Mátot

Vagyon és szavahihetőség

Tudni kell különbséget tenni fontos és fontosabb között, hogy az emberek bizalommal legyenek irántunk.

Szerző: Rabbi Yaakov Menken
Forrás: Torah.org
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2011. július

Szerző: Rabbi Yaakov Menken
Forrás: Torah.org
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2011. július

Hetiszakasz: Mátot

„Építsetek magatoknak városokat a ti kicsinyeitek számára, és a ti juhaitoknak aklokat; de amit fogadtatok, azt megcselekedjétek.” (4Mózes 32:24)

Reuven és Gád törzse – mivel nagy nyájuk volt – azt kérte Mózestől, hogy a Jordán folyó keleti partján telepedhessenek le. Mózes kritizálta és kérdőre vonta őket, hogy vajon „el akarják-e kerülni a sorozást”, és meghagyni a többi törzs számára a folyó nyugati partján fekvő Izrael földjének elfoglalását, ahogyan az Örökkévaló megparancsolta azt. Ők bizonygatták, hogy csupán „barmainknak juhaklokat építünk itt, és a mi kicsinyeinknek városokat” (4Mózes 32:16), és aztán fognak élre állni, és nem térnek haza addig, amíg a többi törzs meg nem kapta az örökségét.

Mózes úgy válaszol, hogy lé­nye­gé­ben azt mondja, hogy azt kell tenniük, amit megfogadtak. Gyorsan városokat kell építeniük és legelőket kialakítaniuk, és aztán élre állni. Ha így tesznek, akkor „ártatlanok lesztek az Örökkévaló előtt és Izrael előtt, és az a föld birtokotokká lesz nektek az Örökkévaló előtt.” [32:22]

Figyelembe véve azt, hogy Mózes egyszerűen azt mondta nekik, hogy cselekedjenek úgy, ahogyan megígérték, a két törzs válasza meglepő. „És szóltak Gád fiai és Reuven fiai Mózesnek, mondván: A te szolgáid úgy cselekszenek, amint az én uram parancsolja.” [32:25] Azt teszik, amit Mózes parancsolt, vagy amit ők megfogadtak?

A Kszáv Szofer a Midrást idézve nagyon fontos különbséget talál. A két törzs azt mondta:„barmainknak juhaklokat építünk itt, és a mi kicsinyeinknek városokat”. Mózes ugyanakkor megfordította a sorrendet, és azt mondta nekik: „Építsetek magatoknak városokat a ti kicsinyeitek számára, és a ti juhaitoknak aklokat” Gád és Reuven törzse először a barmaik miatt aggódtak és utána a gyermekeik miatt. Mózes azt mondta nekik: ne a jelentéktelen legyen a fontos. Az elsődleges dolgok legyenek az elsők – építsetek városokat a gyermekeiteknek, és aztán, csak ez után tegyetek azért, hogy a barmaitok megfelelően védve legyenek.

Amikor valaki pénzre vágyik és hajszolja azt, akkor nem bízhatunk benne és a vállalásaiban. A Kszáv Szofer azt mondja, hogy a pénz utáni vágya azt eredményezi, hogy vissza fog lépni a vállalásaitól, amennyiben azok az útjában állnak. Reuven és Gád gyermekeiben csak akkor lehet bízni, ha képesek megfordítani a sorrendet, először a családjaikról gondoskodnak és utána a barmaikról. Ezért zárja így Mózes: „de amit fogadtatok, azt megcselekedjétek” . Ha először a családotokkal törődtök és aztán a nyájatokkal, akkor meg lehet bízni a nemzet felé tett vállalásaitokban is.

Természetes, hogy az ember ragaszkodik a vagyonához, és még többet akar. Csak a végén emlékeztetnek minket arra, hogy kevés ember halt meg úgy, hogy azt kívánta, bárcsak több időt töltött volna az irodájában.

Vannak elsődlegesebb dolgok! Tudnunk kell különbséget tenni fontos és fontosabb között. Ha erre képesek vagyunk, akkor az emberek tudni fogják, hogy a feléjük tett vállalásainkban is bízhatnak.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás