Mit kell tennünk az elmélyült ünnepi hangulat eléréséért?

Rav Keleti, mielőtt belemennék a nagyünnepek imáinak és témáinak tárgyalásába, kérnénk egy kis hangulatjelentést. Hogyan kell elképzelni az ünnepi időszakot megelőző hangulatot Jeruzsálemben? Hogyan készülnek ott az emberek?

Elul hónapban mindenki szellemileg készül fel, mindenki tudja, hogy bírálási időszak következik. Ekkor két egymásnak látszólag ellentmondó motívum jelenik meg, amelyek a kissé feszültebb hangulatért is felelősek: az istenfélelem, mely az ítélettől való félelmet jelenti elsősorban, és az öröm, hogy ha mi közeledünk a Teremtőhöz, akkor a Teremtő is közeledik hozzánk, ahogy írva van az Énekek Énekében: „én a kedvesemé vagyok, és a szerelmem enyém.” Ebben a felkészülésben különböző egyéni szintek vannak, aszerint hogy ki milyen szinten áll a dolgok megértésében.

Ahogy közelednek az ünnepek, elsőként természetesen ros hásáná, sokan a jeleket, a szimánimokat, amelyeket ros hásánakor eszünk, kirakják az asztalra. Nem mindenhol csinálják, mivel ez sok előkészítéssel jár. Ros hásáná előtt különleges élmény, hogy ahogy megy az ember az utcán, lehet hallani a lakásokból kiszűrődő hangot, ahogy gyakorolják a sófárfújást. Ros hásáná utántól nyit az árbá minim, a szukotkor használt négy növény piaca, és az emberek már akkor kezdik körbejárni a helyeket, és vásárolnak etrogot és lulávot. Akinek még nem volt szukája, az elmegy az asztaloshoz megrendelni a falakat, akinek volt, azok előveszik a darabjait, és elkezdik építeni.

A vallásos kerületekben főként szűk utcákban sétálhatunk. Ilyenkor az utcák tele vannak szukákkal?

Inkább az erkélyen, vagy a tetőn. A törvény tiltja a közterület elfoglalását. Vallásos környéken úgy építik a házakat, hogy az erkélyek nem egymás alatt vannak, így tudnak az emberek építeni szukát az erkélyen.

Budapesten ilyenkor már sokszor hideg van, ami megnehezíti a szukában alvás micvájának teljesítését. Jeruzsálemben talán jobb a helyzet ezen a téren.

Igen, itt általában mindenki a szukában alszik. Európa ese­tében vannak háláchikus tárgyalások arról, hogy ha olyan hideg van, amelyben nem kellemes tartózkodni, akkor nem érvényes az elv, hogy tisvu ktaduru, vagyis a szukában való lakásod legyen olyan, mint a rendes házadban való la­kásod. Ilyenkor többen megengedik maguknak, hogy ne alud­janak a szukában, hiszen nem teljesül ez az elv. De Izraelben aránylag kellemes az idő még az évnek ebben a szakában is. A gyerekeknél van egy kor, amikor el kell kezdeni a micvákra nevelni, ők is kint alszanak a felnőttekkel. Az én négy fiam is mindig kint aludt a szukában.

Aztán az ünnep bejövetelekor az utcán hallható a kidus és az ének.

Valamennyiben igen, hallható. Jeruzsálemben az is különlegesség, hogy a négy növény micvája az egész világban csak az első nap tórai micvá, a többi nap rabbinikus. De Jeruzsálemben, a Szentélyben minden nap tórai micvá volt a négy növény lengetése, ezért itt látni olyan embert, aki chol hamoedkor, a félünnepi napokon az óváros felé tart a növényekkel.

Amikor a Mir jesiva elkezdett vándorolni, először Ja­pán­ba, aztán Kínába ment. Amikor Sánghájba érkeztek, éppen ros hódes elul volt, és a jesivában, érthető módon, mindenki fáradt volt, és a sok utazástól kicsit kótyagos. Ezenkívül aggódtak is, hogy mi lehet a hátrahagyott családtagokkal. A masgiách, vagyis a szellemi vezető, Rav Jechezkel Levenstein, látván az elkeseredést, odament a bimához, a zsinagóga közepén lévő tóraolvasó-asztalhoz, rákoppantott egyet, és azt mondta, „ma van ros hódes elul”. Csak ennyit mondott. Ez azt jelentette, hogy mindenki vegyen erőt magán, és vessen véget az aggodalmaskodásnak, most másra kell koncentrálni.

Hogyan lehet nekünk elérnünk ezt a különleges hangulatot Budapesten?

A jesivákban igyekeznek kevésbé pazarolni az időt. Job­ban kihasználják azt a tanulásra, és nagy hangsúlyt he­lyeznek a muszár tanulására, mert elul hónap különleges időszak. Ennek történelmi háttere is van, hiszen az aranyborjú bűne után Mózes elul hó elején ment fel másodjára a Szináj-hegyre, kérvén a megbocsátást az Örökkévalótól, és hogy a zsidó népre hozott pusztító ítéletet vonja vissza. Az Örökkévaló azt parancsolta Mózesnek, hogy menjen vissza, és hagyja békén, de Mózes nem fogadott szót, hanem negyven napig a hegyen maradt, és elérte, hogy az Örökkévaló megbocsásson. Ennek az időszaknak jom kipurkor volt vége, ekkor lettek adva a második kőtáblák, melyek jelezték, hogy a második tóraadással a Teremtő egyben meg is bocsátott. Ezért ez olyan időszaknak számít, amikor az Örökkévaló kedves hozzánk. Ekkor alkalmasak vagyunk arra, hogy ebben a kedves hangulatban komolyan megkapjuk a Tórát a Teremtőtől. A Teremtő mintha mosolyogna ilyenkor, ki kell használni ezt.

Muszárt tanulni azért kell, mert – mai szóhasználattal élve – a „belső GPS-t” újra be kell állítanunk, és ilyenkor talán ez könnyebb. Ebben az időszakban talán könnyebb felfogni a megfelelő világlátást, és a fejlődés is könnyebb benne.

Természetesen minden közösségben vannak felületes emberek, akik azt mondják, tsuvát kell csinálni, de nem foglakoznak önmaguk vizsgálatával. Ez hiba, mert kritikus önelemzés nélkül nem lehet igazi tsuvát csinálni.

Honnan érdemes muszár anyagokat beszereznie a Lativ tanulóinak?

Sajnos magyarul alig van valami. De angolul majdnem minden elérhető, akár előadás, akár print formában. Például Rabbi Akiva Tatz előadásai elérhetők az internetről. Ami a témát illeti, itt fontos, hogy mi szól az ember szívéhez. A legjobb, ha azt tanulja, amit úgy érez, ami úgyis szól hozzá. Klasszikus források azonban a Meszilát Jesárim és a Sááré Tsuva könyveket ajánlják leginkább.

Rav Keleti említette, hogy nem csak a tesuva a téma ilyenkor, hanem a belső GPS-t is rendbe kell raknunk. Tegyük fel, hogy kihasználtuk az alkalmat, és eljön ros hásáná napja. Ha megnézzük ros hásáná fő imáját, az amidát, feltűnő a hirtelen témaváltás. Miért van így?

A tsuva, megtérés ügyében, nemcsak az az elvárás, hogy bizonyos tevékenységet vagy tulajdonságokat javítsunk magunkban. Azt is említjük ros hásánákor, hogy ekkor lett teremtve az emberiség az első emberrel, Ádámmal. Vagyis koncentrálni kell arra is, hogy hol is tartunk világszinten. Egy nagy rabbi, Rav Mose Sápira egyszer azt mondta, hogy van a teremtési világ és van az alkotmányi világ. Nemcsak a múlthoz tartozik a teremtési világ, hanem állandóan történik. A teremtési világ lényei a szeráfim, akik neve azt jelenti, tűzből valók. A tűz esetében nincs valóban semmi, a láng, amit látunk, egy pillanattal ezelőtt nem volt. Vagyis sokszor nem érezzük, hogy a világ valami felé vezetne. Ros hásáná napján azonban fel tudjuk fogni, hogy amikor teremtve lett az ember, valamilyen célra lett teremtve. A világnak van makrocélja, és minden embernek is van ebben a nagy tervben saját célja. A Rámchál úgy fogalmazta ezt meg, hogy az ember a legtökéletesebben ezt akkor foghatja fel, ha látja a Teremtő létét mindenben. Látszólag van olyasmi, ami a Teremtő szándéka ellen van, gyilkosság, bűnözés, aljas cselekedetek. Ilyet tapasztalva nehezebb látni, hogy hol is van a Teremtő. Ros hásánákor azonban ki kell fejeznünk, hogy szeretnénk felfogni a Teremtő egységét és hatalmát a világban, legyen nyilvánvaló, hogy Ő irányít mindent. A jövőre nézve pedig kifejezzük a kívánságunkat, hogy jöjjön el az az idő, amikor a Teremtő léte érezhető, felfogható lesz a világban. Ha megvan ez az alapkívánságunk, akkor ez alapján a távlatos világlátás alapján lehet vizsgálni az egyéni viselkedéseket. Ez a legközelebbi kapcsolat a Teremtővel. Ha megvan ez az alapkívánság, amely minden ember végcélja kell legyen, el lehet kezdeni megérteni az egyedi elbírálást az egyén életében.

Rámchál úgy fogalmazza meg az egyedi elbírálást, hogy minden évben mintha új világi terv alakulna. A felső bíróságon megtervezik a következő évet. Mint a világi kormányban, amely megtervezi a költségvetést, a feladatokat a következő évre, ugyanígy a felső világban is megtervezik a következő év célját. Ennek keretében kapja meg minden ember a feladatát.

Van egy misna a ros hásáná traktátusban, amely négy olyan időszakot említ, amikor a világ megítéltetik. Há­rom­ról le van írva, hogy miről ítélkeznek az Égben. Ros há­sánákor azonban az van írva, hogy a világ elhalad az Örök­ké­való előtt, mint „kivnei maron”, mint a bárányok. Ami hi­ányzik a misna szövegéből, a téma, hogy miről is ítélkezik. Ez a misna azt tanítja, hogy minden ember a felső bíróság elé van állítva, teljesen egyedül, és megszabják neki, hogy mi lesz a feladata a világ működésében a következő évben. Nagyobb sikere lehet az embernek, ha elismeri, hogy merrefelé halad a világ, és kéri, hogy legye feladata ebben a tervben. Az eszközök, tárgyak, amiket kapunk az évben, annak a része, hogy milyen feladatot kapott az illető.

A Zohárban mondják a bölcseink, hogy ne legyen az ember olyan, mint a kutya, aki azt mondja, amikor ugat, hogy „háv háv” – ivritül ez azt jelenti, hogy adjál. Inkább gondoljon a Teremtő hatalmára, hogy az nyilvánuljon meg a világban. És ebben kérjen feladatot.

Bölcseink azt mondják, jelentősége van annak, hogy ros hásáná kétnapos ünnep. Az első nap a személyes ítéleté, a második napon pedig inkább közösségi ítélet születik. A második napon imádkozni kell, és kérni az Örökkévalót, hogy ha a személyes ítéletkor nem találtak alkalmasnak valami feladatra, akkor legalább egy embercsoport keretében találjanak feladatot a számomra. De igyekezni kell, hogy az ember személyesen kapjon megbízást, ám ha ez nem jön össze, akkor igyekezni kell, hogy legalábbis közösségben kapjon feladatot.

Ha megvan ez az általános világlátás és motiváció, akkor a tsuva és bizonyos tevékenységek kijavítása hatékonyabb lehet, és mélyebb jelentéssel bírhat. Az összkép meglátása esetén van esélyünk az apró lépéseket megtervezni. Emiatt van az, hogy ros hásánákor egyáltalán nem a bűnvallomáson van a hangsúly, hanem az összkép észrevételén. Először azt állítjuk helyre magunkban, aztán ennek ismeretében térhetünk vissza a tsuvához és a belső dolgaink szinkronba hozásához vele.

Jom kipurkor tehát a makroterv ismeretében újra magunkkal foglalkozunk és a tsuvával. A misna Joma traktátusának legvégén találunk egy összefoglalót arról, hogy milyen bűnökért milyen tisztulási folyamaton kell átesnie az embernek, mikor elég a jom kipur napja, mikor kell még más összetevő is a megtisztuláshoz. Úgy tűnik, hogy a személyes aspektus nagyon fontos téma ezen a napon. Jom kipur elsődleges témája a személyes tsuva lenne?

Igen, de ugyanúgy szerepel az a téma, amit ros hásáná kapcsán említettünk, a világterv. Ekkor azonban van még egy ráadás is, a bűnvallomás.

Ez az egyetlenegy nap, amikor a sátán hatalma meg van semmisítve. Ez a filozófiai téma, amelyet ros hásánától kezdünk, nem könnyű. Jom Kipurkor nem zavar a sátán, ezért sokkal jobb esély van, hogy megértsünk dolgokat.

Ez az időszak elultól kezdve, amikor kedves az Örök­ké­való, ilyenkor minden ember elmélyedhet az érzésben, mintha a Teremtő előtt állna. Ez azzal is jár, hogy érdemes belemélyedni a jom kipuri imaszövegekbe még az ünnep előtt. Készülés nélkül az embernek terhére, idegesítővé válhat a szöveg. De ha érti legalább a szerkezetet vagy egyes kiemelkedő fontosságú imákat, például az isteni tizenhárom mida tanítását, jobban elkaphatja a hangulatot. Érezheti, hogy most bementem a palotába, és a Teremtő előtt állok. De ez nem történik magától, a siker kulcsa a készülés.

Az is segíthet, hogy az ember visz magával egy muszár­könyvet az imára. Én megengedném, hogy titokban pislantson bele a könyve, hogy belemélyedjen a világlátásba, és ha emellett felkészült a szövegből, és koncentrál is az imára, sikeres lesz a napja.

Rav Arje Finkel, a Mir legendás tanára, amikor jom ki­pur­kor előimádkozott, úgy lehetett érezni, hogy megfogja az embert, és a Teremtő elé állítja. Ő képes volt ezt elérni a közösségben. De mindenki magától is elérheti ezt a han­gulatot.

A bűnvallomást illetően azt tanítják bölcseink, hogy an­nak több része van. Az első annak elismerése, hogy az ember mit nem csinált helyesen. Ez mintha a diagnózis lenne. A fogadalom, hogy miben változunk, fontos, de nem szabad túl sokat megfogadni, mert akkor semmi sem fog valósulni. Bölcseink tanácsa szerint a vallásos életben stabilan benne lévő embernek két vagy három változásnál nem szabad többet megfogadnia.

Rav Keleti hangsúlyozta a felkészülés és a muszár tanulásának fontosságát. Van-e ezeken kívül még olyan eszköz, amelyet alkalmazhatunk a sikeres jom kipur elérése érdekében?

Igen, a harmadik, amit már mondtunk is, a tóratanulás. A Szentélyben voltak rituális eszközök a tisztulás és megbocsátás eléréséhez, ezek nincsenek ma már. A Rámbám azt mondja, hogy manapság a tudás mikvéjébe kell megmártanunk magunkat, ez jelenti legnagyobb megtisztulást, ez helyettesíti az összes szertartást. Ez lehet a legnagyobb felkészülés az időszakra. A tanulás lehet bármi, chumás, sulchán árukh, vagy bármely más szöveg.

Jom Kipur után hirtelen hangulatváltást tapasztalunk. Szukot központi témája a szimcha. Mit jelent a szimcha a zsidó gondolkodásban? Hogy kell értenünk azt, hogy a szimcha lesz hirtelen a téma ros hásáná és jom kipur komoly hangulata után?

Kétfajta öröme van az embernek. Ha finomat evett, szép dolgot látott, jól érzi magát. De ez az öröm nem tar­tós. Azonban van a szellemi boldogság, amely lehet rö­vid is, de lehet tartós is. Azt mondják bölcseink, hogy Szen­tély idején, a vízmerítés ünnepén annyi örömöt merítettek ki, amennyi egész évben kitartott.

Volt egy rabbim, Rav Chaim Zaitsik, aki a híres oroszor­szági Novárdok jesivában is tanított. Csütörtökönként es­te pár fiú a Mirből, köztük én is, elmentük hozzá előadást hallgatni. Egyszer gondoltuk, hogy ros hásáná délután elmegyünk hozzá. Bementünk, és rögtön megkérdezte, hol imádkoztunk, és hogy ment. Mondtuk neki, hogy jól ment, tartalmasnak és erősnek éreztük az imát és a napot általában. Novárdokban szokás volt, hogy nemcsak dicséretet mondanak siker esetén, hanem megkövetelik az embertől, hogy tudja is, mi a következő lépés a siker fenntartására. Azért fontos ez, hogy az ember ne érezze magát túl elégedettnek. Rav Zaitsik hagyta, hogy kifejezzük, milyen jól használtuk ki a ros hásánát, majd feltette a kérdést: „és mit tettetek azért, hogy ez az érzés tartós legyen az egész évre?” Ezzel mintha letörölte volna azt a jó érzést, hogy milyen jó emberek vagyunk. Ezzel azt mondta nekünk, ha nem tettetek valamit, hogy tartós legyen, amit most éreztek, akkor nem csináltatok semmit. Ros hásáná csak egy kis élmény, ami el fog múlni.

A Vilna Gaon részletesen elmondja, hogy mi a kapcsolata a ros hásánának és jom kipurnak szukottal. Azt mondja, hogy jom kipur úgy van elnevezve az Énekek énekében, hogy jom hatunato, az esküvő napja. Az fő bibliai kommentátor, Rashi azt írja, hogy ez a nap nem más, mint jom kipur, az a nap, amikor másodszor kaptuk meg a Tórát. Amikor Mózes lejött a hegyről, az Örökkévaló megbocsátott a népnek, és ekkor kapták meg a parancsot, hogy állítsák fel a Frigysátrat. Szukot napján kezdték az építését. Ekkor jött vissza az Örökkévaló jelenlétét jelentő felhő, amely a népet vezette a sivatagban. A vers így folytatódik: „a szíve örömének napján”. Ez azt jelenti, hogy a tóraadás az esküvő, és az Örökkévaló jelenléte – a felhő – az öröm napja. Minden évben ezen a folyamaton megyünk keresztül, minden évben lehetőségünk van az Örökkévaló jelenlétét fogadni a szukán keresztül. Ros hásáná és jom kipur után megtisztult állapotban vagyunk, készek arra, hogy újra megkapjuk a Tórát, és ennek eredményeképpen fogadjuk a sechinát, az Örökkévaló jelenlétét az életünkbe. Ez szerez spirituális örömöt számunkra, ez szukot öröme.

Szukotkor nyilvánvaló lesz az is, amiért imádkoztunk ros hásánákor, hogy mindenki vegyen részt az Örök­ké­való világot érintő szellemi tervében. A négy növény rá­zá­sa a világ négy égtája felé azt a kívánságunkat jelképezi, hogy az egész világ vegyen részt az Örökkévaló szol­gálatában a zsidó nép vezetésével.

Rav Keleti mit kíván a Lativ olvasóinak az ünnepekre?

Elsősorban mindenki tudjon jól felkészülni, és mindenkinek legyen sikeres és jó éve.

Az interjút készítette és szerkesztette • E.G és L.G.