Gyász – böjt – megtérés.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

A zsidó naptárban „a” gyásznap Tisá beÁv. Több olyan dátum van, amikor olyan tragikus események miatt böjtölünk, melyek azokban a napokban történtek, azonban ilyenkor nem elsősorban az ekkor történt események miatti gyászra koncentrálunk, hanem a megtérésre. Ezzel szemben Tisá beÁv napján elsődleges a gyász. Tisá beÁv szokásai megegyeznek egy gyászoló szokásaival, aki aznap vesztette el közeli hozzátartozóját.

Ugyan a böjtölés és az egyéb törvények, melyek kapcsolódnak ehhez a naphoz nem tórai eredetűek, hanem részben a próféták által, részben rabbinikusan elrendelt törvények, de magának a napnak tórai vonatkozása is van. A Slách hetiszakaszban a Mózes által kiküldött kémek Tisá beÁv napján tértek vissza Kánaán orszá­gának feltérképezéséből. Ami­kor a nép meghallotta a kémek elbeszélését és interpretációját, miszerint nem lesznek képesek elfoglalni az országot, azt mondja a Tóra: „…és sírt a nép azon az éjjelen…” (4Mózes 14,1). Ezt kiegészítik Bölcseink: „Azt mondta az Örökkévaló: ők ok nélkül sírtak, rögzítem nekik ezt a napot sírásra…” (Táánit 29A, Midrás Tánchumá-Slách.)

A Midrás még egy kicsit hor­ro­risztikus részlettel bővíti ki e nap pusztai történetét. A kémek visszatérését követően az Örökkévaló azt a rendeletet hozta, hogy az Egyiptomból kivonult nép húsz és hatvan év közötti férfiainak meg kellett halniuk a pusztában eltöltött negyven év alatt. A Midrás elmeséli, ayakorlatban ez úgy zajlott le, hogy minden évben Tisá beÁv napján az összes férfi, akit érintett a rendelet, megásta a sírját és éjszakára bele is feküdt. Reggelre egy részük meghalt, aki nem, az pedig kikelt a sírból és folytatta a vándorlást.

A Misna elmondja, hogy a kémek történetén kívül még négy tragédia kapcsolódik ehhez a naphoz. Az első Szentélyt ezen a napon rombolták le, a másodikat ugyancsak. Ezen a napon foglalták el a rómaiak Bétár városát, majd ezt követően az ott levő zsidókat tízezrével gyilkolták le. Ezen a napon szántotta fel Turnuszrufusz a Szentély helyét, a Cion-hegyet, evvel mutatva, hogy soha többet nem fog felépülni. Ezt az öt tragédiát említi a Misna, de mi tudjuk, hogy a Misna utáni történelem is bővelkedik tragédiákban, melyek pont ezen a napon történtek. Tisá beÁv napján kellett a zsidóknak elhagyni Spanyolországot 1492-ben, ami az ezt követő években rengeteg emberáldozattal járt. Az angliai kiűzetés is ezen a napon volt. Az első világháború, aminek egyenes következménye lett a második, Tisá beÁv napján tört ki.

Tisá beáv napján a földön ülünk és gyászolunk. Gyászoljuk a Szentélyt és az évezredek óta száműzetésben élő, sokat szenvedett és sokat kínzott zsidó népet. A halottak és megkínzottak millióit. Ezen a napon „cél” a gyász, de természetesen nem az egyetlen cél. Úgy, mint a többi közösségi böjtnapon, a tragédiák említésének célja a „tesuvá”, a megtérés. Tudatosítani kell magunkban, hogy amíg az Örökkévaló közel van a zsidó néphez, senki nem lehet képes ártani. Minden helytelen cselekvés, minden nem helyénvaló beszéd, minden rossz gondolat és minden rossz tulajdonság növeli a távolságot a zsidó nép és az Örökkévaló között. Mindannyiunknak kötelessége a tragédiák említésekor átgondolni, hogy Én személyesen naponta hány olyan dolgot követek el, melyek további eltávolodást okoznak a zsidó nép és az Örökkévaló között. Hány olyan dolgot követek el, melyek ilyen tragédiákat okozhatnak. Ami megnehezíti számunkra ezt a gondolatmenetet az az, hogy nem látjuk be, hogy milyen súlya van minden egyes tettnek, beszédnek, gondolatnak.

„Rossz ösztön az, ha valaki iránt felébred bennem a gyűlölet, ha valakiről csak úgy rosszat mesélek…”

A nagy kabbalista, rabbi Mose Kordovero azt írja a „Tomer Devorá” című könyvében: minden alkalommal, amikor az ember hagyja magában felébredni a rossz ösztönt, ezzel felébreszti a „nehéz ítéleteket”, azaz a „midát hádin”-t, az ítélet tulajdonsága felerősödik a könyörülettel szemben. A rossz ösztön nem feltétlenül az, hogy valakit megölni vagy kínozni akarok. Rossz ösztön az, ha valaki iránt felébred bennem a gyűlölet, ha valakiről „csak úgy” rosszat mesélek, ha valakit kicsit megkárosítok, ha hazudok, ha megtetszik valakinek a felesége stb., stb.

Az Ohr háChájim (a Tóra egyik kommentátora) a Mispátim hetiszakaszban, a tűz által okozott kár esetében (2Mózes 22,5) talált erre utalást. „Amikor kimegy tűz”, azaz amikor az emberben felébred a rossz ösztön és ez felébreszti az ítélet tulajdonságát, akkor az tűzként fog pusztítani. És a tűz belekap a tüskékbe – ezek a gonoszok, akik olyanok, mint a fájdalmat okozó tüskék. De az ítélet tulajdonsága nem csak a gonoszokkal szembeni cselekedetek alapján mér, hanem tovább terjed. És tovább terjedhet a gyerekekre, majd az igaz emberekre, majd az egész népre. A törvény szerint ilyen esetben aki gyújtotta a tüzet, köteles megfizetni a kárt, azaz aki hagyta, hogy felébredjen benne a rossz ösztön, a végén megfizet az összes kárért, amit okozott. Ez az, amit végig kell gondolnunk ezen a napon, hogy vajon mennyi kárt és szenvedést okoztunk a világban, mennyi részünk lehet ezekben a tragédiákban. Nem azt a kérdést kell feltenni a Holokauszttal kapcsolatban, vajon hol volt az Isten, hanem azt, hogy „én” hol voltam… Ez az elmélkedés ösztönözhet azzal kapcsolatban, hogy mit kell máshogyan tennem a jövőben, hogy mit tehetek nap mint nap azért, hogy ne a rossz ösztön, hanem a közeledés az Örökkévalóhoz vezérelje a cselekedeteimet.