Háláchá

„Tiszteld apádat és anyádat.”

A rabbi és a hentes egyformán kedves az Örökkévalónak.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. február

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. február

„Így mondták Rabbi Josua ben Élemnek, az álmában: Örülj a szívedben, mert te és Nánász, a hentes, mindkettőtök helye (el van készítve) az Édenkertben, a te részed pontosan megegyezik az ő részével. Mikor Rabbi Josua felébredt álmából így szólt: Jaj nekem, amióta megszülettem az Örökkévalót félem, csak a tóratanulással fáradoztam, nem tettem meg négy ámát (kb. két méter) cicesz és tfilin nélkül, nyolcvan tanítványom van, és most egyenlő értékűek a cselekedeteim a hentesével! Küldött Rabbi Josua a tanítványainak: Tudjátok meg, hogy addig nem lépek be a Bész háMidrásba, amíg meg nem láthatom, hogy ki ez az ember és mik a cselekedetei, hogy ő lesz a társam az Éden kertben! Ment Rabbi Josua a tanítványaival városról városra, és mindenhol érdeklődött az illető férfi után, amíg el nem érkezett Nánász, a hentes városába. Amint belépett a városba, rögtön azt kérdezte a város lakóitól: Hol van Nánász, a hentes? A város lakói így válaszoltak neki: Miért akarsz megismerkedni ezzel a férfivel? Mi köze lehet egy ilyen igaz és jámbor embernek hozzá? Azt kérdezte Rabbi Josua: Milyenek a cselekedetei? Azt válaszolták neki: Urunk, ne kérdezz róla semmit, amíg meg nem látod saját szemeiddel. Elszalajtottak Nánászhoz küldötteket, akik mondták neki: Rabbi Josua ben Élem kér, hogy jöjjél hozzá! Megrémült Nánász és így válaszolt? Ki vagyok én és kik az atyáim, hogy Rabbi Josua ben Élem kér engem? Azt mondták a küldöttek: Gyere velünk hozzá! Nem hitte Nánász, a hentes, hogy egy ilyen nagy és igaz ember akarja őt látni és azt gondolta, hogy csak gúnyt űznek belőle és nem ment velük. Visszatértek a küldöttek Rabbi Josuához és mondták neki: A zsidó nép fénye! Miért küldesz minket, hogy elhozzuk neked Nánászt, a hentest, hát ő nem is akart velünk hozzád jönni! Azt válaszolta nekik: Nem térek vissza, amíg nem látom őt! Elment Rabbi Josua maga a henteshez. Látta a férfi, hogy Rabbi Josua jön hozzá, és megértette, hogy igazat mondtak neki a küldöttek. Arcra borult az igaz ember előtt és mondta: Mi történt, hogy Izrael szentje jött a szolgádhoz? Azt mondta neki Rabbi Josua: Szeretnék kérdezni tőled valamit. Azt válaszolta: kérdezz! Megkérdezte tőle Rabbi Josua: Mondd el nekem, mik a cselekedeteid, mi a munkád! Azt válaszolta: Uram, hentes vagyok és van nekem idős apám és anyám, akik nem tudnak a lábukra állni. Minden nap felöltöztetem őket, etetem őket, megmosom őket a kezemmel. Felállt Rabbi Josua, és megcsókolta a fejét és mondta neki: Fiam! Milyen jó neked és milyen szép a te részed! És milyen jó az én részem, hogy érdemesültem, hogy a társad legyek az Éden kertben!” (Széfer Moreset Ávot)

A Tízparancsolat közül az egyik legismertebb a szülői tisztelet micvája, évezredeken keresztül talán minden népnél megtalálható volt. A modern világban kezd ennek az örökérvényűsége meggyengülni. A 19. századi nagy forradalmak hatására kezdett megbomlani az addig meglévő szilárd hierarchiarendszer. A mai világban élő polgárnak már nagyon nehéz akárkivel szemben is alárendeltnek éreznie magát. Nem tartozik a polgár tisztelettel sem politikai, sem egyházi méltóság felé. Ma már nem kell egy diáknak attól félnie, hogy a pedellus rácsap a botjával, ha nem tanul jól, mert akkor legfeljebb feljelenti. Ugyanígy a szüleit is feljelentheti. Jogai vannak, nem kötelezettségei. Egyre gyakoribbak az állandó szülő-gyerek konfliktusok. Nézzük meg, és próbáljuk megérteni, hogyan határozza meg a Tóra az ember kötelességét a szülei iránt!

A Tízparancsolatból az ötödik így hangzik: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked.” (2Mózes 20,12) Látszólag magyarázatra szorul ez az idézet. Általánosan kötelez mindenkit a szülei tiszteletére, függetlenül a szülő személyétől vagy személyes nagyságától. Hogyan lehet kötelezni valakit arra, hogy tisztelje a szüleit, ha az illető nem lát a szüleiben semmi tiszteletre méltót?

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked.”

Az első lépés a szülői tisztelet micvájában a „hákárát hátov„, a hálaérzet (a kifejezés pontosabb fordítása: a jó felismerése, észrevenni, hogy valakitől valami pozitív dolgot kaptam). Az ember köteles hálásnak lenni a szülei felé: nekik köszönheti, hogy megszületett, és ezután elsősorban kiskorában rengeteg energiát fordítottak rá, sok álmatlan éjszakájuk volt miatta, táplálták, ápolták, nevelték, iskoláztatták, ruházták stb., így megszámlálhatatlan az a tömérdek jó, amit egy gyerek kap a szüleitől. Valószínűleg azért is emeli ki a Tóra azt a hákárát hátovot, amivel az ember a szüleinek tartozik, mert jelentős részben olyan időszakban játszódik, amire az ember nem emlékezhet, és amikorra már emlékezhetne, addigra már annyira természetessé válik a számára, hogy már úgy érzi, mindez „jár neki”; ha valamit nem kap meg, akkor fel van háborodva. Ezek miatt komoly erőfeszítést kell az embernek tennie ahhoz, hogy egyrészt képes legyen maga elé képzelni (élete folyamán folyamatosan, hiszen amíg él, köteles tisztelni a szüleit, még a haláluk után is) azt a sok fáradozást, amit a szülei tettek érte, másrészt hogy megszüntesse magában azt az érzést, hogy mindez magától értetődően jár neki. Ezen felül ez segíteni fog neki, hogy az Örökkévaló felé is képes legyen hálásnak lennie, és ne érezze, hogy minden, amit születése óta kap, az magától értetődő és jog szerint jár neki. Azonban ez még nem magyarázza meg, honnan ered magának a „tiszteletnek” a kötelessége, hiszen a hálaérzet és a tisztelet abszolút nem azonos viszonyulások. Az ember hálás lehet annak, akit nem tisztel, és tisztelhet olyan embert, akinek nem hálás.

Minden ember a szülei által születik a világra. Ez részben szintén valamiféle hálára kötelezi őt, hiszen a szülei nélkül ő nem létezne, de talán van ebben egy mélyebb ok is. Két dolog, melyek között ok-okozati összefüggés van, mindig úgy viszonyulnak egymáshoz, hogy az ok a fölérendelt és az okozat az alárendelt. Az okozat függ az októl, és nem létezik, nem jön létre az ok nélkül. Ugyanez érvényes a szülő-gyerek kapcsolatra, ők is ok-okozati összefüggésben állnak egymással, a szülő az oka a gyereke létezésének, a gyerek az okozat. Ebből kifolyólag a szülő a fölérendelt, a gyerek az alárendelt. Azaz minden szülő-gyerek kapcsolatban van egy olyan aspektus, amiben − függetlenül a szülő, illetve a gyerek személyes nagyságától, intelligenciájától, „jóságától” − a szülő fölérendelt szerepet tölt be, hiszen ő „ok”, és ezt a tényt a gyerek köteles tudomásul venni, a köztük levő viszonyt ilyen módon is értelmezni. Ez az, ami kötelez minden embert, függetlenül a szülei személyétől, illetve hogy milyen mértékben gondoskodtak róla – még akkor is, ha esetleg berakták egy árvaházba –, hogy a szülei felé tisztelettel viszonyuljon, egészen egyszerűen csak azért, mert ők az ok és ő az okozat! Ez egy komoly kihívás egy olyan társadalmi rendszerben, ahol szinte megszűnt az alá- és fölérendeltség. Még egy igazi tekintély előtt sem mindenkinek könnyű fejet hajtani, egy absztrakt ok miatt pedig még nehezebb. Azonban ezen keresztül képessé válik az ember arra, hogy fejet hajtson a Teremtő előtt, ha másért nem, csak azért, mert ő az ok és a világ az okozat.

Miben kell, hogy a gyakorlatban megnyilvánuljon a szülői tisztelet? Ételt, italt szolgáljon fel nekik, öltöztesse, takarja be őket, kísérje őket szükség szerint, illetve tegyen meg nekik mindent, ami élvezetet, kellemes érzést okoz nekik. Mindezt kedvesen, jó szívvel tegye, mert ha nem, büntetést fog ezért kapni, még akkor is, ha a legelőkelőbb ételeket is szolgálja fel nekik nap mint nap. Amikor a szüleivel beszél, törekedjen arra, hogy nyugodtan, csendesen és tisztelettel beszéljen velük. Ha alszanak a szülei, nem szabad őket felébreszteni, még akkor sem, ha emiatt esetleg komoly anyagi haszontól esne el (a gyerek), viszont szabad olyasmi miatt felébreszteni őket, ami örömet okoz nekik (a szülőknek). Ha a szülei rászorulnak a segítségére, köteles velük egy városban lakni, kivéve, ha a megélhetése miatt szükséges máshol laknia, vagy a „családi béke” miatt (azaz a házastársa nem akar abban a városban lakni), valamilyen fájdalom miatt (pl. egészségügyi okok), tóratanulás miatt, illetve siduch (házastárs) keresés miatt. Köteles időről-időre meglátogatni a szüleit, illetve, ha távol lakik tőlük, akkor micva, hogy rendszeresen írjon nekik. Köteles tiszteletet adni a szüleinek, és amikor meglátja őket, felállni előttük, ha nem is minden alkalommal, de legalábbis reggel és este.

Még akkor is tisztelnie kell a szüleit, ha gonosz emberek és sok nagy bűnük van. Ha megbomlott az elméjük, akkor meg kell próbálnia továbbra is tisztelettel bánni velük, ha ez lehetetlen, akkor bízzon meg olyanokat, akik rendesen gondjukat fogják viselni. Azonban, hogy ha a szülei azt kérik tőle, hogy szegje meg a Tóra valamelyik törvényét, nem köteles hallgatni rájuk. Ebbe az is beletartozik, hogyha az apja azt mondja neki, ne beszéljen valakivel, vagy ne bocsásson meg valakinek, nem szabad rá hallgatnia. Azonban hogyha olyasmiről akarják lebeszélni, ami nem kötelező, csak helyesebb lenne úgy csinálni, hallgatnia kell rájuk. Például micva a briszt már a 8. reggelén csinálni, de az egész nap alkalmas rá; a szülei rábeszélhetik valamilyen ok miatt, hogy csak délután csinálja a briszt. Ha az apja olyasmire kéri, ami veszélyes lehet, nem szabad hallgatnia rá. Ha el akar venni feleségül egy lányt, és a szülei tiltakoznak ellene, nem köteles ebben rájuk hallgatni. A szülői tisztelet micvája haláluk után is érvényben van, ezért köteles haláluk után 11 hónapig kádist mondani, valamint sírkövet állítani nekik.

Nem szabad olyan helyre állni vagy ülni, ami kimondottan az apjának vagy az anyjának a helye, kivéve, ha engedélyt adnak erre. Nem szabad az apja véleményének a jelenlétében ellentmondani, de amúgy, természetesen, nem köteles mindenben hasonló állásponton lennie, mint az apja. Ugyancsak szabad az álláspontjára kérdéseket feltenni, mutatva, hogy talán valamilyen tévedés csúszott abba. Nem szabad a szüleit a nevükön hívnia.

A micva magába foglalja a nagyobb testvért is. Ugyancsak köteles tisztelni az apósát és az anyósát is. Szintén tisztelettel tartozik az apja (második) felesége iránt, illetve az anyja férje iránt.

„Amikor valaki tiszteli az apját és az anyját, azt mondja az Örökkévaló: úgy számítom, mintha közöttük laknék.” (Kidusin 30/b)

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás