Háláchá

Tisá beÁv, a gyásznap

Gyász – böjt – megtérés.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

A zsidó naptárban “a” gyásznap Tisá beÁv. Több olyan dátum van, amikor olyan tragikus események miatt böjtölünk, melyek azokban a napokban történtek, azonban ilyenkor nem elsősorban az ekkor történt események miatti gyászra koncentrálunk, hanem a megtérésre. Ezzel szemben Tisá beÁv napján elsődleges a gyász. Tisá beÁv szokásai megegyeznek egy gyászoló szokásaival, aki aznap vesztette el közeli hozzátartozóját.

Ugyan a böjtölés és az egyéb törvények, melyek kapcsolódnak ehhez a naphoz nem tórai eredetűek, hanem részben a próféták által, részben rabbinikusan elrendelt törvények, de magának a napnak tórai vonatkozása is van. A Slách hetiszakaszban a Mózes által kiküldött kémek Tisá beÁv napján tértek vissza Kánaán orszá­gának feltérképezéséből. Ami­kor a nép meghallotta a kémek elbeszélését és interpretációját, miszerint nem lesznek képesek elfoglalni az országot, azt mondja a Tóra: “…és sírt a nép azon az éjjelen…” (4Mózes 14,1). Ezt kiegészítik Bölcseink: “Azt mondta az Örökkévaló: ők ok nélkül sírtak, rögzítem nekik ezt a napot sírásra…” (Táánit 29A, Midrás Tánchumá-Slách.)

A Midrás még egy kicsit hor­ro­risztikus részlettel bővíti ki e nap pusztai történetét. A kémek visszatérését követően az Örökkévaló azt a rendeletet hozta, hogy az Egyiptomból kivonult nép húsz és hatvan év közötti férfiainak meg kellett halniuk a pusztában eltöltött negyven év alatt. A Midrás elmeséli, ayakorlatban ez úgy zajlott le, hogy minden évben Tisá beÁv napján az összes férfi, akit érintett a rendelet, megásta a sírját és éjszakára bele is feküdt. Reggelre egy részük meghalt, aki nem, az pedig kikelt a sírból és folytatta a vándorlást.

A Misna elmondja, hogy a kémek történetén kívül még négy tragédia kapcsolódik ehhez a naphoz. Az első Szentélyt ezen a napon rombolták le, a másodikat ugyancsak. Ezen a napon foglalták el a rómaiak Bétár városát, majd ezt követően az ott levő zsidókat tízezrével gyilkolták le. Ezen a napon szántotta fel Turnuszrufusz a Szentély helyét, a Cion-hegyet, evvel mutatva, hogy soha többet nem fog felépülni. Ezt az öt tragédiát említi a Misna, de mi tudjuk, hogy a Misna utáni történelem is bővelkedik tragédiákban, melyek pont ezen a napon történtek. Tisá beÁv napján kellett a zsidóknak elhagyni Spanyolországot 1492-ben, ami az ezt követő években rengeteg emberáldozattal járt. Az angliai kiűzetés is ezen a napon volt. Az első világháború, aminek egyenes következménye lett a második, Tisá beÁv napján tört ki.

Tisá beáv napján a földön ülünk és gyászolunk. Gyászoljuk a Szentélyt és az évezredek óta száműzetésben élő, sokat szenvedett és sokat kínzott zsidó népet. A halottak és megkínzottak millióit. Ezen a napon „cél” a gyász, de természetesen nem az egyetlen cél. Úgy, mint a többi közösségi böjtnapon, a tragédiák említésének célja a “tesuvá”, a megtérés. Tudatosítani kell magunkban, hogy amíg az Örökkévaló közel van a zsidó néphez, senki nem lehet képes ártani. Minden helytelen cselekvés, minden nem helyénvaló beszéd, minden rossz gondolat és minden rossz tulajdonság növeli a távolságot a zsidó nép és az Örökkévaló között. Mindannyiunknak kötelessége a tragédiák említésekor átgondolni, hogy Én személyesen naponta hány olyan dolgot követek el, melyek további eltávolodást okoznak a zsidó nép és az Örökkévaló között. Hány olyan dolgot követek el, melyek ilyen tragédiákat okozhatnak. Ami megnehezíti számunkra ezt a gondolatmenetet az az, hogy nem látjuk be, hogy milyen súlya van minden egyes tettnek, beszédnek, gondolatnak.

„Rossz ösztön az, ha valaki iránt felébred bennem a gyűlölet, ha valakiről csak úgy rosszat mesélek…”

A nagy kabbalista, rabbi Mose Kordovero azt írja a “Tomer Devorá” című könyvében: minden alkalommal, amikor az ember hagyja magában felébredni a rossz ösztönt, ezzel felébreszti a “nehéz ítéleteket”, azaz a “midát hádin”-t, az ítélet tulajdonsága felerősödik a könyörülettel szemben. A rossz ösztön nem feltétlenül az, hogy valakit megölni vagy kínozni akarok. Rossz ösztön az, ha valaki iránt felébred bennem a gyűlölet, ha valakiről “csak úgy” rosszat mesélek, ha valakit kicsit megkárosítok, ha hazudok, ha megtetszik valakinek a felesége stb., stb.

Az Ohr háChájim (a Tóra egyik kommentátora) a Mispátim hetiszakaszban, a tűz által okozott kár esetében (2Mózes 22,5) talált erre utalást. “Amikor kimegy tűz”, azaz amikor az emberben felébred a rossz ösztön és ez felébreszti az ítélet tulajdonságát, akkor az tűzként fog pusztítani. És a tűz belekap a tüskékbe – ezek a gonoszok, akik olyanok, mint a fájdalmat okozó tüskék. De az ítélet tulajdonsága nem csak a gonoszokkal szembeni cselekedetek alapján mér, hanem tovább terjed. És tovább terjedhet a gyerekekre, majd az igaz emberekre, majd az egész népre. A törvény szerint ilyen esetben aki gyújtotta a tüzet, köteles megfizetni a kárt, azaz aki hagyta, hogy felébredjen benne a rossz ösztön, a végén megfizet az összes kárért, amit okozott. Ez az, amit végig kell gondolnunk ezen a napon, hogy vajon mennyi kárt és szenvedést okoztunk a világban, mennyi részünk lehet ezekben a tragédiákban. Nem azt a kérdést kell feltenni a Holokauszttal kapcsolatban, vajon hol volt az Isten, hanem azt, hogy “én” hol voltam… Ez az elmélkedés ösztönözhet azzal kapcsolatban, hogy mit kell máshogyan tennem a jövőben, hogy mit tehetek nap mint nap azért, hogy ne a rossz ösztön, hanem a közeledés az Örökkévalóhoz vezérelje a cselekedeteimet.


TISÁ BEÁV TÖRVÉNYEI
Mivel a böjt kezdete előtt egy úgynevezett szeudá máfszeket-et, elválasztó lakomát eszünk, ezért az a szokás, hogy a délutáni ima előtt eszünk egy rendes étkezést és ima után a szeudá máfszeket-et. Ezt a lakomát már a földön ülve, nem társaságban (legalábbis ne üljön három ember együtt) fogyasztjuk el. Kenyeret eszünk főtt tojással, a kenyeret hamuba mártjuk.

Öt féle tilalom lép érvénybe naplementétől: evés-ivás, fürdés, a test kenése, bőrcipő viselése és házasélet. Mindenki köteles böjtölni, férfiak és nők egyaránt. Még a terhes és szoptatós anyák is böjtölnek, természetesen kivéve, ha ez veszélyesnek tűnik. Aki beteg, még ha nincs is életveszélyben, könnyíthet és ne böjtöljön, csak “órákat”.

A fürdés tilalma csak olyan fürdésre vonatkozik, ami élvezettel jár, ezért a reggeli kézleöntés (az ujjak végéig) meg van engedve. Ugyancsak piszok, kosz lemosása is szabad. Szabad főzéshez vízben megmosni, leöblíteni húst, zöldségeket stb. A bőr kenésének tilalma szintén olyan esetre vonatkozik, amikor az ember az élvezetére kenné be magát. Ezért, ha valakinek különböző bőrproblémái vannak, szabad azokat kezelni Tisá beávkor is. A cipőviselés tilalma kizárólag bőrcipőre vonatkozik, így vászoncipőt, gumipapucsot stb. szabad hordani.

Tisá beÁvkor nem köszönünk egymásnak, ahogy ez a gyászolóknál szokás, valamint ugyanebből az okból kifolyólag, nem küldünk ajándékot sem. Egészen délutánig nem ülünk székre, csak a földre. Ha ez nehéz, szabad párnára vagy alacsony székre ülni. Idős vagy gyenge embernek, akinek még ez is különösen nehezére esne, szabad rendes székre ülnie. Este lefekvésnél szokás csökkenteni az általános kényelmén, azaz, ha általában két párnán alszik, most aludjon egyen, ha egyen szokott, most aludjon párna nélkül.

Mivel a Tóra szavai megörvendeztetik a szívet, ezért nem szabad Tisá beÁvkor tanulni, csak olyan dolgokat, amelyek elszomorítják a szívet, mint például az Échá-t, Jeremiás siralmait, Jeremiás könyvéből olyan részeket, melyek a büntetéssel foglalkoznak, Jób könyvét vagy ezekhez hasonlót.

Kevés időt igénybe vevő munkák elvégzését meg szokták engedni, de olyan munkát, ami kicsit több idővel jár, csak másnap délutántól szoktak végezni. Azonban, ha lehetséges, helyes ebben szigorítani egész nap, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a gyásztól.

Az esti ima után az Échát, Jeremiás siralmait olvassuk fel, majd utána Kinotot, gyászénekeket mondunk. Az imádkozás hangvétele egész nap csendes, sírós, ahogy ezt egy gyászoló teszi. Reggel nem veszünk tfilint, mert az peérnek, dísznek van nevezve, és egy gyászoló nem viseli a díszeit. Ennek feltételét csak a délutáni imánál pótoljuk. Ugyanígy tálit gádolt is csak délután veszünk fel. A reggeli imában kimarad a “Táchnun”. A Tóraolvasás és háftárá után újra Kinotot, gyászénekeket mondunk és szokás ezeket egészen dél utánig mondani.

A böjt utáni vacsorát csak délután szokták elkezdeni főzni. Vannak helyek, ahol az a szokás, hogy délután az asszonyok szépen kitakarítják a lakást, hogy így fogadják a Messiást…

“Mindenki, aki gyászol Jeruzsálemért, érdemesül, és látni fogja a vigasztalását…”