Gyereknevelés

A kedvesség fejleszthető

A gyerekeim már nevetnek néha, amikor újabb és újabb ötletekkel állok elő játékos motiválásukra. Nem bánom, ha pár hétig működik csak, addig is a figyelmüket arra irányítottam, ami szerintem fontos. Egy nap abba koncepcióba botlottam, miszerint érdemes egyes tulajdonságokra mint készségekre gondolni, mert ezzel inkább nyitva hagyjuk a lehetőséget a fejlesztésükre, és ez automatikusan növeli […]

Az előkészület fontossága

Hogyan tedd az ünnepedet tökéletessé? Ha végignézünk az ünnepeinken, feltűnhet, hogy szinte mindegyiket hosszú spirituális előkészület előzi meg. Peszách előtt a takarítással egyetemben önvizsgálatot tartunk saját chámecunkat (nagyképűség, önteltség) keresve, sávuot előtt 49 napot számolunk, és készülünk a tóraadásra. Ros hásáná előtt pedig az egész elul hónap lényege a megtérés, felkészülés a közelgő félelmetes napokra. […]

Vehi seámdá… minden generációban van ellenség

Bízni az Örökkévaló védelmében – minden nemzedékben A széderestén olvasott Hággádá egyik bekezdését együtt szokta énekelni az asztaltársaság. Héberül így kezdődik: Vehi seámdá… a magyar fordítás pedig így szól: „Ez az isteni ígéret vigyázta őseinket, és ez vigyáz bennünket is. Mert nem csupán egyetlen ellenség készült elpusztítatni minket, hanem minden egyes nemzedékben támadnak olyanok, akik […]

Fizikai veszélyre spirituális válasz

Purim közeledtével sok fizikai micvánk van, lakoma, ajándékküldés, szegényeknek pénzt adni, de mindez Eszter böjtje után! Szinte nincs olyan chanuka vagy purim, amikor nem olvasom vagy hallom a klasszikus összehasonlítást: purimkor fizikailag akar­tak elpusztítani bennünket, chanukakor spirituálisan. Ezért purimkor eszünk-iszunk, chanukakor gyertyát gyújtunk. Ezt a klasszikus összehasonlítást szeretném mélyebb szintre vinni. Purimkor fizikailag akartak kipusztítani ben­nünket, […]

Ki lehet kényszeríteni a szeretetet?

„Ahogy a kommunikáció helyreáll, elindul a gyógyító folyamat.” A Vájigas hetiszakasz azzal kezdődik: „Ekkor elébe lépett (odalépett) Júda, és mondta (Józsefnek): Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót urad fülébe…” Ebben nem is lenne semmi meglepő, csakhogy az előző hetiszakasz azzal fejeződik be, hogy József és Júda már beszélnek. József megnehezíti az életüket, és a […]

Soha ne add fel!

Eltanulni a Teremtőtől a tökéletes szülői hozzáállást Jom kipurnak és a Megtérés Tíz Napjának rengeteg üzenete van.  És a Tóra általános elvei szinte mindig átültethetők életünk külünböző területeire, a munka világára, a párkapcsolatunkra vagy éppen a gyermeknevelés kérdéskörére. Ez a kiterjesztés nem idegen a Tóra világától, sőt nagyon is hozzátartozik a bölcseink gondolatvilágához! Jom kipurkor […]

Mi közöm van más gyermekéhez?

Régóta szinte már szenvedélyesen olvasgatok mindenféle gyermekneveléssel kapcsolatos könyvet, cikkeket, blogokat. Nemrégen azonban egy olyan gondolatra találtam az egyikben, amely nagyon meglepett, elgondolkodtatott. Leginkább azon kezdtem el töprengeni, hogy miért is nem magától értetődő ez nekem, illetve miért meglepő a gondolat 2016-ban Magyarországon. Nem kertelek tovább, lássuk mi is lepett meg. A szerző egy bonyolult […]

Szeresd gyermekedet, mint tenmagadat!

Tórai parancsok a gyereknevelés szolgálatában is. Hamarosan beköszönt sávuot, a tóraadás ünnepe. A tó­ra­adás eseménye egyszeri, különleges és csodákkal kísért megnyilatkozása volt az Örökkévalónak. Az egyik ilyen csoda az volt, hogy a Szináj hegyéhez letáborozva a zsidók kivételes egységben élték meg és át az eseményeket. „[…] ezen a napon elérkeztek Szinaj sivatagába. […] és táboroztak […]

Nemcsak takarítunk, bevásárolunk és főzünk, hanem tanulunk is az ünnepre

(Halachát tanulni az ünnep előtt, de miért és kitől?)  A zsidó életforma sok-sok szabály együttes betartását jelenti. Valószínűleg mindenre van szabály: melyik kezedet öntsd le először kézmosásnál, milyen sorrendben mondd el az áldásokat a tányérodon lévő ételekre, mikor pihenj és imádkozz, mikor tarts ünnepet, és mit ünnepelj, hogyan beszélj a barátaiddal, hova ülhetsz az asztalnál stb. […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás