Interjú

„… az igazság a legnagyobb fény …”

Reb Smuel Keleti, 26 éves családapa, alapítványunk vezetőjének legkisebb fia, e tanév elején 2 évre Magyarországra érkezett. Felesége az ELTE-n tanul pszichológiát, ő aktívan besegít Alapítványunk életébe. Vele beszélgettünk.

Az édesapád az 1956-os forradalom után, hétévesen alijázott a családjával, elmondása szerint azért, hogy ő és az ő testvéreinek a zsidó identitását megőrizhessék. A holokauszt után egy évtizeddel a kommunizmus alatt igen nagy esély volt, hogy minden elvesszen. Ráv Keleti a legvallásosabb lett a testvérei között. Egy tanulással teli élet után tíz éve mégis visszatért szülőföldjére, egy küldetéssel a lelkében és nagy rabbik felhatalmazásával a kezében. Milyen volt ezeknek az események az árnyékában felnőni? Hogyan hatott rád édesapád és az életútja? Hogyan látod ezt legkisebb fiaként?

Ameddig nem érkeztem ide, addig Magyarország és az itteni zsidóság helyzete, jövője kevésbé foglalkoztatott, hasonlóan azokhoz, akik már letettek Magyarországról, és egy elvesztett, elszáradt ágnak tartják azt. Túl fájó rátekinteni és foglalkozni vele annyi szenvedés és veszteség után, és itt nem csak a soára gondolok.

A legelső látogatásotokra gondolsz vagy a tavalyi – ideiglenes, de mégis évekre szóló – Budapestre költözésetekre?

2006 nyarára, amikor édesapám először érkezett ide a terveivel. Sok volt az előkészület, de az itteni kezdet mégis nagyon nehéz volt, sok várakozással, egyhelyben járással. Négy fiatalemberrel próbált egy kolelt összehozni, ahova mások is becsatlakozhatnak, a dolog nem volt annyira reménytelen, mint amikor az első Szentély lerombolása után Ezra visszaérkezett Babiloniából, de volt több párhuzam is. Édesapámban és az ő környezetében pár emberben mégis volt valami különleges lelkesedés, amely már-már messianisztikus, megváltásbeli atmoszférával vette körül, és afféle vállalkozásként hatott. De egyértelmű volt, hogy itt menet közben kell megtanulni és kitapasztalni, hogyan lehet a Tóra értékeit bemutatni az embereknek és felkelteni bennük a vonzalmat atyáik és ősanyáik hagyománya iránt. A magyar út más, mint a megszokott és kipróbált amerikai, orosz vagy brazil. A legtöbb embernek, aki eddig próbálkozott, ez lehetett a buktatója, hogy valami idegen sémát akartak a magyar zsidókra ráhúzni.

Édesapád innen való, itt van erős háttere. A szülei idős korukban vándoroltak ki, és sohasem sikerült a hébert igazán elsajátítaniuk, nyelvükben magyarok maradtak. Édesapád jesivát végzett, és világ életében ott tanult és tanított, de mégis volt katona, de ugye nem szábre. Ezzel szemben nálad és bátyáid életútjában már ezekből a legtöbb pont nem azonos. Mit gondoltál erről, a judaizmus szempontjából puszta helyről? Imádkoztál érte? Hogyan hatott rád?

Vannak mozgalmak, amelyek minden egyes személy megmentésére koncentrálnak a tizennégymillióból, és amellett fogadkoznak, hogy ez kivitelezhető. A többség a biztosabb és kiszámíthatóbb alapokra helyezi életét, és belátható és elérhetőbb célokat tűz ki. Azokat próbálja támogatni és építeni, amikre közvetlenül van ráhatása, és szinte biztos a siker. Így a minél nagyobb család az első, majd a kiruv, a közel hozás, mely az USA-ban, Izraelben, ahol sokkal olcsóbb. A statisztikák szerint Magyarországon ugyanabból a támogatásból töredéke mennyiségű embert lehet visszahozni. Csak, ha már sikerült a keveseket visszahozni és egy stabil közösséggé formálni őket, várhatjuk egy szélesebb kör kialakulását. Így a támogatók inkább a biztosabbra mennek, és nem pazarolnak. Ezekkel az információkkal a fejemben mégis hittem édesapám döntésében, hogy ennek ellenére meg kell próbálni. Ha mi számon kérjük egyéneken és népeken, hogy miért nem tettek semmit a fizikai holokauszt idején, akkor most meg kell tennünk mindent, ami erőnkből telik egy lelki, spirituális elveszés idején.

Miben különböztek édesapád tervei a korábbi vagy a vele egy időben létező egyéb kezdeményezésektől?

Édesapám arra gondolt, hogy elérhető és nívós tanulás induljon be itt újra, mint hajdanán. Aki nem csak az imakönyvet akarja végigolvasni, a szokásokat felületesen ismerni, és esetleg túl szeretne merészkedni Mózes öt könyvének alapkommentárjain, annak legyen itt egy hely, nem Antwerpenben, Jeruzsálemben, vagy New Jerseyben, ahol tényleg megismerheti a judaizmus mély, belső működését és mozgatórugóit. Aki úszni szeretne a Talmud és a Háláchá széles és mélységes tengerében, annak legyen egy intellektuális központja ahova fordulhat. Egy olyan központ, ahol már nem csak a külföldi „import” tanítók próbálnak valamit átadni a helyieknek, hanem, ahol a magyar fiatalok, már önálló lábakra állva képesek elmerülni a zsidó tudományokban.

Te a Tórával foglalkozol, a jövőben is ezt tervezed. Ez a „divat” csak a II. világháború után alakult ki. A holokauszt, a sikeres „vörös” cionizmus, vagy általában a modernitás hatott erre a szemléletváltásra?

A II. világháború után látták a rabbik, hogy alig maradt valami a Tórát tanuló, tudó és tartó világból! Felkarolták az ügyet, és kardoskodtak a tanulók mennyiségének növelése mellett. A kétségbeesés, a megmaradt kevesek lelkesedése, és az újonnan rendelkezésre álló viszonylag nagy tőke a tengerentúlról, valamint a friss, bár hivatalosan szekuláris Izrael állam mindezt támogatta. Nem egy embernek volt a kezdeményezése, de ilyen volt pl. a Briszker Ruv, az ő iskolája és annak holdudvara Jerusálemben, valamint a Cházon Is iskolája és holdudvara Bné Brákban, de a Chevron és a Mir jesiva hatása sem elhanyagolható. A „Ég” kedvéért életfogytig tartó tanulás folyamatának első szikrái kicsiben kezdődtek, és előképe alapvetően Vilniusból származik, aztán ezt az előképet átvette pár nívós tanuló. Az 1950-60-as években egyre kevésbé mentek el a „világba”, még csak vallási funkció kedvéért sem hagyták el és abba a tanulást. Csoportosan ott maradtak és élethosszig tartó tanulásba fogtak. Ezeknél az ávrechoknál (tanulóknál) alakult ki a tömeges példamutatás az élet megszentelésével, hogy nem rabbi titulusért, vagy valamilyen más posztért, mint hajdanában a galutban hanem csupán az „Ég” kedvéért tanuljanak. Ez aztán egy trendet robbantott be. Maga a modell természetesen nem egy új találmány, és alapvetően nem egy történelmi helyzetre adott reakció. A tanachi és talmudi idők óta a zsidó ideál az, aki minden más tevékenységet teljesen, vagy részlegesen félretéve a tanulásnak szenteli az életét, anélkül, hogy ezáltal bármi egyéb célokat szeretne elérni, hanem csak önmagáért a tanulásért. Erre a korábbi korszakokban kevésbé volt adott lehetőség. Ugyan ma adottabbak a lehetőségek, de természetesen szükségszerű nagy adag szerénység és mértékletesség, hisz másfél fizetésből – dolgozó feleség és a tanuló férj ösztöndíja – tartjuk fent nagy és még annál is nagyobb családjainkat.

Ez a Vilnából származó példa és új trend a másik zsidó központban is érezteti hatását?

Igen. Jó példa erre a lakewoodi jesiva, a Mámlechet HáTorá, ahol 40 éve csak pár, ma már ötezer tanuló van, akik a Tóra és a szerénység teljes szigetét képezik, annak az országnak a kellős közepén, ahol minden a pénz, mindenki azután szalad, és a fogyasztás az úr. Persze ezek a számok szépek, de eltörpülnek Izraelhez képest.

Van-e ennek a nagyon is elit, szakmai és magánéletben is sokat követelő életnek árnyoldala?

Idővel ez a trend tömegek ideáljává vált, és sokan váltak ilyen módon elitistává. Minden ember szeretne valahova tartozni, előrejutni, és egy magasabb szinttel azonosítani önmagát. A vallásos világban ezek a körök váltak az elit megtestesítőjévé, és mindenki ehhez akart hasonulni. Sokszor ez már kontraproduktív is, mert egyesekben helytelen önkép alakul ki. Hiszen ez az elitizmus az Istenért alakította ki a maga elitizmusát, számosan, akik benne vannak a közösségekben, a mai világban néha saját egoizmusuk miatt követik azt. Természetesen a rabbik és a társadalom igyekeznek az ilyen jellegű elhajlásokra felhívni a figyelmet.

Mi történt a ruházattal a vallásos világban? A háború előtti fotókon – gondolok itt pl. a Kazinczy utcai esküvői fotókra – a legtöbb férfinak nem volt szakálla, és mindenféle színes öltönyt viseltek és nem fekete-fehéret.

Litvániából jön a fekete-fehér öltözködési minta, hogy a tóratanulóknak kiváló legyen a megjelenésük, önmaguk és a társadalom szemében a megbecsültséget sugározza. Pontosabban a Szlobodka jesivából származik, ahol a jesiva külön befektetett ebbe, és vásárolt a tanulóknak ruhát, csakhogy a tanulók ezt az üzenetet közvetíthessék. Majd ez a nemes trend eluralkodott az egész jesivavilágon, hogy dicsőséggel övezzék azokat a tóratanulókat, akik az egész életüket a tanulásnak szentelik. A közösség is lássa, önmaga is érezze, hogy micsoda megbecsült állapot, hogy ő éjjel-nappal tanul. Az önbecsülés automatikus velejárója, hogy pozitív módon kihat az ember viselkedésére is. Hogy miért pont fekete – fehér? Talán ezek a színek egyszerűséget, szerénységet és szemérmességet fejeznek ki. Így Észak – Kelet Európából indult és Izraelben a háború után folytatódott, a 70-es években elitisává vált és aztán szerepet játszott a jesivában való felvételnél, a párválasztásnál és minden más területen. Sokaknál profán okok játszanak szerepet a hasonló öltözködésnél. Vannak, akik csak azért használják, hogy mutassák, melyik világhoz tartoznak.

A visszatérők és a betérők, egyszóval a kívülről érkezők milyen megkülönböztetésben részesülnek, ha egyáltalán részesülnek?

Nem szenvednek megkülönböztetést a visszatérők, itt van Uri Zohár nevű színművész példája, aki több helyen le is nyilatkozta, hogy sem ő, sem gyerekei nem tapasztaltak megkülönböztetést, annak ellenére, hogy nem ebben a világban törzsgyökeresek. Nem tapasztalt megkülönböztetést vallásos intézményekben, és a gyermekei is a vallásos elittel házasodtak. És ő csak egy példa a sok közül. Fontos, hogy lássák az emberen, hogy komolyan veszi a dolgot. Uri Zoháron is látták, pedig idős korában tért vissza, amikor az ember már nem képes akkora változásra. Mindenkinek, aki egy társadalmi réteghez akar tartozni, alapfeltétel, hogy elfogadja annak normáit. A vallásnak nem szerves része ez, de a társadalomnak igen.

Sokszor hallja az ember, hogy a korábbi minőséget mennyiségre cserélte az ortodox világ, erre mint mondasz?

A mennyiség és minőség kapcsán nincsenek… valóban nincsenek új „Freud”-ok a jesiva világában, de a szekuláris tudós világban sem. Nincsenek új, eredeti gondolatok, vakmerő újítások, leginkább ismétlések vannak. Tömérdek mennyiségű tudás van felhalmozva, amelyet újra meg újra sorba raknak és átcsomagolnak, de forradalmian új gondolatok – főleg a humán világban, így a jesivák világában –, új paradigmák nem születnek. Manapság sokszor a tudományos világban és a jesivák világában szintén veszélyes megzavarni a status quót, aki megteszi, az egzisztenciájával játszik. Érdekes megfigyelni, hogy a külvilág eszmerendszerei hogyan tükröződnek a zsidó világban, a béke, a szellemi harciasság visszaesésével is valamiért együtt jár. A tudományos harciasság, vakmerőség az önmagad vállalását is eredményezi, de manapság nincsenek eszmei áttörések, és nincsenek eszmei úttörők. A sztender (a jesivákban a tanuláshoz használt könyvtartó állvány – jiddis) mögött eltöltött hosszú évek után én úgy érzem, kell, hogy legyen valami cél, kell rendelkezni valamilyen extra útitervvel, hogy az embernek az eltökéltsége ne csökkenjen, nem elég csak gyűjteni az anyagot, muszáj elindulni vele valamerre. Hogy részem lehessen a Tórában, valami olyan „felfedezést” tegyek, újítást találjak, amely által érezhetem, hogy saját Tórám van, hogy ez a Tóra az enyém. A hagyomány szerint a chidus, önálló újítás, új koronát ad az Örökkévalónak. A legemberibbel, az eszeddel, értelmeddel vagyis intellektusoddal szerzel örömet az Örökkévalónak.

Hogyan kezdted el a párkeresést, hogyan találtad meg a feleséged? Ki ismertetett titeket össze? Sádchán (házasságközvetítő)?

A legtöbb ismeretség rokonokon keresztül történik. A nagybátyám felesége – aki sógornője a feleségem nővérének – ajánlotta a figyelmembe. Sádchán vagy nem sádhán, egyre megy, bárki aki sikeresen összehozza a párokat, megkapja az elvileg a sádchánnak járó 1000 dollárt. Így mindenki nagyon motivált.

Hány éves voltál amikor megismerkedtetek?

21,5 éves voltam ekkor.

Hol találkoztatok?

Szálloda halljában, kávézójában és egyszer a jeruzsálemi állatkertben.

Hány találkozó volt a házasságkötés előtt?

Nem emlékszem pontosan, talán 3 vagy 4, de egy-kettő közülük nagyon hosszúra sikeredett.

Milyen hosszúra?

Legalább 9 óra, már a szülők is aggódtak, hogy hol vagyunk.

A külsőségeken túl mi volt az a belső tulajdonság, amely arra sarkallt, hogy kimondd, ő az igazi? Belső érték, családi háttér?

A családi háttér nálam egyáltalán nem játszott szerepet. A feleségemben a jószívűsége és a rugalmassága, alkalmazkodóképessége, elszántsága, energikussága és lendülete fogott meg.

Az elképzelésed megegyezett a megvalósulással?

Részleteiben egyáltalán nem, nagyban igen. Tudni kell olvasni a másikból, és értelmezni őt.

A családját tekintve ugyanolyan vallásos családból jön mint Te?

Igen, apukája jelenleg Ros Kolel, anyukája amerikai, de hátterét tekintve az apukáját szélesebb körben ismerik, mint az enyémet: a dédpapája a harkovi rabbi volt, tehát erről az oldalról egy híres családból származik. Onnan alijázott, és már akkor nagy hírnévre tett szert Jeruzsálemben.

Apropó nagyszülők, mennyire van édesanyád, a rebecen egyedül, mennyire magányos attól, hogy miattunk Ráv Keleti annyit van távol?

Még dolgozik, és el van foglalva, azonkívül a család átjár hozzá, gyerekek, unokák, testvérek, barátnők, volt tanítványok, magyar lányok – kész átjáró ház az otthonunk, amely eleve a város közepén van. Sokan bejelentkezés nélkül, spontán érkeznek és ugranak be. Édesanyám támogatja édesapámat, és örül a Kolelnak.

Hogyan néz ki a szabadság a vallásos világban, hogyan töltitek a vakációt?

A gyerekek társasoznak, ez nagyon megmaradt még a mai világban, olvasnak, és nem vagy alig számítógépeznek. A nagyobbak fociznak, kosaraznak, a családok kirándulnak. A természetjárás Izraelben inkább dívik, az Egyesült Államokban elterjedt és népszerű a táborozás is. Izraelben sok fiatal kerül ilyenkor bajba valami felelőtlen vakmerőség folytán a sivatagban, hegyvidéken vagy csak egyszerűen esztelen vezetéssel, de a legelkötelezettebbek végigtanulják a nyarat is valami zsinagógában, amelyik nyitva van, és fogadja őket.

Volt -e olyan házasság, amely tönkrement a különböző vallási szintek miatt?

Igen, hallottam, ritka, de van! Az emberek ezt próbálják megismeri a másikban még az esküvő előtt. Ha válás van, annak oka az ismerkedés környéki hamisság, képmutatás vagy csak egyszerűen az önismeret hiánya.

Hol lel az ember társaságra? Mik azok a társadalmi fórumok, ahol szerveződhet például a sok-sok jótékonysági szervezetet?

Sokféle zsinagóga van, igen sokféle közösséggel és rabbival. Mindenki megtalálhatja az ő hullámhosszának megfelelőt, és az ottlét – a minjen, a tanulás – után megszervezhetik a gmáchokat (jótékonysági szervezeteket) és egyéb társadalmi munkájukat. Ezek a szervezkedések saját céljaikon túl, intenzív társadalmi életet bizosítanak az egyén számára. Párszor persze olyan is előfordulhat, hogy egy ávrech (tanuló) aki még nem házas, és nem találja a helyét, ideig óráig magányos lehet, persze ez a magány más kiüresedésből is fakadhat. Sokszor a gyerekkori lakóhelyhez közel maradás, vagy más, a személyiségéhez illő környék garantálhat intenzívebb társadalmi életet, barátságok kialakulását. De otthonról elkerülve a jesivák is dinamikus társadalmi életet biztosítanak. Hadd jellemezzem és vázoljam a „frakciókat” és „pártokat”, amelyek mindenhol hasonlóan megtalálhatók. Minden jesivában vannak például modernebbek és konzervatívabbak, egyének vagy szobák köré csoportosulások. Vagy a megoszlás lehet még különböző izmusok körül vagy más híres rabbival való szimpátia vagy rajongás alapján. A baráti társaságok igen aktívak, hiszen a jesivák bentlakásos iskolák, így intenzív hónapokat vagyunk együtt. Érdekes az élet a jesivákban, például majd mindig van előbb vagy utóbb ütközés a vezetőséggel, a kevésbé simulékonyabbaknak.

Hol látod magad 10 év múlva?

Ülök és tanulok. Sajátos, személyre szabott tanmenetet szeretnék, amely ötvözné mindazokat a témákat, amelyeket én szeretek tanulni.

Milyen témákat szeretnél tanulni?

A Násim és Nezikin rend traktátusaiban szeretnék jobban elmélyülni. Ezekből a kicsit elvontabb, filozofikusabb traktátusokból szeretnék kihozni valami figyelemre méltót, új felismerést és összefüggéseket.

Már hat hónapja itt vagy. Mi a különbség aközött amikor csak látogatóban voltál itt, és most, amikor itt élsz? Más-e most a benyomásod Magyarországról? Mi a benyomásod a Lativban folyó munkáról?

Sajnos lassú az áttörés, és ahogy a legelején megfogalmaztam, elég nagy a szakadék a nagy és forradalmi megálmodott kolel és a valóság között. A valóságban a fejlődés kisebb és lassabb. Most, hogy itt vagyok, mélyebben megismerhetem az embereket. A személyes történetüknél és fejlődésüknél is ugyanazt látom, hogy az ember megszakad – kettészakad, ha végignézi a potenciál és a megvalósítás közti különbséget.

Akkor most csalódott vagy?

Dehogy vagyok! Tisztában vagyok vele, hogy sokkal könnyebben tér vissza a zsidósághoz egy izraeli, mint egy magyar zsidó – figyelembe véve a nyelvi nehézségeket is –, inkább csak türelmetlen vagyok, hiszen lassú a folyamat. Azt is tudomásul kell vennem, hogy az izraeli mentalitáshoz képest, ahol az emberek képesek arra, hogy akár pillanatok alatt változtassanak az életvitelükön, itt minden sokkal lassabban történik. Azért is van rossz érzésem, mert tudom, hogy én nem tehetek semmit. Nem tudok megtanulni magyarul, és nem leszek itt másfél év múlva. De más oldalról viszont tudom, hogy többet kell és kellene tennem, hiszen olyan ez az egész szituáció, mint egy gyilkosság lassított felvétele, és mi úgy döntünk, hogy nem avatkozunk bele.

SV3

Befejezésképp milyen tanácsot adnál egy bál-tesuvának, mit üzennél neki?

Az embernek bölcsnek, igaznak, hűnek és őszintének kell lennie saját magával, ahogy a Meszilát Jesárimban is írva van. Miután tisztázta a legalapvetőbb kérdéseket, mi az isteni teremtés célja, mi az ő kötelessége ebben, miért van itt, hol tart most, a második lépésként a világ, az emberi közösség és a Teremtőjével való kapcsolatát kell értelmeznie. Jobb ezeket az elején megérteni és lezárni, mert addig csak sodródik az élettel, az eseményekkel és a zsidóságával is. Ha nem tudatosan él, akkor csak éldegél. Ha nem meggyőződésből teszi, azt amit tesz, akkor nagyon nehéz és szinte értelmetlen lesz minden, legyen az a zsidóság vagy bármi más, időpazarlásnak fogja megélni. Ezen dolgok tisztázásához nyugodtan fordulhat az internethez, könyvekhez és élő mesterekhez. Sok útja van az Isten megtalálásának, de a legmagasztosabb amikor ezt az Örökkévalóért és az Ő igazságáért teszi, büntetés félelme vagy jutalom várása nélkül. A zsidóság fantasztikus célokat tűz ki elénk: az isteni nagyság fényében, Istenhez egészen közel élni. Nem kell félni az igazságtól, sem attól, hogy annak felismerése esetleg arra késztet minket, hogy kisebb – nagyobb mértékben váloztassunk az életünkön. Ne féljünk attól, hogy esetleg kilépünk a komfortzónánkból. Hiszen az igazság a legnagyobb fény, és csak az igazság képes arra, hogy általa elérjük azt a maximális boldogságot, amit csak kívánni tudunk magunknak.