Terumá

Folyamatos fejlődés

Mi az értelme, ha valami nem teljes?

Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2012. március

Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2012. március

Ebben a hetiszakaszban a Tórában a pusztai Hajlék építésének részleteit olvashatjuk. Mindennek meg van adva a pontos mérete: a függönyé, az asztalé, a gyertyatartóé. Bölcseink észrevették, hogy a bizonyság ládájának (amelyben a Tóra van, és amely két és fél ámá hosszú, másfél ámá széles, másfél ámá magas) egyik mérete sem egész szám, viszont a Hajlék összes többi elemének legalább az egyik mérete egész szám. Miért van ez így?

A Kli Jákár (Slomó Efráim Luntschitz, 1550–1619, Csehország) ad egy igazán frappáns összefüggést. Mivel a ládában volt a Tóra, ezért az megfelel a tudásnak, a tanulásnak. Azért nem egész szám egyik mérete sem, mert a tanulásban nincsen teljesség. Nincs olyan ember, aki mindent tudna. Írja mindezt a Szentély építéséről szóló részben, azaz a legszentebb tárgyaknál. Ha még ezek a tárgyak is, amelyek Isten és ember kapcsolatát a legmagasabb szinten jelenítik meg, a nem teljességet hangsúlyozzák, mennyivel inkább igaz ez a mi életünkre!

„Olyan világba lettünk teremtve, ahol minden pillanatban és minden helyen megvan a lehetőségünk a továbblépésre…”

Olyan világba lettünk teremtve, ahol minden pillanatban és minden helyen megvan a lehetőségünk a továbblépésre, a továbbfejlődésre. Erre egyaránt lehetősége van, illetve kötelessége a legnagyobb tudású rabbinak és a legkisebb gyereknek. Igaz, mindkettő a maga szintjén lép tovább, de magasabb szempontból nézve mindkettejük haladása teljesen egyenértékű. Ez a gondolat merőben megváltoztatja az ember hozzáállását saját életének törekvéseihez. Aki ezt megérti, nem úgy fog gondolkodni a céljairól, hogy el akar érni egy magas szintet, ahol már jól érzi magát, hanem egy folyamatosan fejlődő embernek képzeli el magát.

Rabbi Shalom Srebrenik ezzel kapcsolatban tanítja, hogy minden megszülető gyereknek természetes módon szembe kell néznie egy nagy traumával. Az a szülő, aki az ő szemében Istenhez hasonló, táplálja, kedves vele, jó hozzá, egy idő után elkezd „rosszul” viselkedni. Kiderül, hogy ő is ember, gyakran fáradt, türelmetlen, bántó is tud lenni. A gyerek ebből azt tanulja, hogy mégsem olyan jó ez az „Isten”. Ez veti meg az alapját sok kialakuló szülő-gyerek konfliktusnak. És ennek vehetjük elejét azzal, ha a gyerek szemében nem akarunk „Istenként”, tökéletes tudásúként feltűnni, hanem úgy viselkedünk, és ezzel olyan példát állítunk a gyerek elé, mint aki maga is folyamatosan fejlődik. A saját viselkedésünk a legjobb nevelés, sokkal jobb és hatásosabb, mint bármilyen szóban mondott jó tanács. Ezért a legjobb, ha minél korábban elkezdünk eszerint élni, és még jóval a gyermekünk megszületése előtt olyan szentnek és olyan fél(kész)nek érezzük magunkat, mint a pusztai Hajlék ládája.



vissza