Vásti – ártatlan áldozat vagy főgonosz
A purimi történet azzal kezdődik, hogy Ahasvéros király egy nagy bált rendez, majd megparancsolja
a feleségének, Vástinak, hogy jelenjen meg meztelenül a vendégek előtt, hogy azok megcsodálhassák a szépségét. Miután ezt Vásti visszautasítja, Ahasvéros kivégezteti őt. Így kerül Eszter a palotába, és ezzel abba a helyzetbe, hogy meg tudja menteni a zsidó népet, amikor Hámán, az első miniszter összeesküvést sző az elveszejtésükre.
Vásti érdekes karakter a történetben. Elsőre egy hősnek tűnik, aki nem hagyja magát megalázni a részeg csürhe előtt. Azonban ezzel van egy probléma, mégpedig hogy a hősiesség nem kívülről, hanem belülről fakad. Ebből a szemszögből nézve, ahogy majd látni fogjuk, Vásti nem a hős a történetben, hanem a gonosz.
A zsidó vallás úgy határozza meg a hősiességet, mint egy olyan tettet, amellyel le tudunk győzni egy akadályt, amely valamilyen spirituális cél útjában áll. Ezeket az akadályokat Isten állítja elénk, de az áldozat, amit az akadály legyőzése megkövetel, nagyon változó. Van, akinek az élete feláldozását jelentheti, van, akinek meg a büszkesége a legyőzését. Tehát Vásti esetében is azt kell megvizsgálnunk, hogy mi volt a célja, és milyen akadályok álltak a céljai elérésének útjában.
Ki volt Vásti?
Vásti nagyapja Nabukodonozor, babilóniai uralkodó volt, aki lerombolta a jeruzsálemi Templomot,és a zsidókat száműzetésbe kényszerítette. Az apja pedig Belsazár, akinek a halálát Dániel könyve írja le.
Belsazár egy nagy mulatozás alkalmával megparancsolta, hogy a vendégek a Szentélyből származó edényekből igyanak. Abban a pillanatban egy ujj jelent, meg és azt írta a falra: „Meg vannak számolva a birodalmad napjai… A királyságod a médek és a perzsák között lesz szétosztva.” Azon az estén pedig a perzsák és a médek támadást indítottak, és Vásti volt az egyetlen túlélő.
A hódítás szelleme azonban, mely apja vesztét okozta, tovább élt Vástiban.
A Talmudból többet tudunk meg Vástiról (Megilla 12): Vásti zsidó nőket kényszerített arra, hogy levetkőzzenek, és szombaton dolgozzanak. A Talmud azt is megkérdezi, hogy vajon miért nem akart Vásti Ahasvéros elé menni, mikor nem a szerénységéről volt híres. A Talmud két lehetséges választ ad: 1) lepraszerű kiütései voltak,vagy 2) farka nőtt.
A perzsa közeget ismerve valószínűsíthető, hogy az első rész tényleg igaz, és Vásti valóban zsidó nőket raboltatott el, és kényszerített munkára. A második rész azonban nem szó szerint értendő, hanem allegóriaként.
A zsidó nők azért jelentettek fenyegetést Vásti számára, mert a szó legmélyebb értelmében legyőzhetetlenek voltak: azzal, hogy szombatot tartottak, azt bizonyították, hogy egy, a királynál magasabb uralkodónak engedelmeskednek. A szemérmességükkel pedig bizonyították, hogy belülről szabják meg a maguk határait, nem a külszín felől. Érinthetetlenek voltak. Vástinak majd hogy nem mániákus vágya volt, hogy megtörje őket, és ezzel megpecsételte a saját sorsát.
A test-lélek kapcsolat erősebb, mint azt sokan gondolnák. A régebbi korokban Isten lehető vétette, hogy az ember spirituális állapota meglátszódjon a külsején. Ezt a jelenséget hívják cárátnak, ami a leginkább látható testrészt, a bőrt érintette. A cárát lepraszerű kiütéseket jelent, ami a Talmud szerint mások rágalmazásának a bűnével hozható összefüggésbe. A rágalmazásnak pedig mindig egy indítéka van, és az az önteltség.
Az önimádók számára nincs nagyobb élvezet annál, mint hogy másokat lekicsinyeljenek és lealacsonyítsanak. Ez a felsőbbrendűség érzetét adja nekik anélkül, hogy ténylegesen magasabb rendűek lennének. Hogy valaki lelkiismeret-furdalás nélkül tudjon másokról a hátuk mögött beszélni, ahhoz az kell, hogy az illetőnek vastag bőre legyen, és spirituálisan vak legyen. Mivel Vásti már régóta csak a látszattal törődött, a büntetése az volt, hogy be kellett látnia, ő maga sem hibátlan. Mások becsmérlése során elveszítette önmagát, és amit a tükörben látott, egy emberi lény paródiája volt: a farok.
Miért mondott Vásti nemet?
Most pedig visszatérhetünk az eredeti kérdéshez. Miért nem jelent meg, amikor Ahasvéros hívta?
A célja nem az volt, hogy megőrizze a becsületét. Tudta, hogy mivé változott, de nem volt mersze változtatni saját magán. Azt az utat folytatta, amely az egész életében jellemezte: meg akarta alázni Ahasvérost. Nem volt semmi hősiesség a cselekedetében, csak önteltség.
Nagyon egyszerű becsapni saját magunkat, hiszen a hősiességre és az egoizmusra nincs ráírva, hogy melyik micsoda. Purim az az ünnep, amikor minden a feje tetejére állt, és a legbelső, rejtett igazság a felszínre került. Legyünk mindannyian méltók arra, hogy felfedezzük magunkban az igazi hősiességet!
forrás • aish.com
fordítás • Bálint Lea