Ékev

Szerény jóllakottság

Ne tekintsük természetesnek még a mindennapi betevőt sem.

Szerző: Rabbi Yaakov Menken
Forrás: Torah.org
Fordította: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Szerző: Rabbi Yaakov Menken
Forrás: Torah.org
Fordította: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Hetiszakasz: Ékev

Kétszer szerepel a hetiszaka­szunkban a “jól fogsz lakni” kifejezés. Először a 8. fejezet tizedik mondatában, amikor megkapjuk az étkezés utáni áldás (bencsolás) micváját:
“És [ha] enni fogsz, és jól fogsz lakni, áldjad az Örökkévalót, a te Istenedet a jó földért, amit adott neked.”
Majd két mondattal később, figyelmeztetés formájában:
“Nehogy amikor enni fogsz, és jól fogsz lakni, […] felfuvalkodjon a szíved, és elfelejtsd Örökkévaló Istenedet, aki kihozott Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.”

Azzal, hogy a Tóra ezt a két dolgot egymás mellett említi, figyelmeztet, hogy amikor “jóllakottak”, vagyis sikeresek vagyunk, hajlamosak lehetünk magunkkal túlságosan is elégedettek lenni. Viszont ha “bencsolunk”, akkor ugyanezt a pillanatot megragadhatjuk, és a spirituális emelkedésünkre fordíthatjuk.

A szerénység a zsidóság egyik központi fogalma, a Kabbala egyik szefirája.

Legnagyobb prófétánkról, Mózesről is így tudjuk: “szerényebb volt minden embernél, aki a föld színén van”. Hogyan lehet egy nép vezetőjében az alázatosság becsülendő tulajdonság? Úgy, hogy ez az alázatosság nem egyenlő saját magunk alulértékelésével. Amikor a népből lázadoztak Mózes ellen, ő nem habozott, nem voltak kétségei afelől, hogy a népet továbbra is neki kell vezetnie. Tehát nem ilyen értelemben volt szerény.

A szerénység éppen azt jelenti, hogy tisztában van az ember azzal, hogy ki valójában: az Örökkévaló teremtménye. Egyrészt teremtmény, tehát bizonyos értelemben alárendelt, másrészt viszont az Örökkévalóé, a Királyok Királyáé, személyesen ő lehelte bele a lelket. Különlegesnek teremtetett meg, olyan ajándékokat adott az egyéniségének, ami csak neki van, ami egyedivé teszi − de ezeket nem magának köszönheti, hanem csak Neki. A tehetségre nincs mit büszkélkedni.

Ha mindent, amije csak van, a Teremtőmnek köszöni meg, azzal magának tesz jót. Történt egyszer, hogy volt egy nő, aki sietett egy fontos üzleti tárgyalásra, de az autója dugóba került. Nagyon megijedt és elkezdett fogadkozni: “Segíts, Istenem, kérlek! Ha ezt megúszom, minden péntek este gyertyát fogok gyújtani!” Ebben a pillanatban egy rendőr továbbengedte a forgalmat az egyik sávban, és a nő tovább tudott hajtani. Néhány perc múlva egy sorompóhoz ért. “Istenkém, ha megmentesz, megfogadom, ezentúl mindig becsületesen fo­gok üzletelni!” Erre felszabadult egy új sáv és a nő ismét továbbhajtott. Végül megérkezett a tárgyalás helyszínére, és látta, hogy nincs parkolóhely. “Ments meg, Istenem, és soha többé nem pletykálkodom!” Ekkor kiállt egy autó a helyéről. A nő leparkolt, beszállt a liftbe, és még maradt is egy pár perce a tárgyalásig. Magában így szólt: “Minden rendben, Istenem, látod, megoldottam egyedül!.”

Visszatérve a hetiszakaszra: ha “jóllaktunk”, vagy ha szerencsénk van, vagy különleges tehetségünk van valamihez, az mindig egy lehetőség, hogy legyen miért hálásnak lennünk. Ha hálát érzünk ahelyett, hogy természetesnek vennénk, jobban tudjuk értékelni a sorunkat, és ez által teljesebb életet tudunk élni. Ez a bencsolás micvájának egyik értelme: ne tekintsük természetesnek, még a mindennapi betevőt sem, örüljünk annak is úgy, mintha a világ legkülönlegesebb dolga történt volna velünk.

És ha sikerünk van valamiben, akkor is adjunk hálát, nehogy elfelejtsük, kinek köszönhetjük. Akkor tudjuk igazán élvezni a sikert, ha az Örökkévalónak is van helye ilyenkor mellettünk. Ahogyan a Talmudban (Szotá) áll az öntelt emberről: “nincs egyszerre hely ebben a világban, nekem és neki”.


vissza