Hanuka

Csendesen hívogatnak chanuka fényei

Miért nem értették a görögök a Tórát?

„Amikor lefordították a Tórát, sötétség volt a világon 3 napig” (Sulchán Áruch, O. Ch. 580:2).

A zsidó és a görög kultúra találkozása különleges, ambivalens pillanata volt a történelemnek. Nagy Sándor (III. Alexandrosz), a görög birodalom legnagyobb alakja például kifejezetten barátságos volt a zsidókkal. Amikor meglátta a főpapot, Simon háCádikot a főpapi ruhában, leborult előtte. Azt mondta, hogy egy ilyen megjelenésű angyalt látott mindig, amikor csatába indult (Jomá 69a). Nagy Sándor tanítója Arisztotelész volt, a nagy filozófus, aki ugyan filozófiájában elfogadta Isten („első okozó”) létezését, de ez az elmélet nem vált nála gyakorlattá: amikor megismerte a zsidók történetét, nem akart hozzájuk csatlakozni, Isten szolgájává válni.

Nagy Sándor a zsidókkal mindig is toleránsan, megértően viselkedett, sok számukra kedvező intézkedést hozott. Ezért hálából sok újszülött zsidó fiút Alexandernek neveztek el (és neveznek el mindmáig). A görög tudomány is imponáló volt sokak számára. Ez egészen odáig vezetett, hogy a zsidóságon belül kialakult egy új irányzat, a hellenisztikus zsidóság, amely a zsidó és görög tanításoknak egyfajta kombinációját vallotta magáénak. Ebben az időszakban történt, hogy Ptolemaiosz, a görög uralkodó 72 bölcset bízott meg a Tóra fordításával. Elkülönítette őket 72 házba, és csak utána közölte velük feladatukat. Csodálatos módon mind a 72 fordításban ugyanazok a szándékos félrefordítások szerepeltek. Ugyanis a fordítók nem akarták, hogy a Tóra eredeti szövegét félreértve hitünkkel ellentétes magyarázatot olvassanak ki belőle (Megilá 9a).

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen horderejű esemény a zsidó történelem örömteli napjainak egyikévé kell, hogy váljon. Ezzel szemben azt találjuk, hogy ez a fordítás az egyik oka annak, amiért Tévét hónap 10-én (idén éppen 2015. január 1-jén) böjtnapot tartunk. Ez hihetetlen! Nem azért jött létre a zsidó nép, hogy az egyistenhitet hirdesse a világ számára? Nem erről szól Ábrahám ősatyánk egész életének története? Nem ez a nagy vágyunk és jövőképünk, hogy végül a világ összes népei az Örökkévalót tiszteljék? Elképzelni sem tudunk ennél kiválóbb történelmi alkalmat, amikor a mindenki által tisztelt, magas kultúrájú görög nép a Tórát akarja megismerni. Ráadásul egy nyilvánvaló csoda, isteni közbeavatkozás is ezt látszik alátámasztani. Erre Bölcseink egy böjtnapot rendelnek el? Hogyan lehetséges ez?

Chanuka ünnepének központi micvája a gyertyagyújtás, melynek lényege a csoda hirdetése (pirszumá deniszá). Nyilvánvaló, hogy a zsidóság hitének egyik fontos eleme, hogy megosszuk másokkal is azt, amit a világról gondolunk. Meglepő módon azonban ezt nem nyilvános tóratanítással tesszük, hanem gyertyákat gyújtunk. Mégpedig minden nap eggyel többet. Máálin bekodes veén moridim – a szentségben mindig emelkedünk, apró lépésekben (Sábát 21b). A sötétségben ezek az apró fények, ezek az apró cselekedetek is pozitív hatást képesek gyakorolni. Nyolc estén keresztül napi fél óra gyertyafény – akár csak egy különleges, csökkentett hatóanyag-tartalmú kúrája a léleknek. És mit akarunk mindezzel elérni?

Természetesen ugyanazt, mint minden más micvával: a tesuvát, azaz a megtérést, vagyis visszatérést a Ter­em­tőhöz. Azt, hogy ráébredjünk arra, mit kell tennünk, kijavítsuk saját hibás viselkedésünket, és konstruktívan kezdjük el felépíteni saját magunkat és a világot. Ennek az építkezésnek az egyik legerősebb eszköze a tóratanulás. A Tóra tanulásához az eszünket kell használnunk, hogy megértsük az összefüggéseket, a törvényeket, levonjuk az erkölcsi tanulságokat, átlássuk a szövevényes rendszereket. Ez az a rendszeres edzés, amelyre szükségünk van akkor, ha szeretnénk az agyunkat használni. Az agy ugyanis az, ami a szívet formálni képes. Az agy egy idő után rááll arra, hogy megfigyelje és kielemezze cselekedeteinket: vajon helyesen döntöttem-e? Milyen motivációim voltak? Ezek olyan dolgok, amelyek nem jönnek automatikusan, csak az állandó, rendszeres gyakorlás juttathatja el az embert arra a magas szintre, ahol ilyen mértékben ura a cselekedeteinek.

Ugyanakkor ebbe az intenzív életmódba, a rendszeres és mély tóratanulásba nem lehet bárkit egyből „berángatni”. „Készítsd elő magadat a Tóra tanulására!” (Pirké Ávot 2:12). Fokozatosan kell eljutni arra a szintre, hogy az embernek a Tórához hozzáférése legyen. Sokaknak nehezére esik keresztülverekednie magát a héber betűk olvasásán, mert nem tudják, hogy micsoda világ nyílhat meg előttük. A tanulás későbbi részében is sok a nehézség, az akadály. Ahhoz, hogy az ilyen mélypontokon túl tudjunk lépni, látnunk kell a „fényt az alagút végén”. Ezeket a kicsi lépéseinket szimbolizálják a chanuka gyertyái, amelyek a nyolcadik napra már teljes pompájukban ragyognak. Ez adja meg nekünk a lendületet és a reményt, hogy fáradozásunk nem lesz eredménytelen.

Van azonban egy másik megközelítés, amely sokkal vonzóbbnak tűnhet. A görögök kíváncsian bele akartak lapozni a Tórába. Látni akarták, mi lehet az a nagy és különleges dolog, amivel a zsidók foglalkoznak? Ugorjuk át a héber betűk tanulását, és nézzünk bele a saját nyelvünkön! Amikor belelapoztak, „csak” egy könyvet láttak, történetekkel, törvényekkel, furcsa fogalmazással. Amit ők láttak, azt nem a saját erejükből szerezték meg, ezért nem ismerték fel benne az értéket. Az, hogy a Tóra, ami a mi gyarapodásunk legfontosabb eszköze, ilyen színben tűnt fel a világ népei számára, az maga a sötétség. Ez Tévét hónap 10-ének katasztrófája.

A zsidóság nem térítő vallás, ugyanakkor célja a világ megjavítása, a tikun olám. „Javítsd ki magadat, majd javíts ki másokat” (Szanhedrin 18a) – ez az, amiben mi hiszünk. Szeretnénk, hogy az egész világ tökéletes legyen, de ezt nem intézzük el annyival, hogy másoknak megmondjuk, hogyan kéne viselkedniük, amíg mi magunk sem tudjuk. Igazán jó példával az tud elöl járni, aki nem egy vagy két lépéssel jár a másik előtt, aki nem veleszületett tehetségének vagy körülményeinek köszönheti másokhoz képest az előnyét, hanem saját maga tett azért, hogy azzá vált, aki. Az ilyen embernek már a jelenléte, kisugárzása önmagában is javító hatással van a környezetére. Ezért van az, hogy míg chanukakor büszkén hirdetjük a csodát a fényekkel, ami mindenki számára az elérhető fejlődést jelképezi, addig alig több mint egy héttel később már böjtölünk a túl nagy nyilvánosságot kapott Tóra miatt. Ha igazán azt akarjuk, hogy mindenki megismerje a Tórát, akkor ahhoz türelemre és kitartásra van szükségünk. Ehhez adjanak nekünk reményt chanuka lángjai.

Binjomin Zeév

Chanukai kisokos

Mit ünneplünk?

1. A zsidók győzelmét a vallásuk gyakorlását meg­­­tiltó elnyomó görög uralkodó, Antiokhosz Epi­pha­nész ellen.

2. A Szentélyben talált 1 napra elegendő olajat, amely tiszta maradt, és 8 napig égett, amíg új ola­jat sikerült préselni.

Mikor gyújtunk gyertyát?

1. Az első gyertyát 2014. december 16-án, 16:46-tól, azaz a csillagok feljövetelétől lehet gyújtani. Igye­kez­zünk minél hamarabb gyújtani.

2. December 19-én, pénteken este 3 cha­nu­ka­gyer­tyát gyújtunk a szombat bejövetele, 15:36 előtt. Fon­­tos, hogy ezeknek a gyertyáknak is égniük kell a csillagok feljövetele után még fél óráig (azaz összesen 1 óra 40 percig) – erre a célra érdemes beszerezni 3+1 (szolgagyertya) nagyobb gyertyát.

Hová helyezzük a gyertyatartót?

1. Ha lehetséges, a bejárati ajtóhoz, a mezuzával ellentétes oldalra. Ha nem lehetséges, akkor olyan ablakba, ahol a lehető legtöbben láthatják (a legjobb, ha közterületre néz az ablak).

2. A lángoknak a padlótól számított minimum 30 cm magasan kell lenniük. Ha nem az ablakba helyezzük a gyertyatartót, akkor helyes, ha nem kerül feljebb 1 méternél, hogy mindenki számára feltűnjön, hogy nem világítás, hanem micva céljából lettek meggyújtva a gyertyák.

Mik a főbb imák, szokások?

1. Ál hániszim – ünnepi betoldást mondunk 8 napon keresztül a csendes Ámidában és az étkezés utáni imában (bencsolásban).

2. Egész Hálélt, azaz dicsérő zsoltárokat mondunk a reggeli imában.

3. A gyertyagyújtás első estéjén sehechejánu áldást mondunk („aki életben tartott minket”). Min­dennap elénekeljük gyertyagyújtás után a Máoz Curt, ami összefoglalja a zsidó nép történelmének kü­lönleges megmeneküléseit.