Váérá

Mózes és a fáraó

A fáraó alantassága szemben Mózes nagyságával.

Szerző: Rabbi Yehonasan Gefen
Forrás: Aish.com
Fordította: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2012. január

Szerző: Rabbi Yehonasan Gefen
Forrás: Aish.com
Fordította: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2012. január

Hetiszakasz: Váérá

Az e heti hetiszakasz részletesen taglalja az Egyiptomra hozott tízcsapás közül az első hetet. A csapások említésekor egyik fő feladatunk az, hogy megvizsgáljuk a fáraó azon viselkedését, melyet a saját népe pusztulásának és szenvedésének láttán mutat. Amikor Mózes és Áron elsőként a Nílus vizét vérré változtatta, a Tóra azt mondja, hogy ez a fáraóra nem volt különösebb hatással, mivel ezt a saját varázslói is meg tudták tenni. „És a fáraó megkeményítette a szívét, és nem hallgatott rájuk…” A következő részben az áll: „És megfordult a fáraó és bement házába és nem vetett ügyet szívében erre sem.” A kommentárok azt kérdezik, hogy vajon mire vonatkozik az „és nem vetett ügyet szívében erre sem”, hiszen a korábbi résznél már ott áll, hogy a fáraó nem hallgatott Mózes és Áron érveire.

A Netsiv úgy magyarázza, hogy a második rész arra vonatkozik, hogy a fáraót nem indította meg a saját népe szenvedése, nem igyekezett enyhíteni kínjaikat.

A vérré változtatott folyó volt az egyetlen olyan csapás, ahol a Tóra célzást tesz a fáraó közömbösségére. Miért említik meg külön ezt az esetet? A kérdésre az egyik midrás adja meg a választ: a gonosz fáraót nem érintette közvetlenül az első csapás.

Az egyetlen, ami semmilyen kárt nem okozott a fáraónak. Mivel ő nem élte át a népe szenvedését, ezért itt emelik ki leginkább a fáraó érzéketlenségét.

Éles ellentétet látunk a fáraó kíméletlen részvétlensége és Mózes zsidókkal való együttérzése között. Mózes a fáraó házában nőtt fel, a saját népétől elkülönülve. Ennek ellenére, mikor látta szenvedésüket és fájdalmukat, rábírta a fáraót, hogy adjon számukra egy pihenőnapot a héten.

Azokat a szakaszokat, ahol a Tóra leírja Mózes aggodalmát a saját népe iránt, megelőzik az alábbi szavak „vájigdál Mose”. Ezeket úgy fordítjuk, hogy Mózes felnőtt. Ez azonban nem adhat számunkra teljes magyarázatot, hiszen korábban már olvastuk ezt a kifejezést. A kommentátorok úgy magyarázzák, hogy Mózes jelentős személyiséggé változott, a nagyságát, pedig a többi ember iránti törődés mutatja meg.

Miért az empátiát tartjuk különösen olyan tulajdonságnak, amely a nagyságot jelzi? Rav Simon Skop úgy magyarázza, hogy „Gádol” (a nagyszerű ember) olyan személy, aki kiterjeszti énjét azért, hogy abba másokat is bevonjon. Többé már nem különálló személyiség, hanem egy nagyobb egész része. Így ő maga is meghatározó személlyé változik. A fáraót ellenben a Tóra kisszerűnek tartja.

A kommentárok szerint ez a spiritualitás fejlettségére utal – ő ebben az értelemben nagyon alacsony szinten állt. Lehetséges, hogy ezt fejezi ki a saját közömbössége, amelyet a népe szenvedése iránt mutatott. Mivel a fáraó csak magával törődött, a saját önmeghatározását nem terjesztette énje határain túlra, így csak „kis” ember maradhatott.
Hogyan tudjuk elkerülni a fáraó érzéketlenségét és növelni magunkban Mózes empátiáját?

Különösen nehéz empátiát éreznünk olyan emberek iránt, akiknek a helyzete minket nem befolyásol. Amikor azt olvassuk, hogy Mózes látta a saját népének a szenvedését, Rási úgy magyarázza, hogy ilyenkor „a szemével és a szívével arra összpontosított, hogy átélje velük a fájdalmukat”. Rabbi Jichák Berkovits (a cikk szerzőjének a rabbija – ford.) is úgy magyarázza, hogy Mózes először az arcukra tekintett, hogy lássa a fájdalmukat. Ezután a „szívével összpontosított”, megpróbálta átérezni a szenvedésüket.

Rav Noach Orlowek azt javasolja, hogy amikor egy olyan terrortámadásról hallunk, ahol emberek haltak meg, szánjunk pár percet arra, hogy elképzeljük azt, min mehettek keresztül az áldozatok és azok családjai. Nem elég az, hogy csak sóhajtunk, majd továbbmegyünk. Meg kell próbálnunk elkerülni, hogy immúnissá váljunk más emberek szenvedései iránt. Az is hasznos lehet, ha kimutatjuk embertársainknak, hogy valóban érdekel minket a sorsuk, még akkor is, ha közvetlenül nem tudunk segíteni nekik. Rav Chaim Soloveitchik, Brisk rabbija például amikor leégett a fél város, és több száz zsidó hajléktalanná vált, kiköltözött az épen maradt otthonából, és a tanulótermükben egy padon aludt. Amikor megkérdezték ennek az okát, úgy válaszolt: „Hogyan is tudnék kényelmes ágyban aludni akkor, amikor annyi embernek nincs fedél a feje felett?”

Mózestől azt tanuljuk, hogy nem elég rosszul érezni magunkat a szenvedők láttán. Az egyik midrás azt mondja, hogy Mózes „a saját tekintélyével mit sem törődve látott hozzá a többi ember megsegítéséhez. Miközben azt szín­lelte, hogy a fáraót támogatja, valójában azon munkálkodott, hogy enyhítse a népe nehézségeit”. Hozzá hasonlóan nekünk is meg kell próbálnunk mindent megtenni azokért, akik nehéz helyzetben vannak. Rav Yissachar Frand azt javasolja, hogy a következő alkalommal, amikor arról hallunk, hogy egy barátunk szorult helyzetben van, el kell gondolkodnunk, hogy van-e bármilyen lehetőség, amellyel segíthetnénk neki. Például ha elvesztette a munkahelyét, elgondolkodhatunk, hogy ismerünk-e valakit, aki segíthetne állást találni a számára. Vagy ha meg akar valaki házasodni, elgondolkodhatunk azon, ismerünk-e olyan valakit a környezetünkben, aki illene hozzá.

Még akkor is, ha mi ténylegesen nem tudjuk megoldani a problémáját, az is nagyon jótékony lehet, ha legalább éreztetjük vele, hogy a fájdalmában még sincs egyedül.

Mózes és a fáraó példája megmutatja számunkra, hogy a nagyságot hogyan példázza a többi ember iránti törődés, ill.etve az alantasságot pedig az önzés. Mi mindannyian próbáljuk meg Mózes példáját követni.


vissza