Egy radikális zenész megküzd a holokausztmúlttal.

Képzeljék el, hogy egy nap csörög a telefon. A vonal végén valaki illedelmesen bemutatkozik, majd közli, hogy át fog utalni 125 millió forintot. Cserébe semmi mást nem kell tennie, csupán folytatni azt, amit eddig is csinált. Ez történt az amerikai zsidó zeneszerző-szaxofonossal, John Zornnal, aki a MacArthur Alapítvány szabad felhasználású „zsenidíját” (Award „Genius Grant”) kapta meg. A támogatást öt éven át fizetik olyan személyeknek (eddig 756-nak), akik alkotómunkát végeznek.

Zorn első nagy dobása egy „game piece”, a Cobra volt. Ez egy titokzatos, összetett zenei és játékszabályokból álló improvizatív szerzemény, lényegét Magyarországon talán Párniczky András, a Nigun nevű klez-jazz formáció motorja tudná elmagyarázni. Ezután egy botrányos japanofil és leginkább zsidókból álló formációval merengett el a free jazz, a grindcore, de leginkább a jóízlés határain. A fiatalkori polgárpukkasztás után a félelmetes 1993-as Kristallnacht lemeznél jött el a zenész életében az a pont, amelyet minden zsidó átél előbb-utóbb.

– Minden zsidónak valamilyen módon meg kell birkóznia a holokauszttal. Ez volt az én számadásom, az, ahogy ezt megtettem. Soha többet nem kell újra megtennem. […] Olyan volt, mintha a zsidó örökségem egy egész életen át tartó tagadása jelent volna meg egyetlen darabban – nyilatkozta Zorn a BBC-nek.

Ezután nem volt megállás, Zorn elkezdett egyre mélyebbre ásni a zsidóságban. 1995-ben életre hívta a nonpro­fit Tzadik lemezkiadót, ahol elkezdte kialakítani a „radikális zsidó kultúra” koncepcióját. Ezt Gershom Scholem egyik idézetével vezeti be: „Igenis van olyan, hogy kincsvadászat a tradícióban, ami élő kapcsolatot teremt a hagyománnyal, és azzal, ami lekötelezettje mindannak, ami a mai zsidó tudatban a legjobb, még ha az ortodoxia keretein kívül fogalmazódott és fogalmazódik is meg.” Az elmúlt húsz évben a Tzadik többszáz zsidósággal foglalkozó lemezt készített, bár az kérdéses, hogy ezek közül mennyi ment ténylegesen az ortodoxia ellen. Az igazság inkább az, hogy az albumok döntő többsége bármelyik zsidóban felkeltheti az érdeklődést vallási vagy politikai hovatartozástól függetlenül, és mondhat neki valamit őseiről, saját magáról és egy összetett érzelmi valóságról, amelynek mindannyian részesei vagyunk.

Zorn saját monumentális hozzájárulása a zsidó kultú­rá­hoz valószínűleg a Book of Angels című dalcsokor, amely a zsidó (eredetű) misztikában megjelenő angyalok és természetfeletti lények zenei képmásait tárja elénk. A vállalkozás érdekessége, hogy a mára 23 lemezt átívelő anyag minden egyes installációját más-más zenei értékrendet hasz­nálva játsszák különböző zenészek. Találunk itt zon­go­rafeldolgozásokat (Uri Caine: Moloch), konzervatív klez­merhangszerelést (The Cracow Klezmer Band: Balan), hangos rock triót (Marc Ribot: Asmodeus), magányos gordonkát (Eric Friedlander: Volac), akusztikus szextetet (Bar Kokhba Sextet: Lucifer), kísérleti surf fusiont (Secret Chiefs 3: Xaphan), vagy világklasszis jazzgitárost (Pat Metheny: Tap).

John Zorn

A Tzadik radikális zsidó kultúrával foglalkozó repertoárja még ennél is sokszínűbb. Nem kellene messzire mennünk, ha egyszerűen csak a zsidó skálákból profitáló jazz vagy a klezmer hozna minket lázba. Viszont ha egy peszáchi háttérzenére van szükségünk (David Gould: Feast of the Passover), a Bál Sém Tov nigunjainak felismerhetetlen noise-variációit keressük (Ambarchi/Avenaim: The Alter Rebbe’s Niggun), Carlebach-dallamok afrobeat feldolgozásaira éhezünk (Zion80: Zion80), Rav Kook által inspirált jazz nélkül alig tudunk kikelni az ágyból (Greg Wall’s Later Prophets: Ha’Orot), kíváncsiak vagyunk egy chabadnyik szaxofonosra (Daniel Zamir: Children of Israel), Kafka novelláinak kortárs feldolgozásaiban utazunk (Raz Mesinai: Before the Law), jiddis dalok nélkül nem tudjuk elképzelni a folk-rockot (Wolf Krakowski: Gilgul), megőrülünk az atonalitás és a sófárfújás keresztezéséért (Alvin Curran: Shofar Rags), vagy régóta töprengünk azon, hogy milyen is lenne egy bobover esküvői menet, ha több lenne benne a torzított gitárzúgás (Hasidic New Wave: The Complete Recordings), akkor érdemes belehallgatni az elmúlt húsz év alatt összegyűlt anyagba. Az mindenképpen azonnal érzékelhető, hogy a Tzadik által kiadott zene makacsul elutasítja a kompromisszumot és a piaci normákat, ezzel nagyon is hallhatóvá téve a tórai gondolatot, miszerint a zsidók egy „keménynyakú nép”.

Ugyanakkor, muszáj bevallanom, hogy nem írtam volna meg ezt, ha a célom csupán egy zenei ajánló közzététele lenne. Számomra van John Zorn radikális zsidó kultúrájában tanulság. Mint sokunknak, Zornnak is az első, mindent elsöprő élménye a zsidóságról a holokauszttal való szembesülés volt. Ha hagyom, hogy ez határozza meg a zsidóságképemet, akkor szinte lehetetlenné válik számomra az egészséges érzelmi élet. De ha innen tovább tudok lép­ni, és meg tudok ismerkedni mindazzal, amit a zsidóság nyújt, akkor nemcsak magamnak adok egy nagy ajándékot, hanem könnyen lehet, hogy másoknak is reményt ad­hatok az identitásrejtély megfejtésére. A fejlődéshez pedig sok mindenre szükségem van. A zene – amelynek erejét számos tehilimben dokumentálta a zsidóság – ismerős és kézenfekvő eszköz az ember érzelmi életének feltérképezésére.

Säh Mäta: Naked City – The Complete Studio Recordings, a Tzadik Recordings egyik kiadványa

Zorn két évtized alatt több száz zenésznek és több millió hallgatónak – zsidóknak és nem zsidóknak – adott alkalmat a zsidóság sokoldalúságának és érzelmi összetettségének egyedülálló felfedezésére. Az egyre inkább asszimilálódó amerikai zsidóság kulturális képviselőinek  a Tzadik hihetetlen lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjék saját gyökereiket, és kezdjenek velük valamit. Valamit, ami új, de mégis közvetlenül az előző évezredek generációiból táplálkozik, arra kérdez rá, majd őszintén megtörve várja a választ a hallgatóval együtt. Nekünk pedig egy üzenetet kell feldolgoznunk a terjedelmes anyaggal kapcsolatban: a zsidóság egészen addig releváns bármilyen szinten, formában, nyelven, helyszínen és médiumon keresztül, amíg hajlandók vagyunk megbirkózni vele. De harc nélkül nem fog menni.