkoznak. A rend­szer aránylag jól működik: a lányok közül minden sze­meszterben elkel pár – akiknek a csoport közösen egy ár­tatlan lánybúcsút, ún. tichon partyt szervez.

Tény az, hogy nem minden jesiva való mindenkinek. Egy szekuláris környezetben felnőtt, a zsidóságot a saját aka­ra­­tából választó személynek nyilvánvalóan jobb, ha szin­tén ilyen diákok között tanulhat. Itt ugyanis nincs kér­dés a motivációról és az elkötelezettségről – valamint nem kell az embernek megjátszania magát. A báál tesuvá je­sivák közönsége emellett szerintem színesebb is lehet, mint a tradicionális FFB (frum from birth – születése óta val­lásosok) helyeké – a nagyjából hasonló háttér pedig meg­könnyíti a beilleszkedést.

A Midreset Ráchelt én olyan lányoknak ajánlom, akik­nek már van némi előtanulmányuk: ismerik az alapvető fo­gal­makat, az ünnepeket, nagyjából már tartják a sá­beszt, és volt már a „kezükben” Tóra.

Ha ezzel még nem rendelkeznek, akkor a rámát esko­li Jewel programot javaslom – ahol jómagam másfél év­vel ezelőtt tanultam (és a csoportból még öt másik lány is). Ez amolyan előkészítő, kedvcsináló kurzus. Mind­két helyre jellemző volt, hogy a kiruv, azaz a zsi­dó­ság­hoz való közelítés szinte láthatatlanul történik: a diá­kok­­nak nem mondják meg, hogy mit csináljanak, mi­­ről beszélgessenek, mivel töltsék a szabadidejüket. A Je­wel­ben egyáltalán nem „terrorizálták” a lányokat az­zal, hogy mit vegyenek föl – az MRC-ben is csak annyit mond­tak, hogy szoknya meg könyököt eltakaró felső erő­sen aján­lott.

Az MRC-ben így mindenféle tirka-tarka ruhákat is hor­danak a lányok, van közöttük, aki felvesz harisnyát, és van, aki azt sem.

Az MRC-t egyfajta nyitott attitűd jellemzi – így a hás­ká­fáját sem lehet egyértelműen meghatározni. A tanárok nagy része a modernebb cháredi (ortodox) Harnofon la­kik, de vannak „dáti leumi” tanárok és van egy chászid rab­bi is. Mint mindenütt, Izraelben is magas szinten megy az irányzatosdi – az MRC-ben viszont nyitva hagy­ják a lányok előtt a kaput: oda sodródnak, ami legin­kább szimpatikus a számukra.

Van a midrasában (zsidó tanulmányok intézménye lá­nyok részére) egy „sábát tervezőszolgálat”. Ez egy, az üze­nő­­falra akasztott papírlapot jelent, ahová a diákok felír­hatják, hogy hol, és milyen környezetben szeretnék el­töl­teni a sábátot. A szervezők mindent megtesznek, hogy megtalálják a diák számításait, és megszervezzék szá­mára a hétvégét. A diákok így minden irányzatból megismer­kedhetnek családokkal – ez pedig segíti az eli­ga­zodást.

Tipikus magyar félelemnek számít, hogy egyesek tar­ta­nak a „nyomulástól”, azaz attól, hogy ezek a vallásosok meg akarják „téríteni” őt. Nos, az MRC-ben semmi ilyes­mitől nem kell tartani. Az jön ide, akit eleve érdekel a dolog, nem szólnak bele semmibe – másrészt, ami sze­rin­tem rendkívüli ebben a helyben, az az, hogy itt nem csak egy óriási bödön tudást zúdítanak a diákokra, hanem meg­tanítják őket arra, hogy hogyan tanuljanak később egye­dül.

Mindennap a délelőtti órákban eredeti chumás (Mózes 5 könyve) és neviim (próféták) szövegeket tanulunk és for­dítunk chevrutában (azaz kétfős csoportokban) szó­tár és nyelvtanárok segítségével, majd az olvasottakat a má­­sodik órában átbeszéljük. Számomra az MRC előtt kí­nai­nak tűntek az ún. Rási-betűk – hihetetlen, hogy már ki tudom őket olvasni. Emellett az óhéber nyelvtan fon­tos szabályait is megtanuljuk. Az effajta tanulás azért is előnyös, mert ha a diák komolyan veszi, akkor a saját elő­re­haladása sikerélményt és örömet szerez neki. Ezt az él­ményt nem lehet összehasonlítani azzal, ahogy egy sima Tal­mud-Tóra órán csak úgy eléd rakják a bölcsességet, és neked csak az a dolgod, hogy passzív résztvevőként meg­edd a hallottakat.

Ami még rendkívüli, hogy a midrásában mindenhez ere­­deti forrásokat használunk. A midrásá vezetése való­szí­­nűleg pontosan tudja, hogy a szekuláris háttérrel ren­del­­kező diákokban még lehet szkepticizmus – ezért nem is bízza magát a véletlenre: előttünk van mindig a pontos forrás­megnevezés és az eredeti szöveg. A cso­port­ban három jogászlány, több természettudós és köz­­­gazdász is tanult – egy ilyen társaságot a mese ke­vés­bé tud lenyűgözni, mint a bizonyosság. Egy ilyen társaság számára is inkább az való, hogy ha a tanárok is rendelkeznek világi ismeretekkel: sok közöttük a dip­lomás.

A Midreset Ráchel tehát egy kimondottan értelmi­sé­gieknek való lányjesiva. Én úgy látom, hogy a Ma­gyar­országon felnőtt lányok könnyebben megtalál­hatják itt a helyüket, mint más intézményekben – viszont a társaság amerikai, amerikai szokásokkal. Nagyon befogadók, ér­dek­lődők és kedvesek – én szereztem egy-két barátnőt is –, de vannak kulturális különbségek köztünk. Amit azonban az ember egy ilyen helyen elsajátíthat, azért úgy gondolom, érdemes kijönni.

A délutáni órák igen sokrétűek: kósersági kurzus két szinten, muszár (etika), zsidó gondolkodásmód, hu­sza­dik századi ügyek halachikus vonatkozásai (pl. a női rab­bik­ról, a szekuláris irodalomról, a lányok tanulásáról), heti­sza­kasz, a szidur (imakönyv) mélységei, Luzzato és még so­rol­hatnám. Napi nyolc-tíz órát minden gond nélkül a padban tölthetünk anélkül, hogy bármit is kétszer hal­la­nánk vagy unatkoznánk.

Este pedig – ha van erőnk – akkor vár minket a mese­szép, színes Jeruzsálem.

Minthogy már a második midrásában tanulok, azt gon­dolom, hogy kijelenthetem: szerintem életem leg­kel­le­mesebb és spirituálisan leggazdagabb időszakait kö­szön­hetem ezeknek az intézményeknek. Én mindenkinek aján­­lom, hogy töltsön el pár hónapot ilyen környezetben.

vissza