Sokszor találkozom olyan emberekkel, akik a maguk módján tesznek a zsidóságukért. Sábeszkor nem gyújtanak rá, jom kippurkor böjtölnek, nem esznek disznót vagy rákot, esetleg elmennek az Élet Menetére. Ha esetleg megkérdezik, hogy mi erről a véleményem, akkor mindig azt szoktam nekik mondani, hogy bármit tesznek a zsidóságért, az tulajdonképpen jó. Sokan úgy találják, hogy vallásos életet élni túl nehéz. Egy egészen picit igazuk van, de egy alapvető kérdésben tévednek.
A probléma az, hogy mindent vagy semmit alapon akarják megközelíteni a zsidóságot. Alapvetően ez a helyes törekvés, de ha csak ezt vennénk alapértéknek, akkor jóval kevesebb embert számíthatnánk „vallásosnak”. A vallásos embert nem kizárólag az határozza meg, hogy mindent tökéletesen képes tartani. Inkább az, hogy megpróbálja, törekszik az abszolút cél felé. Éppen ezért tanították mindig azt a jesivámban, hogy egyik zsidót sem szabad lenézni. Könnyen lehet, hogy az illető csodálatosan teljesít egy olyan parancsolatot, amelyben mondjuk én gyenge vagyok.
Szükségünk van arra, hogy értsük, mire van a háláchá, a zsidó jog. Ez elsősorban azt mondja meg nekünk, hogy mi a pontos módja a zsidó ember viselkedésének, az egész életre kiterjedő istenszolgálatnak. Ugyanakkor ez a felfogás különösen idegenül hangzik a mai nyugati ember számára. Ezért érdemes találnunk egy olyan megközelítést, amely egy picit „felhasználóbarátabb”. A háláchá tulajdonképpen egy invitáció is lehet arra, hogy az életünk legapróbb részeit is megtöltsük értelemmel. Erre különösen alkalmas, hiszen a cipőkötéstől az orvostudományon át az államigazgatásig mindenre találunk háláchát. A háláchá viszont értelmetlenné válhat akkor, ha mindenféle szellemi töltet nélkül követjük. Fontos, hogy azok a dolgok, amelyeket tartunk, jelentsenek valamit számunkra. Ez nemcsak a jó istenszolgálat alapja, de az egészséges zsidó önképé is.
Volt egy rabbi, aki írt egy felháborodott publicisztikát, miután olvasott egy cikket arról, hogy egy konzervatív házaspár magára vette a táhárát hámispáchá (családi rituális tisztaság) törvényeit. A férj és a feleség úgy érezte, hogy ez a parancsolat sokat hozzáad a házasságukhoz. A rabbi érvelése szerint viszont nem ezért kell a micvákat magunkra vennünk, hanem azért, mert az Örökkévaló parancsolatairól van szó. A zsidóság nem utilitarizmus. Érvelése természetesen helytálló, de én szerényen megkockáztatnám, hogy nincs teljesen igaza. A zsidóságban az a gyönyörű, amikor személyes értelmet ad. Ha valaki megtalálja a szubjektív szépséget egy egyébként meglehetősen nehéz micvában, az örömteli dolog, bármi is legyen a kiváltó ok.
A legfontosabb módja a zsidóság konstruktív megélésének a mértékletesség. Sokszor látom, főleg magamon, hogy amikor az ember túl nagyot akar előre lépni, akkor a végeredmény két lépés lesz hátra. A zsidóság minimuma csupán három dolog: a szombattartás, az étkezési megkötések és a házassági tisztaság törvényei. Az igazság az, hogy ezek közül egyiket sem lehetetlen betartani, ha az ember következetesen és szisztematikusan barátkozik meg velük. Ahogyan megtanuljuk élni ezeket a micvákat, úgy jelentenek majd egyre többet számunkra. És a gyakorlati része, mely eleinte kivitelezhetetlennek tűnt, könnyed, jól működő rutinná válik.
Természetesen fontos különbséget tenni tórai és egyéb felfogások között. Az lehet tórai felfogás, hogy valaki nem tart rögtön minden micvát, de a maga módján próbál haladni, és nyilvánvaló számára az ideális állapot. Itt nem arról van szó, hogy az egyén válogat a parancsolatok közül, inkább arról, hogy a saját tempójában lépked előre. Eljut addig, amíg tud, de az ideális állapot nyilvánvaló.
Azt mindenesetre jó észben tartani, hogy az embernek nem kell túl szigorúnak lennie magával, ha egy micvá nagy nehézséget okoz. Sokkal hasznosabb, ha az ember elérhető célokat tűz ki, és azokban találja meg az értelmet, a szépséget, majd egy idő után az Örökkévalót. Nem kell úgy éreznünk, hogy azért, mert bizonyos dolgok még nem mennek – sőt, talán még el sem tudjuk képzelni, hogy részei legyenek az életünknek –, ezért más micvákat sem tarthatunk. A titok nyitja megtalálni azt a szintet, ahol jól érezzük magunkat, majd utána felderíteni azokat a pontokat, amelyekbe bele tudunk kapaszkodni egy újabb magaslat eléréséhez.