Miért kellett negyven kenyeret egy nap alatt megenni?

Szerző: Rabbi Yisroel Ciner
Forrás: Torah.org
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. április

Szerző: Rabbi Yisroel Ciner
Forrás: Torah.org
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. április

Ez a hetiszakasz nagyrészt a különféle áldo­zatokkal foglalkozik. „Ez pedig a békeáldozat tana, melyet áldoz valaki az Örökkévalónak. Ha hálaadásul áldozza, akkor áldozzon a hálaáldozattal ko­vásztalan kalácsokat, olajjal elegyítve…” (7:11–12).

A korbán todát (hálaáldozatot) annak kell vinnie, aki megmenekült egy veszélyes helyzetből, azaz aki átkelt a tengeren, aki átutazott a sivatagon vagy más veszélyes helyen, aki börtönből szabadult, illetve aki felgyógyult egy komoly betegségből. Ezzel az áldozattal fejezzük ki hálánkat az Örökkévalónak a kiszabadításért.

A todá szónak látszólag két különböző jelentése van. A legáltalánosabb használatban a köszönetet fejezi ki. Azonban beismerést is jelent. A hodáát (ugyanaz a gyökere, mint a todának) báál din annyit jelent, hogy az egyik fél beismeri a másik fél vele szemben támasztott követelését.

Rav Huttner magyarázata szerint az, hogy ez a két dolog azonos szóval fejezhető ki, rávilágít a közös eredetükre.

Az ember szereti függetlennek érezni magát – önállónak. Úgy gondolja, hogy csak magának köszönheti azt, amit elért. Álszent módon talán megköszöni „mindazoknak, akik nélkül nem érhette volna el mindazt, amit elért”, de legbelül sokkal jobb érzés, ha a saját vállát veregetheti.

„Egy őszinte »köszönöm« valójában felismerés.
A hála kifejezésének első lépcsője. Annak beismerése, hogy a meglévő, elért ered- ményekért másnak is jár köszönet.”

Egy őszinte „köszönöm” valójában felismerés. A hála kifejezésének első lépcsője. Annak beismerése, hogy a meglévő, elért eredményekért másnak is jár köszönet.

Azt, hogy a todá beismerést vagy köszö­netet jelent, abból tudjuk megállapítani, hogy utána milyen szöveg következik. Gram­ma­tikailag is a beismerésre utal a köszönömhöz kap­csolódó „hogy” kötőszavas tagmondat (a héber „s” előtag), azaz „köszönöm, hogy …”. Másrészt a „köszönöm”-öt az követi, amit megköszönünk (héberül „al”), azaz „köszönet …-ért”.

Ezzel magyarázza Rav Huttner a smone eszré (főima – 18 áldás) modim (hálaadás) részét, mely így kezdődik: Modim ánáchnu lách seátá hu hásem E-lokénu (Beimerjük neked, hogy te vagy Örökkévaló I-tenünk.) Aztán így folytatódik: Node lechá ál chájénu (Hálát adunk neked életünkért, melyet kezedben tartasz!).

Így a hálaáldozat (melyen az ima modim ré­sze alapul) tartalmazza mindkét aspektust. Az áldozat a hála kifejezése, mely bizonyítja annak a fel- és elismerését, hogy csak az Örök­kévalónak köszönhetjük a meg­­­szabadulásunkat.

Hogyan tudja ez az áldozat „visszafizetni” az Örökkévalónak azt, amit értünk tett?

A hálaáldozatra számos nagyon egyértelmű törvény vonatkozik. A Talmud (Menáchot 76) azt hozza, hogy a (7:12–13.) szakaszban említett mind a négyfajta kenyérből/maceszból tíz darabot kellett hozni. Továbbá, míg egy átlagos korbán slomimot (békeáldozatot) két nap alatt, a hálaáldozatot és a negyven kenyeret az áldozás napján teljesen el kellett fogyasztani.

A Neciv azt írja, hogy ez a feszítő kötelezettség, hogy negyven kenyeret/maceszt kellett hozni, és azokat megrövidített idő – egy nap – alatt kellett elfogyasztani, arra kényszeríti az embert, hogy meghívjon másokat is, s részesítse őket ebben az ünnepi étkezésben. Ez az étkezés vezet a hálaáldozat céljához, azaz annak közhírré tételéhez, hogy az Örökkévaló mit tesz és tett értünk, és hogy ezért hálánkat fejezzük ki.

Ezáltal tanítunk másokat az Örökkévaló nagyra becsülésére és ezáltal szenteljük meg a nevét.

Idegesítő, mikor valaki arra a kérdésre, hogy „hogy vagy?”, azt válaszolja: „tűrhetően”. Vagyis ha azt nézem, hogy az Örökkévaló hogy teszi a dolgát, akkor ez erős 65 %. Nem rossz. Van lehetőség a fejlődésre, de nagy erőfeszítés kell hozzá. Ha őszintén tekintünk arra, amit az Örökkévaló tett és tesz értünk, még akkor is, amikor nehézségek, betegségek, stb. vannak, amelyekkel meg kell birkóznunk, úgy kellene válaszolnunk: „remekül, hála a Teremtőnek!”.

Az az igazság, hogy annál, amit mondunk, még fontosabb az, hogy milyen képet mutatunk a világnak. Az arckifejezésünk a hálaáldozatunk, azaz boldogságot kell tükröznie, hiszen nagyra értékelünk mindent, amit az Örökkévaló nyújt és ezáltal szenteljük meg a nevét.

vissza