Peszách

Macesz: a szegénység kenyere, a szabadság kenyere

A függetlenség szimbóluma

A Hágádában a maceszre gyakran használt kifejezés a „lechem oni”, amit leggyakrabban a szenvedés vagy a szegénység kenyerének szoktuk fordítani. Ez a Ramban magyarázatán alapszik (5Mózes 16:2), amely szerint ezt a fajta kenyeret a szegény emberek ették, és az egyiptomiak ezzel etették zsidó rabszolgáikat is.

A Máhárál határozottan vitatja ezt az értelmezést, szerinte nincs semmilyen forrásunk arra, hogy a zsidók az egyiptomi rabszolgaság idején maceszt ettek volna. Sőt egy tórai paszuk éppen az ellenkezőjét látszik alátámasztani. „Emlékszünk a halra, amit ettünk Egyiptomban ingyen” (4Mózes 11:5). Továbbá: „Ne egyél kelesztett kenyeret [a peszácháldozattal]; hét napig egyél […] ma­­ceszt, a szegénység kenyerét, mert sietve hagytad el Egyip­tomot”. Ha a zsidók rabszolgaként maceszt ettek, ak­kor Egyiptom sietős elhagyása hogyan lehet ok a macesz evésére? Továbbá ha a macesz a szegénység kenyere, akkor miért kapcsoljuk össze a megváltással, felszabadulással, amelyek a szabadságot, gazdagságot tükrözik?

A szegény ember, akinek nincs pénze, nincsenek tulajdonai, az emberi létezés alapvető minimumát jelképezi. Ennek az embernek nincs semmije saját magán kívül. Az ő személye teljesen független mindentől, kivéve saját magát. A maceszt a szegénység kenyerének hívjuk, mert nincs benne semmi, kivéve a létezéséhez szükséges minimum: liszt és víz. Minden extra: élesztő, cukor vagy akár idő, hozzáad valamit a tésztához, ami már több, mint ami minimálisan szükséges, és a macesz többé már nem a szegénység kenyere.

A rabszolgaság azt jelenti, hogy az ember magán és a lényegén kívül álló erők hatása alatt áll, legyen az akár mások elvárása, fizikai függőség vagy személyes bizonytalanság. A megváltás azt jelenti, hogy az ember felszabadítja magát ezektől az erőktől, szabaddá válik mindenféle külső erőtől vagy függőségtől. Egy rabszolga az urától függ, az ura irányítja. A gazdag embernek szintén hiányzik a függetlenség egy dimenziója, mivel az ő identitása a pénzének és a tulajdonainak köszönhető, azoknak a függvénye. Életének nagy részét ez a gazdagság irányítja, amíg a szegény ember, akinek semmije nincs, csak saját maga, önálló és független minden rajta kívül álló tényezőtől. Ő képviseli a szabadság és felszabadulás gondolatát, annak ellenére, hogy lehetőségei az anyagi világban korlátozottak.

A macesz nem a szegénységet jelképezi. Inkább a függetlenné válást. A függetlenséget úgy lehet elérni, hogy az ember ledob magáról minden olyan kötöttséget és függőséget, ami nem saját maga. Ez a felszabadulás folyamata. Ezért parancsolta nekünk Isten, hogy maceszt együnk az Egyiptomból való kijövetelünk éjjelén. Ahogyan a szegény embernek nincs semmije, kivéve saját maga, éppen úgy az Egyiptomból való kivonulásunk éjszakáján, amikor a felszabadulás és szabadság élményét éljük át, olyan kenyeret eszünk, amely csak a legalapvetőbb összetevőkből áll, azokból, ami ahhoz szükséges, hogy az legyen, ami, és semmi több.

Most már jobban értjük a maceszevés parancsolatát. „Hét napig egyél […] maceszt, a szegénység kenyerét, mert sietve hagytad el Egyiptomot”: Egyél olyan kenyeret, amely független mindentől, ami nem az ő lényege. Miért? Mert Egyiptomot sietve hagytad el. A sietés azt jelenti, hogy nincs, ami feltartóztasson. Egy folyamat meghosszabbítása egyúttal a folyamat feljavítását is jelenti. Ezzel szemben a valódi felszabadulás arra épül, hogy megszabadulunk mindentől, ami nem saját magunk. A zsidó nép nem természetes, történelmi folyamat eredményeképp szabadult fel Egyiptom kötelékei alól. Ez isteni folyamat volt, amelyben Isten, aki az idő korlátai fölött áll, közvetlenül szabadította fel a zsidó népet. Tehát a chámec (kelesztett dolog) tilos volt, mivel az olyan folyamatot jelképez, amelyhez időre van szükség. Mi ezzel szemben maceszt eszünk, ami „idő nélkül” jön létre.

A Máhárál a következőképpen foglalja ezt össze: a szegény embernek nincs semmije. Ez hátrányt jelent anyagi világunkban, amely a tulajdonlás és kapcsolatok rendszere. Ezzel szemben az egyszerűség és a függetlenség kifejezetten előnyt jelentenek abban a világban, amely az anyagi fölött áll. Peszách éjjelén a zsidó népnek felszabadulásra volt szüksége. De ez olyan felszabadulás volt, amely nem az anyagi rendszerből kellett, hogy jöjjön, hanem egy magasabb forrásból. Ezért lett nekik megparancsolva, hogy maceszt egyenek, ami az egyszerűség kenyere, mivel csak a legalapvetőbb összetevőkből áll.

Az egyszerűséget jól illusztrálja a Főpap, aki egész év­ben aranyruhában szolgál, de jom kippurkor egyszerű fehér öltözékben lép be a Szentek Szentjébe. A lehető legmagasabb szinten áll, ami a tökéletes egyszerűség, amiből hiányzik mindenféle rajta kívülállóhoz való kapcsolat. Ezt jelképezi a legtisztább, legegyszerűbb szín.

Ez az értelme a paszuknak: „Hét napon keresztül egyél […] maceszt, a szegénység kenyerét, mert sietve hagytad el Egyiptomot”. A sietős kivonulás mindenféle időigényes folyamat nélkül azt mutatja, hogy emelkedett állapotban távoztak, a felszabadulás idő fölött állt, természetfeletti módon. Ezért volt ideillő a szegénység kenyerének evése, a legegyszerűbb és legfüggetlenebb formájában.

Természetesen az embernek szüksége van tárgyakra, pénzre ahhoz, hogy az őt körülvevő anyagi világban élni tudjon. De ezek a tulajdonaink nem tartoznak a valódi lényegünkhöz, és nem engedhetjük meg, hogy azzá váljanak. Milyen gyakran szoktuk engedni, hogy az anyagi sikereink, társadalmi státuszunk vagy mások véleménye határozzanak meg minket? Ezek nem tartoznak a valódi énünkhöz.

A peszáchi macesz arra tanít minket, hogy a felszabadulás, a valódi szabadság az, ha szabaddá válunk a külső függéseinktől, amelyek irányítanak minket. A macesz, a szegénység kenyere segít összekapcsolódnunk a valódi énünkkel. Az év nagy részében chámecet eszünk, éppen úgy, ahogy a Főpap is az év nagy részében arany ruhában végzi a templomi szolgálatot. Az év nagy részében az anyagi világunkban tevékenykedünk, a chamec által szimbolizált világban. De éppúgy, ahogy a Főpap évente egyszer a sima fehér ruhájában belép a Szentek Szentjébe, mi is évente egyszer egy hétig maceszt, vagyis egyszerű kenyeret eszünk. A Főpapnál ez az egyszeri fehér ruhás szolgálat határozza meg egész évi működését, hasonlóképpen nálunk is az egy heti maceszevés határozza meg egész évre az anyagi világhoz való viszonyunkat. Ha képesek vagyunk függetlenedni mindentől, ami nem a valódi énünk, akkor minden egyéb rendelkezésünkre álló forrást fel tudunk használni arra, hogy fejlesszük ezt a valódi ént, ahelyett, hogy mesterséges függőségekbe és rabszolgaságba taszíta­nánk magunkat. Ez a valódi különbség rabszolgaság és füg­gőség, valamint valódi szabadság és megváltás között.

Ez a hónap hozzon nekünk valódi megváltást és szabadságot!

fordítás · Jehuda Silber