Hogyan jöjj rá mi a küldetésed ezen a világon?
Sohasem állt szándékomban rabbinak állni. Az egyetemen közgazdaságtant tanultam, aztán filozófiára váltottam. Emellett nagyon vonzottak a nagynevű ügyvédek, legendás személyek, mint Marshall Hall, Rufus Isaacs és F. E. Smith. Kétségkívül eléggé későn kezdem a rabbiképzőn tanulni, de csak azért, hogy a zsidóságom jobban megértsem, nem karrierépítési szándékkal vágtam bele.
Ami megváltoztatott engem, a foglalkozásomat és egész létezésemet, az a Lubavicsi Rebbével szemtől szembe lefolytatott második beszélgetésem volt 1978 januárjában. Meglepetésemre a Rebbe megvétózta minden karrierlehetőségem: a közgazdász, ügyvédi, illetve tudományos pályát, még azt is, hogy az USA-ban legyek rabbi. Az én feladatom, mondta, az, hogy rabbikat képezzek. Túl kevés ember tanult rabbinak Angliában, az én küldetésem volt ezt megváltoztatni.
Ezenfelül gyülekezeti rabbivá kellett válnom, nem öncélúan, hanem hogy a tanítványok láthassanak prédikálni. (Még mindig hallom, ahogy a prédikáció szót karakteres orosz akcentusával kiejtette.) Rendkívül konkrét volt azt illetően, hogy hol kell dolgoznom: a zsidó főiskolán (ma Londoni Zsidó Tudományok Iskolája, a létező legrégebbi rabbinikus képzés az angol nyelvű világban).
Tehát tanár lettem a főiskolán, majd később igazgató is. Végül pedig, miután konzultáltam a Rebbével, főrabbi lettem. Mindezt nem csak a neki, de a feleségemnek, Elainenek is köszönhetem. Nem erre vállalkozott, amikor megházasodtunk, ez még csak a látóterünk közelében sem volt, de az ő állandó támogatása nélkül ezt nem tudtam volna véghezvinni. Okkal mesélem el ezt a történetet: azért, hogy illusztráljam a különbséget (tehetség mint) ajándék és hivatás között, aközött, amiben jók vagyunk és ami a világon
a feladatunk. Ez két nagyon különböző dolog. Ismertem nagyszerű bírókat, akik emellett nagyszerű zongoristák is voltak. Wittgenstein repülőgéptant tanított, de végül az életét a filozófiának szentelte. Ronald Heifetz végzett doktor és zenész, de ezek helyett a Közösségi Vezetőképzés alapítója lett a Harvard Kennedy Schoolon. Sok dologban lehetünk jók, de ami irányt és értelmet ad az életünknek az egyfajta küldetés, amely miatt a földre jöttünk.
Ez a jelentősége a hetiszakasz első szavának, melyről az egész könyv is el lett nevezve: Vájikrá, „És szólította” – vizsgáljuk meg alaposan a vers szerkezetét, és látni fogjuk, hogy igen szokatlan. Szó szerint fordítva így szól: „És szólította Mózest az Örökkévaló, és szólt hozzá a Találkozás Sátrából, mondván…” (3Mózes 1:1).
Az első kijelentés feleslegesnek tűnhet, ha azt mondtuk, hogy Isten beszélt Mózeshez, miért tesszük hozzá ezen felül, hogy szólította?
A válasz, hogy Isten hívása fontosabb és valamilyen szempontból más volt, mint amit Mózesnek ezután mondani készült. Az utóbbiak a részletek voltak. Az elsődleges a behívás, a küldetés volt, hasonlóan ahhoz, ahogy az első alkalommal az égő csipkebokornál hívta őt azért, hogy vállalja élete meghatározó feladatát: az emberek száműzetésből és szolgaságból való kivezetését a szabadságra, az ígéret földjére.
Miért volt szükség erre a második hívásra? Valószínűleg mert a felszínen a Vájikrá könyvének nincs sok köze Mózeshez. A könyv eredeti címe a bölcsek szerint A papok törvényei volt (Torát Kohanim), de Mózes nem volt pap. Ez a szerep a testvéréé, Ároné volt. Így ez olyan volt, mintha az Örökkévaló azt mondta volna Mózesnek, „ez is a küldetésed része. Nem vagy pap, de te vagy az, akin keresztül felfedem törvényeimet, beleértve a papokra vonatkozó törvényeimet is.”
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az elhivatás megadatott mindenkinek – a szó maga a latin hívás szóból ered –, mintha minden kultúrában létezne ilyen eszme, pedig ez nem igaz. Az ismert német szociológus Max Weber (1864–1920) rámutatott, hogy a küldetés gondolata központi kérdés a nyugati kultúra szociális etikája számára, pedig alapvetően ez egy vallásos koncepció, amely egy Isten által adott feladatot jelöl.
Ez a héber bibliában született meg. Másutt csak csekély érintkezés volt az isteni és az emberi lények között.
A gondolat, hogy az Úr meghívhatja az embert partnerként, küldöttnek, követnek, forradalmi volt. Ez az, ami igazából a judaizmus. A zsidó történelem Ábrahám küldetésével kezdődik, hogy hagyja el a családját és a szülőföldjét. Isten szólította Mózest és a prófétákat. Van egy nagyon életszerű leírás erről Ézsajás misztikus látomásában, melyben az Örökkévalót látja egy trónon ülve, éneklő angyalok gyűrűjében: „Akkor hallottam az Úr szavát, aki ezt mondta: »Kit küldjek? Ki megy el értünk?« Én pedig azt mondtam: »Itt vagyok, küldj engem!«” (Ézsajás 6:8).
A legmegindítóbb leírása ennek a fiatal Sámuel története, aki – hogy anyjának, Chanának a kedvében járjon – elszántan szolgálta az Urat a szentélyben Silóban, ahol Eli pap mellett segédkezett. Éjjel az ágyban egy hangot hallott, amely a nevén szólította. Sámuel azt hitte, hogy Eli hívta. Kiszaladt megkérdezni, miért hívta, de Eli azt mondta neki, hogy ő nem hívta. Ez megtörtént másodszor, majd harmadszor is, ekkor Eli rájött, hogy Isten hívta a gyermeket. Azt kérte Sámueltől, hogy legközelebb, amikor szólítja a hang, válaszoljon a következőképp: beszélj, Uram a szolgádhoz, hallgatlak. A gyermekben nem merült fel, hogy az Úr hívja, küldetése van számára, pedig így volt. Ekképpen kezdődött a karrierje prófétaként, bíróként és Izráel első két királya, Saul és Dávid felkentjeként.
Ezek mind prófétai elhívások voltak, a prófécia pedig véget ért a második szentély korszakában. Mindazonáltal a küldetés eszméje megmaradt azoknak, aki hisznek az isteni gondviselésben. Mindannyian különbözők vagyunk, ezért mindannyiunknak különböző tehetsége és képességei vannak, amelyeket a világnak adhatunk. A tény, hogy én itt vagyok ezen a helyen, ebben az időben, ezekkel a képességekkel, nem véletlen. Van egy feladatunk, amit véghez kell vinnünk és az Örökkévaló szólít minket.
A férfi, aki mindenkinél többet tett azért, hogy ez a gondolat visszatérjen napjainkba, Viktor Frankl pszichoterapeuta, aki túlélte Auschwitzot. Ott, a táborban elkötelezte magát amellett, hogy az embereknek élni akarást adjon. Ráébresztette őket, hogy azért élnek, mert még mindig véghez kell vinniük egy feladatot, ezért maradt egy okuk a túlélésre, amíg a háború véget nem ér.
Frankl kitartott amellett, hogy ez a küldetés valahonnan kívülről jön. Azt mondta, nem az a jó kérdés, mit akarok az élettől? A jó kérdés: mit akar az élet tőlem? Egy diákja vallomását idézi, aki korábban mentális betegség miatt volt kórházban, aki írt egy levelet Franklnek a következő szavakkal:
„De a sötétségben megismertem a saját egyéni küldetésem ebben a világban. Akkor is tudtam, ahogyan most tudom, hogy valamilyen okkal maradtam meg, bármilyen csekély ok ez, valami, amit csak én tudok megtenni, és életbevágóan fontos, hogy én tegyem meg. A pokol magányos sötétségében, ahol az emberek elhagytak, Ő ott volt. Amikor nem tudtam a nevét, Ő ott volt, Isten ott volt.”
A börtönben zsoltárokat olvasva hasonló élménye volt Natan Sharanskynak is.
Frankl hitte, hogy minden emberi lény valami egyedit alkot, az életben minden helyzet egyszeri. Bármely ember konkrét feladata az egyediségétől és rendkívüliségétől egyéni. A feladat lényege, mondta, hogy önmagunkat túlszárnyaljuk. Rajtunk kívülről, jönés azt a kihívást nyújtja számunkra, hogy túllépjünk a saját érdeklődésünkön. Ahhoz, hogy felfedezzünk egy ilyen feladatot, rá kell jönnünk, hogy az életünknek célja, jelentése van.
Hogyan jöjj rá, mi a küldetésed? Az idősebb Michael Novak kifejti, hogy a küldetésnek négy jellegzetessége van. Először is egyedül nekünk szól. Másodszor tehetségünk van hozzá. Harmadik jellegzetesség, hogy ez valami olyan, amit, ha csinálsz, élvezetet és megújuló energiát ad. Negyedik karakterjegye, hogy nem fedi fel magát azonnal. Lehetséges, hogy sok ösvényt kell megjárnod ahhoz, hogy rátaláljaz igazi utadra.
Novak idézi Logan Pearsal lSmithet, aki ezt mondta:
„Az elhívatásunk próbája annak a lélekölő munkának
a szeretete, amely hozzá tartozik. Minden igazi kihívás kimerítő előkészületet igényel.”
A legszokványosabb becslés szerint 10000 óra elmélyült gyakorlás szükséges. Ki tudod fizetni ezt az árat? Nem véletlen, hogy a Vájikrá egy hívással indul, mert ez egy áldozatokról szóló könyv, és a küldetés magában foglalja az áldozatot. Akkor akarunk áldozatokat hozni, ha érezzük, hogy különleges szerepet kell betöltenünk, vagy különleges feladatot kell véghez vinnünk.
Ez egy szemléletváltoztató eszme. Mindenkinek feladata van közülünk, munka, melyet el kell végezni, kedvességet, egy ajándékot, szeretetet adni, megkönnyíteni a magányosságot, fájdalmat meggyógyítani vagy tönkrement életeket helyrehozni. Rájönni a feladatunkra és meghallani az Örökkévaló hívását adják az életünk értelmét és célját. Az, hogy mikor és mit szeretnénk megtenni, meg kell egyezzen azzal, amit meg kell tenni, ez az, ahol az Örökkévaló akarata szerint lennünk kell.
forrás • rabbisacks.org
fordítás • Friedmann Bráchá