Kultúra

Kutatások a héber nyelv oktatása terén Magyarországon

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. december

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. december

A héber nyelv közoktatásbeli vizsgálatával Magyarországon ismereteim szerint ezidáig senki nem foglalkozott. Nem készültek felmérések, empirikus adatgyűjtés nem folyt, héber nyelvre kiterjedő kompetencia alapú vizsgálatokat sem végeztek a magyarországi zsidó iskolákban és más intézményekben sem.

Ennek egyik lehetséges oka, hogy míg a hazai nemzetiségi lakosság többsége kistelepüléseken, szórványokban él, addig a magyarországi zsidóság vallási-kulturális közössége egyrészt nem tartozik a hivatalosan elismert nemzetiségek közé – hisz az ezt megváltoztatni kívánó népi kezdeményezés többek megelégedésére 2005-ben elbukott – , másrészt nagy részük Budapesten és agglomerációjában lakik (Mata 1993:291). A nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogszabályok éppúgy nem érintik a zsidóságot, mint a rájuk eső figyelem is elkerüli őket.

Az elmúlt tanévben (2013. tavaszi félév) előkutatás történt az egyik budapesti zsidó gimnáziumban 82 adatközlő bevonásával, a felsőtagozaton minden osztályból szerepeltek tanulók, a módszer alapját kérdőívezés képezte. A nemek aránya a megkérdezettek között hajszál híján egyenlő volt, a megkérdezettek pedig több mint 50%-át képezték a teljes létszámnak. További 16 tanárral készült interjú egészítette ki a képet, héber tanárokkal és nem héber tanárokkal egyaránt. A cikk ezen előkutatási eredményeket kívánja néhány érdekesebb részlet segítségével bemutatni és feltenni azokat a kérdéseket, melyek elősegítik egy későbbi átfogó kutatás megtervezését és lebonyolítását.

Az intézmények

A nemzetiségi oktatási intézmények sajátos célját és feladatát egykor az intézmények megalakulásával egyidőben határozták meg: a nemzetiségi nyelv hatásos oktatása; a nemzetiségi tudat fejlesztése; a kétnyelvűség készségének kialakítása; a nemzetiségi nyelven való önművelés igényének felkeltése; a nemzetiségi nyelvi kultúra közvetítése, ápolásának elősegítése (Mata 1993:292). Érzékelhető azonban, hogy a magyarországi zsidó iskolák megjelenése nem, vagy nem kizárólag ezen célok elérésére rendeltetett, hisz a megnevezett célok a zsidóság, a nemzeti kisebbségektől eltérő szociokultúrális helyzetéből adódóan sem a fenntartó, sem az oktatásban részesülők igényeivel nem azonosak, de még csak nem is nevezhetők elégségesnek. A kutatásban ki kell térnünk tehát olyan elemek vizsgálatára is, mely a nemzeti kisebbségeket általában nem jellemzi.

A kutatás célja, hogy megfelelő kérdéseket tegyen fel annak érdekében, hogy a rájuk adott válaszok mögött húzódó intézményi és közvéleményi stratégiákat megismerhessük, következtetéseket vonhassunk le, és ahol szükséges, javaslatokat tehessünk a jelenleg működő rendszer javításának érdekében.

Előzetes tapasztalatok

A zsidó iskolába járó diákok jelentős része vesz részt a közösségi eseményeken zsidó élet különböző területein, amelyeknek kimondott céljuk is a zsidó identitásuk kifejlesztése, erősítése, ill. megőrzése. Fontos identitásszervező erő a szarvasi tábor 1990. óta, ahogy magukról is hirdetik: „Szarvas immár kulcsszó, jelkép, félreérthetetlen fogalom a kelet-európai, és főleg a magyarországi zsidóság számára”. A zsidó közösségi csoportok egy bizonyos csoportját alkotják a kiruv (קירוב) intézmények, melyek azt a célt szolgálják, hogy azon zsidó fiataloknak (főként 18-35 éves kor között), akik kevés információval rendelkeznek a zsidó vallásról, életfilozófiáról, emberekről, kultúráról és sok minden másról, legyen módjuk visszatalálni a gyökereikhez.

A kiruv intézményekben általában inzentívebb a héber nyelvhasználat, pontosabban a különböző programokon való részvétel esetén hallatlan előnyt jelent a minél magasabb szintű héber nyelvtudás, a haladóbb programokhoz pedig egyenesen elengedhetetlen. Tapasztalataink alapján azonban a diákok döntő többsége nem rendelkezik héber nyelvismerettel, holott a diákok több mint egyharmada zsidó iskolából érkezik (a kiemelkedő héber nyelvi készségekkel rendelkezők szinte kirázólag Izraelben mélyítették el tudásukat). „A legkomolyabb gondot a biztos héber nyelvtudás hiánya jelenti – az arámiról pedig ne is beszéljünk” – jegyzi meg Domán Sije a Lativ Kolel a 2013. októberében indult egésznapos, elsősorban Talmud-tanulási programjáról (Arató 2013). Ennek orvoslására a kiruv szervezetek héber nyelvoktatást szoktak indítani különböző szinteken, változó intenzitással. Ekkor azonban felmerül a kérdés: a kiruv intézmények héber nyelvtanfolyamai milyen piaci rést töltenek be? Milyen lehetséges következtetéseket vonhatunk le ennek révén a zsidó iskolák hatékonyságával kapcsolatban?

A héber érettségi ügye

A héber nyelv azon kevesek számára látható csak, akik bepillantást nyerhettek a zsidó oktatásba – a többség számára azonban teljességgel láthatatlan, akárcsak a legtöbb nemzetiségi nyelv. Ezt megfelelően jelezte az a sajtóvisszhang, amelyet érettségi tantárgyak számának csökkentése váltott ki 2012-ben.

Június elején ugyanis Oktatásért Felelős Államtitkárság az „egységesebb, átláthatóbb és költséghatékonyabb” vizsgarendszerre hivatkozva több ponton is módosította az érettségi vizsgák szabályait. Ezek közé tartozik az is, hogy csökkentették a válaszható vizsgatárgyak körét. „Mindezek hozzájárulnak az érettségi rangjának növeléséhez, és tükrözik a tényleges vizsgázói szándékokat is” – nyilatkozta Gloviczki Zoltán oktatásért felelős államtitkár. Az érettségi tárgyak szűkítését az MTI-nek eljuttatott közleményében azzal is magyarázta, hogy a rendelet egyik célja, hogy az európai gyakorlattól eltérően indokolatlanul sok választható tantárgyak számát csökkentse, valamint biztosítsa a vizsgarendszer áttekinthetőbb, ésszerűbb és költséghatékonyabb átalakítását (Valkai 2012).

A terv érintené volna a választható idegen nyelveket is, így 2014-től csak angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, japán, kínai, latin nyelvekből, illetve a magyarországi nemzetiségek nyelvei közül a magyarországi középiskolában oktatottakból érettségizhetnek a diákok. Azaz az eddigi 24 választható nyelv közül kikerülne volna például a beás, a bolgár, az eszperantó, a lovári, az ukrán, és az újgörög nyelv mellett a héber is, ahogy ezen tantárgyak egy részéből már 2011. óta csak középszinten lehetett érettségit tenni (Valkai 2012). Néhány nappal később levelet írtak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek a héber nyelvet oktató középiskolák vezetői annak érdekében, hogy a héber továbbra is érettségi vizsgatárgy maradhasson; rámutatva, hogy az esélyegyenlőség, a szabad vallásgyakorlás és a hagyományok őrzése szempontjából egyaránt nélkülözhetetlennek tartják, hogy héberből a jövőben is lehessen érettségi vizsgát tenni. Az iskolavezetők közleményükben azt írták: a héber egyfelől klasszikus nyelv [sic!], amely a zsidó és a keresztény kultúra szerves része. Másfelől ugyan formálisan nem nemzetiségi nyelv, de a zsidó családok jelentős része jelenleg is őrzi a zsidó hagyományokat, amelyeknek „szimbolikus megtartója az országban több iskola által oktatott héber nyelv”, ill. „a héber nyelv ismerete nélkül sem a zsidó vallás gyakorlata, sem pedig az etnikai kisebbségi létezés feltételei nem biztosítottak” (MTI 2012a).

Négy nappal később az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkárságának közleményében elmondták, hogy az államtitkárság “mérlegeli a héber nyelvet oktató középiskolák vezetőinek kérését, amely arra irányul, hogy a héber nyelv továbbra is érettségi vizsgatárgy maradhasson”, továbbá hangsúlyozták, ugyanezt a mérlegelést – igény esetén – más nyelveknél is megteszik. Utaltak arra, hogy az érettségi szabályok változtatásának célja a vizsgarendszer egyszerűbbé, átláthatóbbá és költséghatékonyabbá tétele, mivel egy-egy tantárgyi vizsga előkészítésének költsége milliós nagyságrendű, ezért csökkentették azon vizsgatárgyak számát, amelyek iránt csekély volt az érdeklődés. A közlemény ironikusan megjegyzi, hogy „összesen kevesebben kívántak érettségi vizsgát tenni héber nyelvből, mint ahányan a választhatóság visszaállítása érdekében aláírták az emberi erőforrások miniszteréhez intézett levelet” (MTI 2012b) (lásd az 1. ábrát).

Identitás

A héber nyelv legnehezebben megragadható pontját jelenti a lehetséges identitásformáló ereje. Előzetes tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy a nyelvtudás önként bevallott szintje, illetve az előkutatás kompetencia vizsgálatai által mért eredmények között éppúgy nincs lineáris összefüggés, ahogy ez nem figyelhető meg a nyelvtudás szintje és a héber nyelv identitásba való beágyazottsága között sem. Azaz a héber nyelvvet tanulók rövid időn belül nagyon erősen kötődni kezdenek érzelmileg a nyelvhez, a kötelék az idő folyamán egyre lassabban erősödik, de az erősödését alig befolyásolja, hogy a diák milyen szinten beszéli a nyelvet és nyelvtudásáról milyen visszajelzéseket kap.

A diagramon (2. ábra) megfigyelhető, hogy a személyes attitűd lényegesen erősebb a héber iránt, mint amennyire ugyanazon válaszolók azt a zsidóság egészére kiterjesztve értik. Vizsgálnunk kell tehát azt, hogy a nyelvet milyen környezetben, milyen eszközökkel, módszerekkel sajátíják el, tehát hébertanulás későbbi fázisaiban bekövetkező eredménycsökkenés nem a feltételek megváltozásának köszönhető-e. Hová helyezi tehát a hangsúlyt az iskola, az közösségi élmények (dalok, imák, mondókák stb.) révén könnyen kialakuló érzelmi kötődésre, amely jó emlékként élete végéig elkísérheti a tanulót, vagy a tudásra, amelyhez folyamatos energiabefektetés szükséges – milyen egyensúlyt talál az iskola és a tanár a kettő között?

 

Nyelvoktatás a közoktatásban

Magyarországon az intézményes oktatással kapcsolatban egyik legkomolyabb elvárás a minőségi, eredményes nyelvoktatás, a felnövekvő nemzedékek nyelvtudásának biztosítása, amelyet sokszor úgy fogalmaznak meg, mint hogy “mindennapi életben jól alkalmazható idegennyelvtudás biztosítása a tanulóifjúság számára”.

Magyarország az idegen nyelvet beszélő felnőttek (15 éven felüli) arányát tekintve az utolsó helyek egyikét foglalja el az EU tagországai között, miközben egyre többen a saját bőrükön is érzik, hogy a nyelvismeret alacsony szintje versenyhátrányt jelent a globalizálódó világban, még azoknak is, akik soha nem lépik át Magyarország határát. A nyelvet nem beszélők magas aránya mögött rejlő okok közül meghatározó a kora gyerekkortól idegen nyelvi kommunikációra inspiráló többnyelvű környezet hiánya, az ország teljes nyelvi homogenitása (Balázs–Kocsis–Vágó 2011:236).

Idegennyelv-tanulás és identitás

Ma magyarországon egyre jobban elszakad egymástól az idegennyelv-tanulás és a világnyelv-tanulás. A nyelveket beszélők nyelvtudását illetően egyre meghatározóbb lesz az a tendencia, hogy az anyanyelv mellett csak az angol ismerete lesz széles körben elterjedt, és egyre kevesebben fognak több idegen nyelvet tanulni és tudni (Csizér–Dörnyei–Németh 2001). Az angol előretörése az új évezred első feléhez viszonyítva is fokozódott a legutóbbi öt évben, minden iskolatípusban (Balázs–Kocsis–Vágó 2011:241). Egy felmérés szerint két nyugat-dunántúli megye kivételével mindenütt többen választják az angolt. Minél nagyobb a település és minél magasabb az anya iskolai végzettsége, annál inkább, annál többen tanulnak angolt (Imre 2000).

A diákok a továbbtanulás és a környező országokban való érvényesülés, továbbtanulás és esetleges munkavállalás céljából az angolt választják, a héber elsősorban az imádkozás területére koncentrálódik. Ezt a nézetet igazolják a tanulók válaszai is, 77%-uk egyértelműen fontosabbnak tartja az angol tanulmányait a héberhez képest, mindössze 12%-uk gondolja ezt ellenkezőleg. A héber nyelv esetleges feleslegességét viszont éppen ellenkezőleg ítélik meg: a diákok 76%-a szerint nem felesleges a héber, mindössze 13%-a tartja kisebb, vagy nagyobb mértékben elhanyagolhatónak.

A gyerekek többségének pozitív attitűdjét befolyásolhatja az Izrael iránti pozitív elköteleződés, amely erősebb, ha a válaszoló életében legalább egyszer már ellátogatott Izraelbe. A kutatásban szereplő diákok 57%-a járt már Izraelben, 21%-a pedig több mint háromszor tett látogatást az országba. A diagramon jól látható (lásd a 4. ábrát), hogy Izraelt, mint viszonyítási pontot a válaszadók 82%-a jelölte meg.

A kutatás célja tehát az, hogy a héberoktatás lehetőleg minél több szereplője bevonásával egy átfogó képet kaphassunk egy olyan területről, mely minden résztvevő számára érzelmileg fontos, mindenki határozott elképzelésekkel rendelkezik a jövőjével kapcsolatban. A különböző értékítéletek és egyéni vélemények mögötti általánosabb megállapításokhoz azonban objektívebb megközelítés és mérés is szükségeltetik. A kutatás előreláthatólag 2014. első negyedévében kezdődik.

Felhasznált források:

Arató Mátyás. 2013. Új perspektíva Magyarországon. Forrás V/1. (2013. november) (megjelenés alatt).

Balázs Éva, Kocsis Mihály, Vágó Irén (szerk.). 2011. Jelentés a magyar közoktatásról, 2010. Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.

Csizér Kata–Dörnyei Zoltán–Németh Nóra. 2011. Az idegen nyelvek tanulásával kapcsolatos attitűdök változása az általános iskolások körében az 1990-es évek Magyarországán. Modern Nyelvoktatás, 2011/4. sz.

Imre Anna. 2000. Idegennyelv-oktatás a 90-es években. Educatio, 2000/4. sz.

Mata Mihály. 1993. Nemzetiségi oktatásügy Magyarországon. Educatio 1993/2. sz.

MTI. 2012a. Zsidó iskolák a héber érettségiért. Nyest. 2012. június 22.

MTI. 2012b. A miniszter válasza a héber érettségi ügyében. Nyest. 2012. június 26. Valkai Nikoletta. 2012.

A héber nyelvért lobbiznak a zsidók. Index. 2012. június 22.


vissza