Mit tanulunk József türelméből?

Nagyon érdekes dolog történik a legutóbbi és a mostani hetiszakasz között. Olyan, mintha a köztük lévő hét is része lenne a történetnek.

Az előző hetiszakaszban József gyerekkoráról van szó, de nem arról, hogy mi történt, hanem arról, hogy ki tehetett arról, ami történt. József a megpróbáltatásokkal teli gyerek- és fiatalkorában végig elszenvedője, nem pedig cselekvője az életének Ő a tárgya és nem az alanya a mondatoknak.

Az apja volt az, aki nagyon szerette és egy színes köpenyt adott neki. A testvérei voltak azok, akik irigyelték és gyűlölték. Álmai voltak, de álmodni nem azért szoktunk, mert azt akarjuk, hanem misztikus, máig érthetetlen okokból, az álmok hívatlanul jelennek meg az alvó elménkben.

Ha keményen dolgozunk, Isten segít sikerre vinni a próbálkozásunkat – de nem akkor, amikor mi akarjuk, hanem akkor, amikor annak elérkezett az ideje.

A testvérei szétkergették a nyáját, meg akarták ölni, és egy gödörbe dobták. Ezután eladták rabszolgának. Potifár házában magas pozícióba került, de a szöveg szokatlan eréllyel tudatja velünk, hogy József ezt nem magának köszönhette, hanem mert „Isten Józseffel volt, akiből sikeres ember lett. Az egyiptomi gazda házában volt. A gazda látta, hogy Isten vele van, és hogy Isten tette mindazt, amitől József sikeres lett.”

Potifár felesége megpróbálta elcsábítani, sikertelenül, de József itt is passzív volt és nem aktív. Őt próbálták elcsábítani, és nem fordítva. Végül Potifár felesége hamis vádakkal börtönbe záratta, és József semmit nem tudott tenni, hogy megvédje magát.

A börtönben megint csak kiemelkedett a többiek közül, de a Tóra megint kiemeli, hogy ezt Isteni közben járásnak köszönhette, és nem saját magának. „Isten Józseffel volt, és kegyes volt vele. A börtönőr megszerette. Akármit csinált József, Isten segített neki.” Ott találkozott a Fáraó főpohárnokával és fősütőmesterével. József értelmezte az álmaikat, de ragaszkodott hozzá, hogy ezt nem ő tette, hanem Isten.

Sehol máshol nincs ilyen a Tanachban, csak itt. Bármi történt Józseffel, az valaki más cselekedetének az eredménye volt: az apjáé, a testvéreié, Potifárnéé, a börtönőré vagy Istené. József csak egy odadobott labda mások karmai között.

Ezután, a történetben elsőként, József a saját kezébe vette a sorsát. Megtudván, hogy a főinas visszakerült a Fáraó udvarába, megkéri, hogy említse meg őt a Fáraónak. „Emlékezz rám, amikor jó dolgod lesz, tegyél egy szívességet: említs meg a Fáraónak, és így szabadíts ki erről a helyről. Mert kiloptak engem a zsidók földjéről, és itt nem csináltam semmit, amiért börtönbe kellett volna zárni.”

Többszöri igazságtalanság áldozataként József meg akarta ragadni ezt az alkalmat, hogy visszanyerje a szabadságát, de a hetiszakasz egy durva csalódással zárul. „A főpohárnok nem emlékezett Józsefre, és elfelejtette.” A lezárás különösen lehangoló, amit a megkettőzött ige, „nem emlékezett” és „elfelejtette” is hangsúlyoz. Érezzük, hogy József napról napra várja, hogy valamilyen hírt kapjon, de semmi sem történik. Az utolsó, egyetlen reménye is odaveszett, és úgy tűnik, hogy örökre fogságban ragadt.

Hogy megértsük a történet megszakadásának az erejét, emlékeznünk kell, hogy csak a nyomtatás feltalálása és a könyvek megjelenése óta tudhatjuk, hogy egy történet hogyan folytatódik, azzal, hogy továbblapozunk. Évszázadokon át nem voltak nyomtatott könyvek, és az emberek a bibliai történeteket onnan ismerték, hogy hétről hétre hallották őket. Azoknak, akik először hallották, egy hetet kellett várniuk, hogy megtudják, mi lett József sorsa.

A két hetiszakasz közötti hét során tehát a valóságban is átélhetjük azt a várakozást, amelyet József átélt a börtönben, és ami két évig tartott. Akkor történt, hogy a Fáraónak két álma volt, amelyet senki nem tudott értelmezni, és amelyről eszébe jutott a pohárnoknak a férfi, akivel a börtönben találkozott. Józsefet a Fáraóhoz vitték, és egy pár óra alatt hirtelen hőssé változott: az egyik pillanatban még remény nélküli rab volt, a másikban meg már az ősi világ legnagyobb birodalmának a kormányzója.

Miért történtek sorban ezek a rendkívüli dolgok? Valamit mondani akar nekünk ezzel a történet, de mit? Biztosan ezt: Isten meghallgatja az imákat, de sokszor nem akkor és nem úgy, ahogy gondoltuk. József ki akart kerülni a börtönből, és ki is került, de nem azonnal, és nem azért, mert a pohárnok megtartotta volna a szavát.

A történet egy nagyon fontos dolgot mesél nekünk az álmaink és a sikereink közötti kapcsolatról. József nagy álmodó volt, és az álmai javarészt valóra is váltak, de nem úgy, ahogy ő vagy bárki más gondolta. Az előző hetiszakasz végén még a börtönben van, és úgy tűnik, hogy álmai szégyenletes módon hamisnak bizonyultak. Egy hétig kell várnunk, Józsefnek pedig két évig, hogy kiderüljön, nem voltak azok.

Küzdelem nélkül nem lehet elérni semmit. Ez az első alapelv. Isten megmentette Noét az özönvíztől, de először meg kellett építenie a bárkát. Isten megígérte Ábrahámnak a földet, de neki először meg kellett vennie a Makpéla barlangot, hogy eltemesse Sárát. Isten megígérte a földet Izrael népének, de először háborúba kellett menniük. Józsefből vezető lett, pont úgy, ahogy megálmodta, de előbb ki kellett próbálnia magát, először Potifár házában, utána a börtönben. Amikor Isten azt mondja, hogy valami meg fog történni, az nem fog megtörténni, ha nem teszünk érte erőfeszítést. Az isteni ígéret nem vesz el a felelősségből. Sőt, az ígéret maga a felelősség.

Egyedül próbálkozni azonban nem elég, szükségünk van szijata diSmajára, „égi segítségre”. Szükségünk van arra, hogy tudjuk, vannak olyan dolgok, amelyek nem tőlünk függenek. Senki sem esdekelt annyit Istenhez, mint József. Ahogy Rashi írja, „Isten neve mindig a száján volt”. Minden sikeréért Istennek volt hálás, és ebből az alázatosságból fakadt a türelme.

Azokban az emberekben, akik nagy dolgokat értek el, sokszor van meg a tulajdonságoknak ez a furcsa együttese. Egyfelől keményen dolgoznak, másfelől tudják, hogy nem csak saját maguktól függ a sikerük. Nemcsak a munka az, ami eldönti, hogy valami hogyan alakul. Ezért imádkozunk, és Isten megválaszolja az imákat, csak nem mindig akkor, és úgy, ahogy arra számítottunk, és persze néha a válasz „nem”.

A Talmud (Nidda 70b) ezt egyszerűen írja le. Felteszi a kérdést, hogy mit tegyünk, ha gazdagok akarunk lenni. Azt válaszolja: dolgozzunk keményen, és legyünk becsületesek. De, mondja erre a Talmud, ezt már sokan megpróbálták, és nem sikerült. A válasz erre az: imádkozni kell Istenhez, mert tőle származik minden vagyon. Ebben az esetben, kérdezi a Talmud, minek dolgozzunk keményen? Azért, válaszolja, mert az egyik a másik nélkül nem elég. Szükség van emberi erőfeszítésre és Isteni segítségre is.

Bizonyos szempontból egyszerre kell türelmesnek és türelmetlennek lenni: türelmetlennek magunkkal szemben, de türelmesnek, mikor arra várunk, hogy Isten megáldja a törekvéseinket.

Az egyhetes várakozás József első szabadulási kísérlete és a sikere között azért van, hogy megértesse velünk ezt az egyensúlyt. Ha keményen dolgozunk, Isten segít sikerre vinni a próbálkozásunkat – de nem akkor, amikor mi akarjuk, hanem akkor, amikor annak elér­-
kezett az ideje.

forrás • aish.com

fordítás • Bálint Lea