Vajon miért teremtette az Isten a jécer hárát, vagyis a rossz ösztönt?
Azért kaptuk a Tórát, hogy annak előírásai szerint éljünk. A Tóra részeként pedig a micvákat, hogy betartsuk őket. Akkor tehát nem az lenne logikus, hogy aki ezeket adta nekünk, az minél inkább segítsen minket abban, hogy sose térjünk el ettől? Nem kéne távol tartania minket minden olyan tényezőtől, amely gátol a Tóra betartásában? Egyáltalán, miért teremtette azokat a tényezőket?
A Talmudban (Kiddusin 30b) áll: „Teremtettem rossz ösztönt, és teremtettem hozzá Tórát orvosságnak”. Szóval Isten először megteremti a rossz ösztönt, vagyis a „problémát”, majd később a megoldást rá. Ez elég furcsán hangzik. Ha csak azért kell a Tóra, hogy megoldja a jécer hárá problámáját, akkor egyszerűbb lett volna meg sem teremteni a rossz ösztönt. Ha pedig a Tóra a lényeg, akkor egyszerűbb lett volna kihagyni a problémát, és eleve a Tórával kezdeni.
Az ember teremtését elbeszélő rész a Chumásban egy nagyon furcsa paszukot (mondatot/bibliai verset) tartalmaz: „Csináljunk embert!” (Berésit 1:26). Így, többes számban! Isten valakihez vagy valakikhez beszél, akivel vagy akikkel közösen akarja megteremteni az embert. A Teremtés pedig kizárólag Isten műve, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az szembemegy a zsidóság egyik alapvető tanításával. Mégis maga a Tóra írja így. A Báál Sém Tov, a hászidizmus atyja a következő módon magyarázza a többes számot: Isten itt magához az emberhez szól: „Te és én közösen csináljunk embert! Én megteremtem a testet, és a lelket, vagyis az eszközöket, amelyekkel te az én segítségemmel embert faragsz magadból.”
Eszerint az embernek az a feladata, hogy saját magának a tökéletesítésével úgymond „befejezze” a teremtést. De hogyan? Hogyan képes az ember magát a saját hajánál fogva kihúzni a mocsárból? Ahhoz, hogy ezt és a fentebbi kérdést megválaszoljuk, először meg kell értenünk, hogy mi az a szabad akarat/szabad választás, illetve mi a jelentősége.
Minden embernek van természete. Ez a természet rengeteg tényezőtől függ: gének, nevelés, gyerekkori élmények, barátok, egészségi állapot, anyagi helyzet stb. Ez a természet egyfajta „program”, amely az emberen fut. Minden, amit azért csinálunk, mert olyan a természetünk, az nem a szabad választás eredménye, akár jó, akár rossz tettről van szó. Ha például egy csendes természetű ember nem beszélget imádkozás alatt, az nem feltétlenül az ő döntése, ugyanígy, amikor egy olyan ember, akinek nagyon nehéz csöndben maradnia, belebeszél a káddisba, az nem azért történt, mert rosszul döntött. Egyszerűen csak nem döntött, hagyta magát a természete által irányítani. De mégis hogyan lehet elvárni bárkitől, hogy másképp viselkedjen, mint amit a rajta futó „program” diktál neki? A fentebbi paszuk így folytatódik: „Csináljunk embert a képünkre, a hasonlatosságunkra.” A világon csak két olyan létforma létezik, amely képes arra, hogy mindentől függetlenül szabadon döntsön: Isten és az ember. Ez a hasonlatosság közöttük. A teremtés koronája az ember. Nem azért, mert képes házat építeni, atombombát gyártani vagy pálinkát főzni, hanem azért, mert képes a saját természetével szembemenni. Egy könnyen haragra gerjedő emberben is megvan a képesség a konfliktusok békés kezelésére, egy lusta emberben is megvan a képesség arra, hogy szorgalmasan dolgozzon. Ez pedig azért lehetséges, mert megvan bennünk a szabad akarat, az egyén saját természetétől független döntés és cselekvés lehetősége.
Fentebbi állításunk, miszerint csak két létforma képes a mindentől szabad döntésre: az Isten és az ember, egy kis pontosításra szorul: valójában az angyalok is rendelkeznek a szabad választás lehetőségével, ez viszont számukra inkább csak elmélet, mivel olyan világban élnek, ahol a Tóra igazsága kézenfekvő, ahol világos van. Egyvalaminek nincs ereje felettük: a jécer hárának. A rossz ösztön (erejének a) hiánya pedig magától értetődően azt is jelenti, hogy az angyalok mindig helyesen cselekednek. Ez pedig a muszár (zsidó etika) szemszögéből nézve katasztrófa, hiszen nincs lehetőségük a fejlődésre! (Valójában nekik azért nem olyan nagy katasztrófa, hiszen ők nem azért lettek teremtve, hogy emberré fejlődjenek, csak nekünk lenne az.)
Bölcseink tanítják, hogy Isten trónjára Jákob „képe” van faragva. Jákobnak pedig ugyanolyan „arca” volt, mint Ádámnak, az első embernek. Ádám a bűnbeesés előtt olyan volt, amilyennek az embernek lennie kell. A bűnbeesés óta az ember feladata, hogy a szabad akaratát használva tökéletesedjen, ideális esetben pedig érje el az eredeti szintet. Jákobnak ez sikerült, ezt jelenti az, hogy az arca megegyezett Ádáméval. Jákob megkapta a „Jiszráel” nevet: „Jiszrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél” (Berésit 32:29). A héber szövegben látszik, hogy a Jiszráel név a „küzdelem”-ből ered, nem pedig a „győzelem”-ből. Azért, mert a lényeg nem a győzelem (az inkább ajándék Istentől), hanem a küzdelem a rossz ösztönök ellen a Tóra útmutatása szerint, a szabad választást használva. Ezáltal fejlődünk, ezáltal csinálunk magunkból Isten segítségével „Ádám”-ot, vagyis embert.
Ez a tesuvának (megtérésnek) is a lényege: meg kell próbálni a szabad választás útján visszatérni az eredeti, tiszta állapothoz, az EMBER állapotához.
Jehuda Silber