Felismerni a minőségi különbséget a külső és belső újdonságok között
Olyan korban élünk, amelyet az új iránti kielégíthetetlen vágy jellemez; szó szerint az újdonságoknak élünk. Boldogan ugrunk a legújabb szenzációkra, a legfrissebb modellekre, dizájnra és divatra. Irtózunk a régitől, a kipróbálttól, mesterkélt megvetéssel viszonyulunk
a megszokotthoz, az állandósághoz. Gúnyolódva beszélünk az elavult dolgokról – az már érdektelen –, és nagy elragadtatással üdvözöljük a „vadi újat”, ahogy egy ötéves gyerek örül az új játéknak. Nem csoda, ha az új iránti gyerekes hajlamainkat az ipar profitszerzésre használja. Nem fontosak a tények, évről évre azt harsogja az ipar: „új, új, új”. Nem csoda, ha a városaink egyre csúnyábbak lesznek, ahogy azok az óriásméretű dobozok csilivili külsővel megjelennek, felváltva a régi, történelmi építményeket, melyek egytől egyig tönkrementek, lerombolva városaink régi báját és jellegét. A vallási életben is ki vagyunk téve ennek a spirituális kamaszkornak, amely minden régit elavultnak tart, olyannyira, hogy például a zsidó modernista elhajlás új, üres ceremóniákkal, műrituálékkal helyettesíti a kóserság, a sábesz és a családi tisztaság alapvetését, amelyet meggondolatlanul lerombolt.
Mi, ortodox zsidók azonban elutasítjuk az újnak ezt a talpnyaló imádatát. Elkötelezettek vagyunk a hagyományok iránt, tiszteletben tartjuk a múlt dicsőségét és szentségét. Nem hisszük, hogy az igazság, az értékek, a szentség olyan változékony, mint a kalapdivat.
Mégsem kellene azonban ennyiben hagyni a dolgot.
A mi hagyományunk is szeretettel beszél az újról. A zsoltárban olvashatjuk: „Énekeljünk új dalt a Teremtőnek” (Zsoltárok 96:1, 98:1, 149:1). A Hágádában azt mondjuk: „Énekeljünk előtte új éneket”. És mindennap azt imádkozzuk, hogy „Hozz fényt, hogy ragyogjon Cion felett”. Természetesen a zsidóág nem utasítja el eleve az újat. Nem elkötelezett reakciós konzervatív. A hagyomány követése nem jelent spirituális megkövesedést. Az új problémák új megoldásokat követelnek. Az elmúlt évek néhány újítása a zsidó történelemben is nagyon konstruktívnak bizonyult; a zsidó állam, a zsidó iskolák a kettős tanítási programmal, vagy éppen a szervezett kóserság felügyeleti intézmények. Ezek mind újak és jók a zsidó nép és vallásának jövője szempontjából.
A probléma tehát az, hogy hogyan lehet az újat integrálni egy olyan vallásba, amely tiszteli a régit. Nem halachikus kérdés, hogy a változtatás milyen mértékben megengedhető vagy ajánlatos. A lényeg inkább az, hogy egy, a tradíciókat tisztelő vallás hogyan kezeli az újdonság iránti emberi vágyat.
Három gondolat vetődik fel ezzel kapcsolatban. Az első az, hogy az újdonság iránti vágy inkább az ember saját életére és lelkére irányuljon, ne a külső világra. Ezékiel próféta helyesen kér „új szívet és új lelket” (Ezékiel 36:26), és nemcsak új technikákat és új dolgokat. A háláchá szerint a „a betérőnek a státusza olyan, mint egy újszülötté” (Jevamot 22a). Ugyanebben a szellemben Majmonidész kijelenti, hogy a bűnbánó embernek meg kell tapasztalnia a spirituális újjászületést; vallási értelemben ő egy új személynek számít (Misne Tora, Hilchot Tsuva 7:7).
Érdemes különbséget tenni az „új”-ság két eleme között úgy, hogy különböző fogalmakat alkalmazunk rájuk: „újdonság” és „megújulás”. Az „újdonság” az új dolgok, eszközök iránti vágy rossz célra való felhasználása.
A „megújulás” magára az emberre vonatkozik, ami a lélek átalakulásához vezet. Az újdonság külsőséget jelent, csomagolás kérdése. A megújulás belsőleges, tartalmi kérdés. Az újdonság az izgalmas keresése; a megújulás a keresés izgalma. Az újdonság iránti vágy kihúzza a zsidó fiatalt az otthonából, hogy nem zsidó lányokkal találkozzon, és végül vegyes házasságot kössön. A megújulás folyamán
a fiatalember, aki alig vagy egyáltalán nem kapott zsidó nevelést, a Tórát és micvákat keresi. Ha csak az újdonságok érdekelnek, akkor a zsidóságot változtatjuk meg annak érdekében, hogy élvezetessé tegyük sok zsidó számára. Ha a megújulást keressük, akkor a zsidókat próbáljuk megváltoztatni, hogy érdemesebbek legyenek a judaizmusra.
A nagy haszid tanító, a Gerer Rebbe, a Szfas Emesz szerzője, a megújulás tanítását ismerte fel abban a törvényben, amelyet chódes szombatján olvasunk: ez az új hónap megszentelésének micvája. A Tóra azt parancsolja: „Ez a hónap legyen nektek” (2Mózes 12:2). Azt a parancsolatot kapjuk, hogy a zsidó időszámítás alapja a Hold legyen, amely 29 vagy 30 naponként megújul, és ne a Nap, mint más népeknél. Miért olyan különleges micva a hónap megszentelése? A válasz a megújulás elmélete. A zsidótörvények szerint valaminek a harminc napig tartó gyakorlása hozzászokást eredményez. Így például ha találkozunk egy barátunkkal, akit több, mint harminc napja nem láttunk, vagy nem hallottunk róla, akkor a „sehehejanu” áldást kell elmondanunk. Ez alkalom az örömre. Nem látván őt harminc napja már hozzászokhattunk a hiányához, ezért a találkozás olyan újdonság, hogy áldást kell mondani rá. Van sok áldás, amelyet akkor kell mondanunk, ha egy gyönyörű természeti jelenséget látunk, vagy olyan helyen járunk, ahol valamilyen csoda történt az őseinkkel vagy saját magunkkal. Mindezekben az esetekben, ha voltunk ott vagy láttuk azt harminc napon belül, akkor nem kell áldást mondanunk, de ha nem voltunk ott több mint harminc napja, akkor kell. Ilyenkor (és a zsidó jogban még sok esetben), ha valamit csináltunk vagy nem csináltunk tartósan, az megszokásunkká vált.
Ezért a Szfas Emesz szerzője azt mondja, hogy meg kell szentelnünk a Holdat, és meg kell újítani saját magunkat, mielőtt a harminc nap letelik, és valami a rutinunkká, a megszokottá vált. Az újhold megszentelésének parancsolata a megújulásra szólít fel, hogy megszabaduljunk a bénító megszokásoktól. Micva megszabadulni a megkövesedett szokásoktól, bénító mintáktól. Azaz állandó erőfeszítéseket kell tenni, hogy másképp csináljuk a dolgokat. Igyekezni kell például, hogy ne mindig ugyanazokat a dalokat énekeljük, ne mindig ugyanazokkal a közhelyekkel tűzdeljük tele a mondanivalónkat, ne mindig a sablonos válaszokat adjuk, változtassuk meg a tanulási szokásainkat, szeretett és nem kedvelt dolgainkat. Mindezek mellett ez azt is jelenti, hogy ne ragadjunk meg a zsidóságnak ugyanazon a fokán, hanem próbáljunk magasabb szinteket elérni, egyre lelkesebben. Ne elégedjünk meg azzal, hogy mechanikusan, szívtelenül, lélek nélkül csináljunk dolgokat. Újuljunk meg, amiből további növekedés, fejlődés fakad. Milyen más ez, mint bolondulás az újdonságért. Ez az, amit a próféta mondott, az új szív és az új szellem az Örökkévaló szándékának megfelelően, szemben az ember szeszélyeinek megfelelő új istenek keresésével (Bírák 5:8).
A második gondolat az elsőre épül. Az új keresésének a tárgya a megújulás kell legyen, aminek befelé, magunkra kell irányulnia, azért, hogy a megújulás forrása belülről jöjjön. Ez azt jelenti, hogy megvan bennünk a rejtett tehetség és kapacitás magunk megújítására.
Az „új”-ság és a meglévő tehetség kapcsolatát legjobban a korábban említett ima kapcsán érzékelhetjük, „Hozz fényt, hogy ragyogjon Cion felett”. Száádja Gaont követve a szefárd bölcsek törölték ezt a szakaszt az imakönyvből. Ez a Sma ima előtti első áldásban található, amelyben áldjuk az Örökkévalót, hogy megteremtette az égitesteket.
A szefárd bölcsek szerint ez a szakasz nincs jó helyen ebben az áldásban, mivel itt az égitestek megteremtéséről van szó a teremtés hat napja során, az idézett szakasz viszont az idők végezetén lévő új fényre utal; múlt és jövő, régi és új nem áll arányban, ezért nem lehet egy áldásba foglalni őket. Mi mégis az askenáz véleményt követjük, mely Aser rabbi nevéhez fűződik, aki arra az ismert és szép agadára hivatkozik, mely szerint mikor az Örökkévaló megteremtette a napot, a holdat és a csillagokat, azoknak eredetileg sokkal nagyobb fényük volt, mint jelenleg, de az Örökkévaló félretette ennek a fénynek a jelentős részét az idők végezetére, amikor is ez a fény fogja megvilágítani azoknak az igaz embereknek az életét, akik az Örökkévaló akarata szerint élték az életüket. Ez az „Or hadas alCion” (új fény Cionra), amiért mi imádkozunk: annak a fénynek a jövőbeni eljöveteléért, amely már a kezdetekben meg lett teremtve, de nem lett használva. Eszerint az ima nincs rossz helyen ebben az áldásban; az új a régiből következik, a jövő a múltból ered. Azaz a „chadas” „új” szót lehet helyesen használni az első kifejezésben, arra ami már régen létezett, de eddig nem volt használva.
Ugyanez igaz az emberre: a megújulás cselekedete belülről jön, a ragyogó rejtett képességek átváltozása nagyszerű valósággá. Ez azt jelenti, hogy a legdédelgetettebb álmainkon felül is, tudattalanul is, óriási forrása rejlik bennünk a képességeknek, bátorságnak és kiaknázatlan lehetőségeknek. Ha az „új”-ságra vágyásunk nem a felszínes újdonságra, hanem a személyiségünk, szellemünk, jellemünk megújulására irányul, ha kitörünk a régi megszokásainkból, és megkísérlünk új spirituális magasságokat elérni, akkor azokat a hatalmas forrásokat hasznosítjuk építő célokra, amelyekről korábban nem is tudtunk.
Végül a megújulás koncepciója nemcsak azt jelenti, hogy felfedezzük magunkban a személyiségünk és jellemünk eddig nem használt kincsestárát, hanem el is köteleződünk az új irányoknak, ezáltal már másképp tekintünk a régire. A Sma ima második bekezdésében égi jutalom van megígérve, ha betartjuk a parancsolatokat „melyeket ma rendeltem nektek” (5Mózes 11:13). Mit jelent a „ma” azoknak a nemzedékeknek, amelyek nem voltak jelen a Szináj-hegynél. Rási a úgy magyarázza, hogy ha betartod a Tóra parancsolatait, azok olyan frissek és újak lesznek a számodra, mintha az Örökkévaló szájából hallottad volna, mintha pont azon a napon lett volna! A régi sokszor untat minket, nem vált ki belőlünk semmit; ezzel szemben az új az mindig sürgető és ösztönző. Elbűvöl minket egy új házaspár, elszomorít egy most meghalt ember. Az új mindig pezsdítőbb, figyelemfelkeltőbb.
De az, hogy egy dolgot réginek, elhasználtnak és érdektelennek tartunk, vagy újnak, érdekesnekés kihívónak, elsősorban a mi nézőpontunktól függ! Így van ez mindennel az életben: legyen az a tóratanulás, a napi ima, napi kapcsolatunk barátainkkal, üzletfeleinkkel, házastársunkkal – minden zsidó és emberi elköteleződésünket úgy kell kezelni, mintha most jöttek volna létre, most történnének, most születnének. Ha ezt tesszük, megtapasztalhatjuk az újjászületés ajándékát és áldását. Szívedből és lelkedből találd meg a kiaknázatlan forrásokat, amelyekkel átformálhatod jellemedet és személyiségedet, és új fényben láthatod az ősi áldásokat és ajándékokat, amelyekkel az Örökkévaló megáldott.
Imádkozzunk, és reméljük, hogy niszán hónapja legyen a megújulás hónapja, melyben a megváltás új énekét énekeljük, nem csak Izrael számára, hanem személy szerint mindannyiunk számára is. Álmaink és imáink ne az újdonságra, hanem a megújulásra irányuljanak, egy olyan belső átalakulásra, ahol a múlt értékei újra életre kelnek bennünk.
Ezért imádkozunk: „Újítsd meg a napjainkat – mint régen!” Így legyen!
forrás • yu.org
fordítás • Stern Goldi