Peszách

Szédereste lépésről lépésre

Hála Istennek, egyre nagyobb divatja van Magyar­or­szá­gon az otthon széderezésnek. Azoknak szeretne ez a cikk gyakorlati segítséget nyújtani, akik az ottho­ni szédert szeretnék lépésről lépésre a tradícióknak meg­felelően követni. Előtte azonban röviden szeretnék egy általános kérdésre válaszolni, amely minden olyan egész­séges emberben felébred, akinek még nem volt lehe­tő­­sége a zsidósággal igazán közelről megismerkedni. A kérdés pedig: miért gondolják a zsidók, hogy ennyi látszólag értelmetlen részletre van szükség ahhoz, hogy az Egyiptomból való kivonulásukat megünnepeljék? Nemcsak azt határozzák meg, hogy hány pohár bort kell, illetve szabad meginnia mindenkinek, hanem azt is, hogy milyen testhelyzetben és pontosan mennyi idő alatt! Vajon lehetséges, hogy nem teljesen mindegy? Vannak olyanok, akiknek a szemében emiatt a zsidóság bizarrnak tűnik, másokat ez ugyan nem távolít el, csak belenyugvóan konstatálják, hogy a zsidóság nagyon gyakorlatias vallás. Közülük vannak olyanok, akik ezt egyenesen úgy fogalmazzák meg, hogy teljesen mindegy, mit gondolsz, érzel, hiszel, vagy hiszel-e egyáltalán, csak az fontos, hogy megcsináltad-e a micvát, vagy sem. Ugyan talán egyik legmarkánsabb törekvésünk ebben az újságban, hogy ezt a szörnyű tévedést eloszlassuk, mégis ennek a cikknek a kapcsán – mely remélhetően felébreszti olvasóinkban a fent említett kérdést – megpróbálnék egy előszóval viszonyulni a témához.

Sokszor elhangzott már az az alapállítás, miszerint az különbözteti meg a zsidóságot sok más vallástól, hogy a zsidó gondolkodás nem lát a fizikai világban kizárólag akadályt és ellenséget. A zsidóság nem tartja céljának a fizikai világtól való eltávolodást. A zsidóság az ideális embert és az ideális emberiséget kifejezetten a fizikai világba képzeli el. „Mindenki, akinek bölcsessége számosabb a tetteinél, annak a bölcsessége sem fog megmaradni” (Pirké Ávot 3,12). Ez nem azért van, mert mi nem érzékeljük, hogy az anyagi világ vonzásköre gátol minket magasabb szellemi szintek elérésében. Igenis nap mint nap meg kell küzdenünk avval, hogy függetlenné tudjunk válni a fizikai világtól, hogy képesek legyünk szabadon eldönteni, mikor és mennyit helyes használni belőle. Azonban a cél a függetlenség és nem az elszakadás. Ugyanis ahogy az Örökkévalónak is az a végső szándéka, hogy ebben a világban váljon nyilvánvalóvá, és egy fizikai Szentély legyen a „székhelye”, ugyanígy nekünk is az a feladatunk, hogy minden általunk elért szellemit megnyilvánítsunk ebben a világban, cselekedetek formájában. Az emberi fejlődés egyik nagy buktatója, ha a benne levő különböző elemek nem párhuzamosan fejlődnek. A fenti Pirké Ávot-idézet értelme, hogy ugyan ideálisan az ember időről időre gyarapítja a bölcsességét, szükségszerű, hogy a cselekvése is gyarapodjon evvel együtt, párhuzamosan. A cselekvés gyarapodása természetesen nem kizárólag mennyiségi kérdés. Lehetetlen, hogy egy magasabb spirituális szintre érkező embernek ez ne nyilvánuljon meg a beszédében, étkezésében vagy akár a testtartásában. A zsidóság szerint helyesebb inkább alacsonyabb szellemi szinteket megcélozni, ha a cselekvésem lépést tud vele tartani, mint hogy akár nagyon magas szellemi szintekre jussak el, viszont azt a szintet már ne tudjam megnyílvánítani. Ennek megfelelője a Tórában Bilám, a „gonosz próféta”, aki prófétasága ellenére képes volt arra törekedni, hogy jó pénzért másokat megátkozzon. Ábrahám viszont otthagyja az isteni jelenést, hogy vendégeket fogadjon. Ezt vehetjük alaptételnek a mindennapi életünkben is, és ez a Tórai micvák mögötti alapelv. Minden micvá mögött végtelen szellemi mélység és kimeríthetetlen tartalom rejlik. A gyakorlati forma adott, abban képes a tartalom megnyilvánulni. Az ember fejlődése a micvák terén: fokozatosan minél mélyebben megérteni a tartalmat és az elért szintet megnyilvánítani a cselekvésben. Miért van ilyen rengeteg kötelesség és azok értelmetlennek látszó részletei? Mert minden szellemit meg kell nyilvánítani ebben a világban. És ha elsőre nem látjuk, hogy vajon mi lehet az a tartalom, amelyet abban a konkrét cselekvésben meg kéne nyilvánítanom, ebben segít a tanulás és az önálló gondolkodás, elmélyedés. Biztosan nem adja meg magát minden részlet könnyen elsőre, de ahogy majd telnek az évek, egyre tisztul a kép. Ha pontosan négy pohár bort kell szédereste meginni, az egészen biztosan azért van, mert négy van abból, amit a borivás kifejez. És azért kell pontosan annyi idő alatt pontosan annyi bort meginni, mert ezt a formát tekinthetjük borivásnak, és azért kell oldalra dőlve inni, mert ezen az estén ilyenfajta borivás szükséges. (Talán Olvasóink szerettek volna erre valami kész értelmezést hallani, de ezt inkább Olvasóinkra hagyom, hiszen az ilyenfajta értelmezés nem része ennek a cikknek.)

1. Kádés

Mint minden szombaton és ünnepnap, szédereste is először kidust csinálunk. Szokás, hogy szédereste a felnőtt, házas férfiak kitlit (fehér halotti ruhát) viselnek, ezt még a kidus előtt felvesszük. A kidushoz bort ezen az estén, ha lehet, nem magunknak öntjük, mert ezáltal szabadabbaknak, uraknak érezhetjük magunkat. Mielőtt elkezdjük a kidust mondani, tudnunk kell, és tudatosítani a résztvevőkben, hogy a kidus micváján kívül ez a pohár bor az első a szédereste elfogyasztandó négy pohár borból (Aki nem bírja a bort, az használhat kidus céljára előállított szőlőlevet is). Emiatt ezen az estén minden résztvevő előtt kell, hogy legyen egy tele pohár bor a kidushoz. Azt is el kell mondani a résztvevőknek még a kidus előtt, hogy a széderesti négy pohár esetében az áldás után egyszerre kell elfogyasztani 1,5 dl-nek legalább a nagyobb részét (rov reviit), azaz minimum 76 ml-t. De a leghelyesebb, ha maga a pohár 1,5 dl-es (kisebb ne legyen), és a pohár teljes tartalmát isszuk ki az áldást követően. A férfiaknak még egy valamire kell odafigyelniük, hogy bal oldalra dőlve kell a bort elfogyasztani. Mindkét este elmondjuk a kidusban a „sehechejánu” áldást az ünnepre – hiszen ezt az áldást többek között olyan micvákra szoktuk mondani, melyek évente egyszer vannak –, és egyben gondolunk arra, hogy vonatkozzon ez az áldás az este többi micvájára is.

2. Urchác

A kidus után kezet mosunk, azaz leöntjük a kezünket – de ez alkalommal még áldás nélkül, hiszen ez után még nem fogunk maceszt enni. Ennek a kézleöntésnek az az oka, hogy utána sós vízbe mártott zöldséget fogunk enni, és olyan ételek fogyasztása előtt, melyeket folyadékba mártunk (víz, tej, méz, bor, olaj), valójában mindig le kéne öntenünk a kezünket. Ugyan ezt sokan nem szokták az év többi napján gyakorolni, de ezen az estén mégis megtesszük, hogy a gyermekek észleljék a változást, és ez arra bíztassa őket, hogy kérdéseket tegyenek fel.

3. Kárpász

A kárpász egy zöldségfajta. Azért rendelték el Bölcseink, hogy ha tehetjük, ezt a fajta zöldséget fogyasszuk szédereste, mert a neve utal az egyiptomi száműzetésre – visszafele olvasva ezt az értelmet adják ki a betűi: 600 000-en (végeztek) kegyetlen, kemény (munkát). Természetesen más zöldség is megfelel, általában főtt krumplit szokás enni. Az egyetlen kitétel, hogy ne legyen olyanfajta zöldség, amelyik alkalmas lenne a későbbi máror, keserűfű micvájához. Áldást mondunk, melyben gondolunk arra is, hogy ez az áldás vonatkozzon a későbbi máror, keserű zöldségre is (melyre kéne áldást mondani, de keserűsége miatt nem helyes arra mondani az áldást). Sós vízbe szokás mártani azért, hogy az általánostól való eltérés is kérdezésre sarkallja a gyerekeket, illetve a sós víz utal az egyiptomi száműzetés okozta könnyekre.

4. Jáchác

1024px-Seder_PlateA szédertálon levő három macesz közül kivesszük a középsőt, és kettétörjük. A nagyobbik felet betesszük egy terítőbe, és félrerakjuk, mert a széder végén ez lesz az áfikomán, a kisebbiket pedig visszatesszük a két másik egész macesz közé. A félrerakott nagyobbik felet a gyerekek el szokták csenni. Ezt most kivételesen megengedjük nekik, mert azt reméljük, hogy akkor még nem alszanak el, és meg fogják hallgatni az kivonulás történetét. Amire vigyázniuk kell, hogy ne vesszen el, illetve hogy ne essen le földre.

5. Mágid

Elkezdjük mesélni az egyiptomi kivonulás történetét. Ezt olyan módon szoktuk, ahogy az a hágádákban le van írva, de természetesen az ott leírt történetet ki lehet egészíteni egyéb információkkal vagy a szöveg értelmezésével. Fontos, hogy ez az elbeszélés olyan nyelven hangozzon, amelyet a résztvevők megértenek. Az elmesélés közben nem dőlünk oldalra, komolyan, emelkedetten és istenfélelemmel beszéljük el a kivonulást. Ennek a résznek a végén újra elmondjuk a „boré peri hágáfen” áldást, és az első pohárnál említett módon megisszuk a második pohár bort.

6. Ráchcá

Másodszor is leöntjük a kezünket, de most már áldással. De még a kézleöntés előtt elmondjuk az este résztvevőinek a következő három részhez tartozó legfontosabb információkat, mert a kézleöntéstől egészen a koréch rész végéig nem szabad beszélni, csak szükség esetén és csak a témához közvetlenül kapcsolódó dolgokról.

7. Moci mácá

Kezünkbe vesszük a három maceszt (két egész és közöttük a félbetört), és két áldást mondunk. Először a kenyérre mondandó áldást mondjuk: hámoci lechem min háárec, és utána az alsó teljes maceszt elengedve, a felső teljes és a középső féllel a kezünkben elmondjuk az áldást a maceszevés micvájára: áser kidesánu bemicvotáv vecivánu ál áchilát mácá. Ezután mindkettőből letörünk egy-egy olajbogyónyi mennyiséget, és elfogyasztjuk bal oldalra dőlve, kb. négy percen belül. Ha család vagy vendégek is ülnek az asztalánál, akkor úgy helyes tenni, hogy amíg ők kezet mosnak, addig készítsük oda mindenkinek a nagyjából megfelelő mennyiséget, az áldás után együnk egy picit a két maceszből, osszunk a velünk együtt széderezőknek a két maceszből egy-egy kisebb darabot, majd amikor mindenkihez eljutott a kellő mennyiség, együk meg a két olajbogyónyit oldalra dőlve. Egy olajbogyónyi mennyiségre érdemes közel egy fél lap gépi maceszt venni. Aki úgy érzi, hogy képtelen 4 perc alatt közel egy egész lap maceszt megenni, az eleget tesz avval is, ha csak egy fél lapnyit eszik.

8. Máror

A macesz elfogyasztása után következik a máror (keserű). Manapság salátát szoktak venni márornak, annak ellenére, hogy a salátának nem különösebben keserű az íze. Vannak, akik hozzátesznek reszelt tormát is, hogy a saláta e hiányosságát pótolják. Bemártjuk a salátát chároszetbe (alma, bor, dió keveréke), lerázzuk, hogy ne édesítse meg, elmondjuk az áldást: áser kidesánu bemicvotáv vecivánu ál áchilát máror, majd elfogyasztunk egy olajbogyónyi mennyiséget oldalra dőlés nélkül. A salátából az olajbogyónyi kb. egy nagyobb levél, vagy két közepes.

9. Koréch

Mivel van olyan vélemény is, hogy a maceszt és a márort egyszerre kell enni, ezért miután megettük őket külön-külön, eszünk egy-egy olajbogyónyit egybe is. Törünk az alsó, teljes maceszből egy olajbogyónyit, kettétörjük, teszünk a két darab közé egy olajbogyónyi márort, kicsit bemártjuk a chároszetbe, majd elmondjuk a hágádából, hogy mert így ette Hilél a Szentély korában a meceszt és a márort. Ezt oldalra dőlve fogyasztjuk el.

10. Sulchán oréch

A koréch után ünnepi lakomát eszünk. Fontos, hogy lehetőségeinkhez mérten gazdag lakoma legyen, de ne együk túl magunkat, hagyjunk helyet a szeuda utáni áfikománnak. Szokás ezt a lakomát főtt tojással kezdeni.

11. Cáfun

Miután elfogyasztottuk az ünnepi lakomát, elővesszük a félrerakott fél maceszt, és a Szentély idejében a már jóllakottan elfogyasztott peszácháldozat emlékére eszünk belőle, bal oldalra dőlve kb. négy perc alatt egy olajbogyónyit. (Aki bírja, annak helyesebb két olajbogyónyit enni belőle.) Nem mondunk előtte áldást. Az áfikomán elfogyasztása után aznap már nem eszünk semmit, hogy a macesz ízével a szánkban menjünk aludni. A még hátralévő két pohár boron kívül a vizet leszámítva más folyadékot ne fogyasszunk aznap.

12. Báréch

Az áfikomán elfogyasztása után kitöltjük a harmadik pohár bort, és elmondjuk az étkezés utáni áldást, majd a már korábban említett feltételekkel elfogyasztjuk a harmadik pohár bort is.

13. Hálél

Ezután rögtön megtöltjük a 4. pohár bort, és befejezzük a mágid végén megkezdett hálélt. Ezután még elmondjuk az ún. „nagy hálélt” (136. zsoltár), majd a nismát imát. Elmondjuk az áldást a 4. pohár borra, és megisszuk balra dőlve. Helyes a 4. pohárból elfogyasztani a teljes 1,5 decit, hogy el tudjuk utána mondani az utóáldást is.

14. Nircá

Befejezzük a széderestét énekekkel. Először is a chászál szidur peszách kezdetűt mondjuk el, melyben kérjük a Teremtőt, hogy ahogy végig segített és érdemesített minket ezen az estén, ugyanígy segítsen ezt megtenni a jövőben is.

A_Seder_table_setting

„Jövőre Jeruzsálemben!”

Domán Sije