Pinchász

Természetes cselekvés vagy az érzelmek ura?

Elválasztani az igazat a képzelgéstől vagy a vágytól – dönteni, megkülönböztetni.

Szerző: Rabbi Eliyahu Hoffmann
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2013. június

Szerző: Rabbi Eliyahu Hoffmann
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2013. június

Hetiszakasz: Pinchász

„De előállt Pinchász, végrehajtotta az ítéletet, és megszűnt a csapás. Igaz tettnek számít ez neki nemzedékről nemzedékre mindörökké.” (Zsoltárok 106:30–31.)

Miért nevezi Pinchász tettét a Szentírás cedákának, melyet általában jótékonyságnak fordítunk?

Bár Pinchász bűnösök ellen elkövetett gyilkossága elfogadtatik a mennyekben, úgy tűnik, hogy az elkövetést követő időszakban komoly kritikával találta magát szemben. „Láttad ezt az embert – annak az unokáját, aki bálványimádáshoz hízlalt borjúkat – akinek hirtelen van bátorsága egy zsidó törzs hercegét megölni?” (Lásd: Rási.) Pinchász anyai oldalon Jitró unokája volt. Ő, mielőtt Mózes apósa lett volna, és betért volna a zsidóságba, a pogányság összes válfaját kipróbálta. Pinchász viselkedését egyesek ennek a „durva” családi háttérnek tulajdonították. Ebből persze az az következtetés adódik, hogy egy születésétől vallásos zsidó, Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottja sohasem tett volna ilyesmit.

Rási szerint a Tóra válasza erre a kritikára az, hogy „Pin­chász, Áron főpap fiának Elazárnak a fia…” Azzal, hogy a Tóra Áronig visszavezeti a családfáját, emlékeztet minket arra, hogy nem csak Jitró unokája volt, hanem Ároné is. Áron pedig szerette a békét, és egy, a Pinchászéhoz ha­sonló tett nem lett volna számára természetes. (Rási.) Ugyan­akkor úgy tűnik, hogy a rosszallók nem kaptak teljes választ. Pontosan tudták, hogy Áron is Pinchász nagyapja volt, mégis azt vallották, hogy egy ilyen cselekedet nem eredhet tőle.

„Mi a kapcsolat az ima és az ítélet vég- rehajtása között?”

Vessünk egy közelebbi pillantást a fenti idézetre. „De elő­állt Pinchász, végrehajtotta az ítéletet (vá-je’falél).” A hé­ber gyökbetűi az „ítélet végrehajtásának” pé-lámed-lá­med. Az ima héber megfelelője, a tefilá is ezekből a gyökökből származik. Mi a kapcsolat az ima és az ítélet végrehajtása között?

A pé-lámed-lámed nem pusztán elbírálást jelent, hanem megkülönböztetést, tisztázást és döntést is. Életünk során folyamatosan elválasztjuk a pletykát a bizonyosságtól, a megalapozott véleményeket a vad találgatástól, a tényeket a fikciótól. Ezt pe’lilának hívjuk, és ebből származik a pe’lilim – bíróság – kifejezés is. (Lásd: 2Mózes 21:22.) Mi más lenne a bíróságok dolga, ha nem az, hogy a bizonyítékokat mérlegelve világos döntést hozzanak? Egy kapcsolodó gyök a pé-lámed-hé (pele), mely két dolog világos elválasztását jelenti. Ezért hívják az imát tefilának, mert ez a lélek vágyakozása a durva és a finom elválasztására; arra, hogy meghatározza azt, ami igazán fontos, és elkülönítse attól, ami csak annak tűnik. (Szidur ávajdász hálév.)

Ez megválaszol egy gyakori kérdést: miért van szükség az imára? Az Örökkévaló nem tudná, hogy mik a szükségleteink, anélkül hogy emlékeztetnénk őt rá? Ter­mé­sze­tesen tudja, még jobban is, mint mi. Ha az ima egyetlen célja az lenne, hogy tájékoztassuk az Istent azokról a dolgokról, amelyekre szükségünk van, akkor elég fölös­leges lenne. Az ima igazi célja az, hogy felemelje az imád­kozót azzal, hogy időt bocsát számára az élet fontos dol­gain való töprengésre. Ez teszi lehetővé az igazi megértést és elérhetővé a Mennyek áldását.

Ez az ima folyamatának célja: a döntéshozatal. Az ima az önértékelés folyamata, ezért visszaható maga az ige is. Az ima kiemeli az embert a mindennapi élet zűrzavarából, a saját megfáradt nézetei és véleményei közül, és beengedi az igazság piciny sarkába, illetve lehetőséget biztosít az Örökkévalóval való kapcsolat elmélyítésére. (Rabbi Nosson Scherman: Az ima: Időtlen igény.)

Amit Pinchász tett Zimri és Kozbi megölésével, az bíráskodás volt. Félre kellett tennie a saját természetes békés és kulturált viselkedését, és el kellett követnie a lehető legvéresebb és legkegyelmetlenebb cselekedetet. Mások szerint Pinchász a természete szerint járt el, és ezt igazolja a származása is. E logika mentén Pinchász nem érdemel dicséretet, hiszen csupán az ösztönei szerint fedte fel agresszivitását és dühét. Talán még meg is kéne büntetni…

De azzal, hogy Áron leszármazottjaként tünteti fel, a Tó­­­ra megcáfolja ezt az érvelést. Pinchász nem volt őrült. Áron unokája volt, akinek annyira fontos volt a béke, hogy nem bírta nézni, ahogy a zsidók veszekedtek. Amikor megölte a bűnösöket, Pinchász nem vad és irányíthatatlan arcát fedte fel, hanem pelilát csinált. Elválasztotta azt, amit szeretne tenni attól, amit meg kellett tennie.

Talán ezért használja a zsoltár a vá-je’falél kifejezést. Ahogy ima során elválasztjuk az igazságot a képzelettől, úgy kellett Pinchásznak is elválasztania magát a saját gyengéd természetétől ahhoz, hogy egy erőszakos tettet hajtson végre.

A cedáká – a jótékonyság – is hasonló szerepet tölt be. Ter­mészetéből fakadóan az ember sokszor gyűjtögeti azt, amit megkeresett. „Ami az enyém, az az enyém, ami a ti­ed, az a tied.” (Piré Ávot) Az ember ragaszkodik a tulajdonához, és nem válik meg tőle könnyen a semmiért cse­rébe. A cedáká parancsolata azt kívánja tőlünk, hogy vá­lasszuk el magunkat a pénzhez és a tulajdonhoz való ragasz­kodásunktól azok kedvéért, akik nem olyan szerencsések, mint mi. Talán ezért van úgy írva, hogy „igaz tett­nek (jótékonyságnak) számít ez neki”. Azzal, hogy Pin­chász feladta békeszeretetét, cedákát, jótékonyságot gyakorolt.

A vilnai gáon a következő módon vázolja a kapcsolatot a cedákával: a „máchácit” szót, vagyis a minden zsidó által adott „fél” sékelt (ki sziszá hetiszakasz), a következőképpen betűzzük a héberben: mém-chet-cádik-jud-táv. A középső betű cádik a cedáká gyökéből. Körülötte van a chet és a jud, ami az életet – cháj – adja ki. Kívül pedig a mém és a táv van, mely a mét, vagyis a halált teszi ki. A gáon szerint ebből tanuljuk azt, hogy a fél sékel felajánlásával közelebb vagyunk az élethez, és távolabb vagyunk a haláltól.

Pinchász „eltávolította a haragomat Izrael gyermekeitől”. A „haragom” szó héberül chámáti, vagyis chet-mem-táv-jud. A cháj (élet) kívül van, a mét (halál) pedig belül. Pinchász ezt „fordította meg”, hogy a zsidók, akik járványtól haldokoltak, újra közel kerülhessenek az élethez és eltávolodhassanak a haláltól. Mivel ez a cedáká célja is, ezért – a gáon szerint – tisztán láthatjuk, hogy a zsoltár miért hasonlítja össze a kettőt.

Ki volt Pinchász?

És lakott Izrael Sitimben, és a nép elkezdett paráz-nál­­kodni Moáb lányaival.” (25:1) A sok sivatagi vándorlás és háború közben a zsidó népnek volt egy rövid nyugalmas időszaka. Ezt használta ki Bilám, a gonosz próféta, aki azt a tanácsot adta az ellenséges moabitáknak, hogy békés úton olvasszák be a zsidó népet soraik közé.

Annyira sikeres volt ez a tanács, hogy egy a tizen­két törzs vezetője közül, Zimri (Simon törzsének vezetője) mindenki szeme láttára volt együtt Koz­bival, a moa­bita király lányával. Meglátta ezt a főpap, Áron uno­kája, Pinchász, és úgy érezte, eljött a cselekvés ideje: fogott egy dárdát, amivel mindkettejüket egyszer­re átdöfte. „Erre megszűnt a csapás Izrael fiairól.” (25:8)

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás