Három olyan böjtnapunk van, amely a jeruzsálemi Szentély(ek) lerombolásához kötődik: tévét 10-e, támmuz 17-e és áv 9-e.
I. e. 425-ben (a Teremtés 3336-ik évében) tévét 10-én kezdték meg Nebukadnezár babilóniai király csapatai Jeruzsálem ostromát. Két és fél évig tartó ostrom után, támmuz 17-én áttörték a város falait, majd három hétre rá, áv 9-én, győzelmüket megpecsételve lerombolták a Szentélyt.
Ezen dátumok és események közül talán a legkevesebb figyelem az elsőt övezi. Ráadásul az északi féltekén (ahol a zsidóság nagy többsége él) ez a december végi – január eleji nap a legrövidebb a böjtnapok közül. Pedig muszár szempontból talán ez lenne a legfontosabb! Támmuz 17-én és áv 9-én olyan eseményekről emlékezünk meg, amikor már nagy volt a baj. Az ellenség bejutott a városba, a Szentély elpusztult. Ekkor már nem igazán lehetett mit csinálni. Ezzel szemben amikor a bajok még csak elkezdődtek, amikor az ellenség még csak elérte a várost, akkor még kétesélyes volt a háború kimenetele.
Tévét 10-én tehát nem azért böjtölünk, mert valami rossz már megtörtént, hanem azért, mert a jövő nem túl fényesen néz ki. A böjttel figyelmeztetnünk kell saját magunkat arra, hogy a negatív jeleket komolyan kell venni. Arra, hogy már lehet látni, hová vezethet a rossz út, tehát igyekezzünk a jó irányba kanyarodni! Az ember természete sajnos nem mindig támogatja ezt: hajlamosak vagyunk nem tudomásul venni azt, ami számunkra kellemetlen. A bennünk levő rossz ösztön, a szellemi lustaság elhomályosítja, eltompítja az egyébként kristálytiszta jeleket is. Ez ellen aktívan tenni kell! De hogyan?
Rabbi Pinchász ben Jáir berájszája (a Misnából, annak Rabbi Jehuda haNászi általi lezárásakor kimaradt tannaita tanítás) szerint: „A Tóra az éberséghez vezet, az éberség a gyors cselekvéshez, a gyors cselekvés a bűntelenséghez, a bűntelenség a puritánsághoz, a puritánság a tisztasághoz, a tisztaság a jámborsághoz, a jámborság az alázatossághoz, az alázatosság a bűntől való félelemhez, a bűntől való félelem a szentséghez…” (Avoda Zara 20b). Erre a sorozatra alapozza a Rámchál (Rabbi Mose Chájim Luzzatto, 18-ik századbeli itáliai muszár-kabbalista rabbi) az egyik fontos könyvét, a Meszilász Jesorimot (Egyenesek Ösvénye), amely a muszár mozgalom egyik alapművévé vált. Ebben a könyvben lépésről lépésre végigmegy az egyes fokozatokon, kifejtve az adott szint értékeit, hogy hogyan lehet a szintet a gyakorlatban elérni, illetve hogy mire kell vigyázni, nehogy elveszítsük. Amint már említettük, a legelső szint az éberség. Ha az ember tudata nincs rajta a helyes életen, ha nem figyel oda, akkor hiába minden további próbálkozás. Rámchál a világot az éjszakához hasonlítja (a Talmudot idézve, amely a Zsoltárokat idézi), az éjszaka sötétsége kétféle tévedést okoz: az egyik, hogy az ember nem látja a csapdákat, így könnyen beléjük eshet, a másik pedig, hogy a sötétben könnyen összekeverheti a jót a rosszal. Ezt a keveredést pedig az ember sokszor megmagyarázza, megideologizálja. Úgy tesz, mintha a rossz tudományosan alátámasztható lenne, sőt mintha az lenne a felsőbbrendű jó. Erre ma is rengeteg példát találhatunk: a magukat logikusnak és morálisnak képzelő „értelmiségiek”, akik éppen a tudomány és humanizmus nevében kelnek ki az általuk egyáltalán nem ismert Tóra ellen…
De akár az egyébként vallásos zsidó életet élők is könnyen beleeshetnek az önámítás, önigazolás hibájába. Az amúgy a Tóra tanításait követő és az őt személyesen nem érintő témákban kristálytiszta logikával gondolkodó ember is képes saját magát felmenteni a lehető leglehetetlenebb helyzetekben is.
A böjttel figyelmeztetnünk kell saját magunkat arra, hogy a negatív jeleket komolyan kell venni.
Rámchál tanácsa ez ellen (a magasabb szinten levők követése mellett) a rendszeres és őszinte önreflexió. Ha az ember kijelöl erre egy időt, és ahhoz tartja magát, az nagyon sokat segít. Szintén elengedhetetlen ehhez a tóratanulás. A berájszá szerint az éberséghez a Tóra vezet. Tóratanulás nélkül nem tudhatjuk, hogy mi az a helyes út, amelyhez képest magunkat elemeznünk kell.
Már említettük, hogy tévét 10-e a tél elejére-közepére, az északi félteke legrövidebb napjaira, legsötétebb időszakára esik. Ekkor kell önreflexióval felgyújtanunk magunkban a fényt, fejlesztenünk a tisztánlátást, nehogy nyáron, amikor a hosszú, világos napokon látjuk támmuz 17-e és áv 9-e szörnyűségeit, már túl késő legyen!