Történelem

Védett, eltűrt, mégis üldözött

Zsidók a középkori Németországban

A zsidó élet a mai Németország területén már régóta dokumentálva van. Az első írott forrás, amely zsidó közösséget említ, Nagy Konstantin római császár egyik rendelete i. sz. 321-ből. Ebben első alkalommal ruházta fel a zsidókat azzal a kiváltsággal, hogy a kölni Kúria, vagyis a Városi Tanács tagjaivá választhatók legyenek. Ez azért érdekes, mert a közösség ekkor már elég nagy és fontos kellett, hogy legyen, ha az innen több mint ezer kilométerre uralkodó császár egyáltalán felfigyelt rá! A késő antik római Kölnben a zsidó polgárok akkor már aktívan részt vettek a város életében, és nagyban hozzájárultak Köln gazdaságának és társadalmának alakításában. Zsidó közösségek ekkor minden nagyobb közép-európai városban léteztek, de írásos emlék legkorábbról csak a kölni közösségről maradt fenn. A Római Birodalom Alpoktól északra fekvő területei zsidóságának régészeti bizonyítékai erősen ellentmondásosak. Nem volt a Római Birodalom diaszpórájára jellemző zsidó építészet, az i-tentisztelet máig nem követel semmilyen speciális termet; egy tóraszekrény és egy minjen (tíz zsidó férfi, aki elmúlt 13 éves) bőven elegendő! Az is lehetséges, hogy a római Köln zsidó közössége egy teljesen átlagos lakóházat használt zsinagógaként. Mivel a zsidók a Római Birodalom északi provinciáiban nem voltak sem üldözve, sem pedig egy lezárt városnegyedbe kényszerítve, még egy védett mikve (rituális fürdő) építésére sem volt szükség. A táhárász hámispáchá (a nők testi és spirituális higiéniája), a férfiak spirituális fürdése az ünnepek előtt, valamint az edények, evőeszközök megmerítése nem teszik szükségessé épített mikve létrehozását, hiszen ezekre a legtöbb természetes víz (pl. folyók) tökéletesen megfelel. 2011/2012-ben Kölnben feltártak egy római kori trapézformájú medencét, ez azonban nem egyértelműen azonosítható mikveként.

Zsidóság a korai középkorban

Erfurti jegygyűrű

Erfurti jegygyűrű

Ez a kép a zsidók szabad és egyenlő státuszáról drasztikusan megváltozott a középkor folyamán. A Nyugatrómai Birodalom V. században bekövetkezett bukása és az azt követő népvándorlások zavaros időszakából nagyon kevés olyan forrás maradt fenn, amely Közép-Európa zsidó lakosságával kapcsolatos lenne. Nem tudjuk, hogy a városi zsidó közösségek képesek voltak-e túlélni a Római Birodalom infrastruktúrájának és gazdaságának összeom­lását, amely egyúttal a városi élet hanyatlását is okozta. Valószínűleg igen, mert a Karolingok idején (IX. század) az írásos emlékek a zsidókat az Alpoktól északra magától értetődően a társadalom részeként említik, például kereskedők, orvosok, illetve az aacheni császári udvar követei. A német korai középkorban a zsidók helyzete kevésbé volt szabad és nyitott, mint a késői római antik időszakban, de már sok szempontból pozitív volt. A zsidók a bíróságokon nyilvánosan esküdhettek a Tórára, de a zsidó közösségeket csak komoly adók megfizetése árán kímélték meg. Amíg a bíróságok előtt egy zsidónak hét tanút kellett hoznia igazának alátámasztására, addig egy kereszténynek három is elég volt, és zsidó nem dolgoztathatott keresztényt vasárnap.

A „Sum” közösségek

A virágzó középkor kialakulásának időszakában a német területeken kialakultak a zsidó élet és oktatás híres központjai. A legismertebbek ezek közül a „Sum”-háromszög, vagyis Speyer, Worms és Mainz közösségei. A „Sum” kifejezés e három város kezdőbetűiből álló rövidítés, amely héberül fokhagymát jelent. Érdekes ennek a nyelvi képnek az utóélete. Európai antiszemita toposzok egészen a XX. századig a zsidókat a fokhagymával, egész pontosan a fokhagyma szagával kapcsolták össze – annak ellenére, hogy a német és kelet-európai zsidó hagyományban nem volt a fokhagymának olyan hatalmas jelentősége. A „Sum”-övezet szimbólumának a jelentése kifordított és negatív formában élt tovább a nem zsidó lakosság körében, az európai kollektív emlékezetben ilyen formában élte túl több száz évvel a „Sum”-közösségeket…

A wormsi zsidó temető

A wormsi zsidó temető

Shulamis Lösch

fordítás · Silber Gábor