Amikor Mózes lejön a hegyről, és meglátja, hogy a nép az aranyborjút imádja, haragjában összetöri a kőtáblákat. Utána viszont másodszorra is felmegy a hegyre, hogy ismét lehozzon két újabb kőtáblát. Eközben az Örökkévalóhoz fohászkodik, hogy bocsássa meg a nép bűnét. Ennek fejében kiérdemli, hogy attól kezdve az „isteni dicsfény” sugározzon az arcáról, valahányszor tanít. Ezt maga a Tóra írja: „És volt, amikor Mózes lejött a Szináj-hegyről […], nem tudta, hogy fénylett az arca.” (2Mózes 34:29.) A következő mondatból kiderül, hogy a nép attól kezdve félt Mózestől a fény miatt, ezért ő rendszeresen elfedte az arcát, hogy ne lássák a fényt. Azt hihetnénk, hogy ettől kezdve a nép nem is látta Mózest fátyol nélkül. Ezzel szemben a folytatásból megtudhatjuk, hogy megvolt a rendszere, mikor tette fel, mikor vette le a fátylat. Alapvetően akkor vette le, amikor Tórát tanult vagy tanított. Amikor a népnek elmagyarázta az Örökkévalótól kapott törvényeit, akkor a nép is láthatta az arcát fényleni. Eredetileg azért fedte el az arcát, hogy ne féljenek tőle annyira. Talán nem is akkora baj az, ha tanítói minőségében egy fokkal jobban félnek tőle, mint egyébként. Tovább »
A hetiszakaszhoz kapcsolódó cikkek »