Elválasztani az igazat a képzelgéstől vagy a vágytól – dönteni, megkülönböztetni.
Szerző: Rabbi Eliyahu Hoffmann
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2013. június
Szerző: Rabbi Eliyahu Hoffmann
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2013. június
Hetiszakasz: Pinchász
„De előállt Pinchász, végrehajtotta az ítéletet, és megszűnt a csapás. Igaz tettnek számít ez neki nemzedékről nemzedékre mindörökké.” (Zsoltárok 106:30–31.)
Miért nevezi Pinchász tettét a Szentírás cedákának, melyet általában jótékonyságnak fordítunk?
Bár Pinchász bűnösök ellen elkövetett gyilkossága elfogadtatik a mennyekben, úgy tűnik, hogy az elkövetést követő időszakban komoly kritikával találta magát szemben. „Láttad ezt az embert – annak az unokáját, aki bálványimádáshoz hízlalt borjúkat – akinek hirtelen van bátorsága egy zsidó törzs hercegét megölni?” (Lásd: Rási.) Pinchász anyai oldalon Jitró unokája volt. Ő, mielőtt Mózes apósa lett volna, és betért volna a zsidóságba, a pogányság összes válfaját kipróbálta. Pinchász viselkedését egyesek ennek a „durva” családi háttérnek tulajdonították. Ebből persze az az következtetés adódik, hogy egy születésétől vallásos zsidó, Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottja sohasem tett volna ilyesmit.
Rási szerint a Tóra válasza erre a kritikára az, hogy „Pinchász, Áron főpap fiának Elazárnak a fia…” Azzal, hogy a Tóra Áronig visszavezeti a családfáját, emlékeztet minket arra, hogy nem csak Jitró unokája volt, hanem Ároné is. Áron pedig szerette a békét, és egy, a Pinchászéhoz hasonló tett nem lett volna számára természetes. (Rási.) Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a rosszallók nem kaptak teljes választ. Pontosan tudták, hogy Áron is Pinchász nagyapja volt, mégis azt vallották, hogy egy ilyen cselekedet nem eredhet tőle.
„Mi a kapcsolat az ima és az ítélet vég- rehajtása között?”
Vessünk egy közelebbi pillantást a fenti idézetre. „De előállt Pinchász, végrehajtotta az ítéletet (vá-je’falél).” A héber gyökbetűi az „ítélet végrehajtásának” pé-lámed-lámed. Az ima héber megfelelője, a tefilá is ezekből a gyökökből származik. Mi a kapcsolat az ima és az ítélet végrehajtása között?
A pé-lámed-lámed nem pusztán elbírálást jelent, hanem megkülönböztetést, tisztázást és döntést is. Életünk során folyamatosan elválasztjuk a pletykát a bizonyosságtól, a megalapozott véleményeket a vad találgatástól, a tényeket a fikciótól. Ezt pe’lilának hívjuk, és ebből származik a pe’lilim – bíróság – kifejezés is. (Lásd: 2Mózes 21:22.) Mi más lenne a bíróságok dolga, ha nem az, hogy a bizonyítékokat mérlegelve világos döntést hozzanak? Egy kapcsolodó gyök a pé-lámed-hé (pele), mely két dolog világos elválasztását jelenti. Ezért hívják az imát tefilának, mert ez a lélek vágyakozása a durva és a finom elválasztására; arra, hogy meghatározza azt, ami igazán fontos, és elkülönítse attól, ami csak annak tűnik. (Szidur ávajdász hálév.)
Ez megválaszol egy gyakori kérdést: miért van szükség az imára? Az Örökkévaló nem tudná, hogy mik a szükségleteink, anélkül hogy emlékeztetnénk őt rá? Természetesen tudja, még jobban is, mint mi. Ha az ima egyetlen célja az lenne, hogy tájékoztassuk az Istent azokról a dolgokról, amelyekre szükségünk van, akkor elég fölösleges lenne. Az ima igazi célja az, hogy felemelje az imádkozót azzal, hogy időt bocsát számára az élet fontos dolgain való töprengésre. Ez teszi lehetővé az igazi megértést és elérhetővé a Mennyek áldását.
Ez az ima folyamatának célja: a döntéshozatal. Az ima az önértékelés folyamata, ezért visszaható maga az ige is. Az ima kiemeli az embert a mindennapi élet zűrzavarából, a saját megfáradt nézetei és véleményei közül, és beengedi az igazság piciny sarkába, illetve lehetőséget biztosít az Örökkévalóval való kapcsolat elmélyítésére. (Rabbi Nosson Scherman: Az ima: Időtlen igény.)
Amit Pinchász tett Zimri és Kozbi megölésével, az bíráskodás volt. Félre kellett tennie a saját természetes békés és kulturált viselkedését, és el kellett követnie a lehető legvéresebb és legkegyelmetlenebb cselekedetet. Mások szerint Pinchász a természete szerint járt el, és ezt igazolja a származása is. E logika mentén Pinchász nem érdemel dicséretet, hiszen csupán az ösztönei szerint fedte fel agresszivitását és dühét. Talán még meg is kéne büntetni…
De azzal, hogy Áron leszármazottjaként tünteti fel, a Tóra megcáfolja ezt az érvelést. Pinchász nem volt őrült. Áron unokája volt, akinek annyira fontos volt a béke, hogy nem bírta nézni, ahogy a zsidók veszekedtek. Amikor megölte a bűnösöket, Pinchász nem vad és irányíthatatlan arcát fedte fel, hanem pelilát csinált. Elválasztotta azt, amit szeretne tenni attól, amit meg kellett tennie.
Talán ezért használja a zsoltár a vá-je’falél kifejezést. Ahogy ima során elválasztjuk az igazságot a képzelettől, úgy kellett Pinchásznak is elválasztania magát a saját gyengéd természetétől ahhoz, hogy egy erőszakos tettet hajtson végre.
A cedáká – a jótékonyság – is hasonló szerepet tölt be. Természetéből fakadóan az ember sokszor gyűjtögeti azt, amit megkeresett. „Ami az enyém, az az enyém, ami a tied, az a tied.” (Piré Ávot) Az ember ragaszkodik a tulajdonához, és nem válik meg tőle könnyen a semmiért cserébe. A cedáká parancsolata azt kívánja tőlünk, hogy válasszuk el magunkat a pénzhez és a tulajdonhoz való ragaszkodásunktól azok kedvéért, akik nem olyan szerencsések, mint mi. Talán ezért van úgy írva, hogy „igaz tettnek (jótékonyságnak) számít ez neki”. Azzal, hogy Pinchász feladta békeszeretetét, cedákát, jótékonyságot gyakorolt.
A vilnai gáon a következő módon vázolja a kapcsolatot a cedákával: a „máchácit” szót, vagyis a minden zsidó által adott „fél” sékelt (ki sziszá hetiszakasz), a következőképpen betűzzük a héberben: mém-chet-cádik-jud-táv. A középső betű cádik a cedáká gyökéből. Körülötte van a chet és a jud, ami az életet – cháj – adja ki. Kívül pedig a mém és a táv van, mely a mét, vagyis a halált teszi ki. A gáon szerint ebből tanuljuk azt, hogy a fél sékel felajánlásával közelebb vagyunk az élethez, és távolabb vagyunk a haláltól.
Pinchász „eltávolította a haragomat Izrael gyermekeitől”. A „haragom” szó héberül chámáti, vagyis chet-mem-táv-jud. A cháj (élet) kívül van, a mét (halál) pedig belül. Pinchász ezt „fordította meg”, hogy a zsidók, akik járványtól haldokoltak, újra közel kerülhessenek az élethez és eltávolodhassanak a haláltól. Mivel ez a cedáká célja is, ezért – a gáon szerint – tisztán láthatjuk, hogy a zsoltár miért hasonlítja össze a kettőt.
Ki volt Pinchász?
„És lakott Izrael Sitimben, és a nép elkezdett paráz-nálkodni Moáb lányaival.” (25:1) A sok sivatagi vándorlás és háború közben a zsidó népnek volt egy rövid nyugalmas időszaka. Ezt használta ki Bilám, a gonosz próféta, aki azt a tanácsot adta az ellenséges moabitáknak, hogy békés úton olvasszák be a zsidó népet soraik közé.
Annyira sikeres volt ez a tanács, hogy egy a tizenkét törzs vezetője közül, Zimri (Simon törzsének vezetője) mindenki szeme láttára volt együtt Kozbival, a moabita király lányával. Meglátta ezt a főpap, Áron unokája, Pinchász, és úgy érezte, eljött a cselekvés ideje: fogott egy dárdát, amivel mindkettejüket egyszerre átdöfte. „Erre megszűnt a csapás Izrael fiairól.” (25:8)