Történelem

A különös szédereste

Ki itta ki Élijáhu próféta serlegét?

Szerző: Deutsch Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. április

Szerző: Deutsch Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. április

A következő történetet Mose Kraus kanadai kántor mesélte el.

Dinov­ban az én szeretett mun­kácsi mesteremnek, Lázár Sapirának a nagyapja, Elimelech Sapira volt a rabbi; nag hírű tudós. Számos legendát regéltek róla. Közeledett a Jantev, a Pészach, ez vált beszédtémává az emberek között. Csodákat meséltek a rebe széderestéiről, többek között azt, hogy Élijáhu próféta minden alkalommal megtiszteli a házát.

Nem messze Dinovtól lakott egy tekintélyes gazda, nagy híve a rebének. Szinte leste a gondolatait, hetente megrakott szekérrel utazott Dinovba, a mesterhez. A piacon ámulva hallgatta a hívők áradozását. Úgy érezte, minden vágya, hogy ráv Sapira asztalánál tölthesse a széderestét. Bátorságot vett magán, és elmondta a szíve titkát a bölcs embernek. A rabbi behunyta a szemét, egy percig gondolkodott, majd kijelentette, hogy ez jövőre elképzelhető, idén azonban nem. Akkor otthon, a családi körben lesz nagyobb szükség a gazda jelenlétére. A bálbosz még erősködött, de ráv Elimelech Sapira határozottnak bizonyult. Legyen a gazda otthon szédereste és punktum. Mit volt mit tenni, az utasítás szerint cselekedett. Családjával az asztalhoz ültek, ilyenkor a szolid szokásoktól eltérően az ünnepi asztalra értékes készletek, ezüstserlegek, gyertyatartók kerültek.
Helyenként olyan ház is akadt, ahol aranyat raktak az asztalra, hiszen Egyiptomból azt is hoztak magukkal elődeink. És különben mindez növelte az est ünnepélyességét. A házigazda felvette a fehér köntösét, ahogy az ünnepi alkalomhoz illik. Aztán megkezdték a szertartást, megtöltötték Élijáhu próféta serlegét, hiszen a legenda azt tartja: a próféta szédereste járja a városokat, utcákat, betér egy-egy házba, s a serleg jelzi, hogy várják. Amikor most a szertartás elején azon részhez értek, hogy “ez a nyomorúság kenyere, aki éhes, jöjjön és egyék” – ilyenkor ki szokták nyitni a kapukat, hátha betéved egy éhes ember –, nagy meglepetésükre két marcona, nagyszakállú férfi tért be az ajtón, hatalmas fejszékkel. Nagy zsákot hoztak magukkal, és minden értéket, amit a szobában találtak, a zsákba rakták. Ezüstneműk, aranytárgyak, evőeszközök, minden, ami mozgatható volt, a zsákba került. Érdekes, hogy Élijáhu poharához nem nyúltak, talán észrevették, hogy az edényben már kiöntve állt a bor. A rablók azonban elégedetlenek voltak. Az egyikük a házigazdát – arra gondolva, hogy máshol is akadnak értékes holmik s némi pénz – “átkísérte” a szomszéd szobába. Közben a másik rabló szeme megakadt a ház asszonyán. Sikoltozására beszaladt a férje a hátsó szobából. “Milyen helyes feleséged van neked – mondta a rabló −, elvonulok vele abba a helyiségbe.” A gazda felkiáltott: “Semmit nem szóltam, amíg az értékeket vittétek. Mindent odaadtam, amit csak kértetek. De a feleségemhez ne nyúljatok, őt nem engedem bántani!” “Mit tehetnél?” − kérdezte a rabló. A gazda kiáltott egy nagyot, nekiszaladt a banditának és bizony fel is lökte. Maga sem gondolta, hogy erre képes. A marcona férfi feltápászkodott, felemelte a fejszéjét, ütni készült, a gazda egy újabb óriási kiáltással felborította támadóját fejszéstől együtt. “Mire vársz?” – kiáltott társára a rabló – “Üsd le az öreget!”

A kiáltozást meghallotta egy lovas katonatiszt, aki arra bandukolt. Megkötözte a lovát és pisztolyát előkapva berontott a házba. Ami bent fogadta, az magáért beszélt. Sokat nem kellett magyarázkodnia a gazdának. A katona kötelet kért, jól megkötözte a két rablót, majd közölte, megy a falu végére, és küldi a milíciát. Távoztában, megpillantva a serleget, felhajtotta, megpödörte a bajszát és elment. Egy katonatisztnek meg sem kottyan egy serlegnyi bor. A gazda kesernyésen mosolygott, fájt neki, hogy pont Élijáhu serlegét kellett a tisztnek meginnia, szemrehányást is tett magának, hogy miért nem kínálta ő meg a katonát. De hát mindegy, így történt. A katona megtartotta a szavát, jöttek a milícia emberei és elvitték a megkötözött jómadarakat.

A gazda alig várta az ünnep múltát. Most értette meg, miért zárkózott el a rebe a kérése elől. Befogta lovait, és elment Elimelech Sapirához. Ahogy belépett az ajtón, hogy valami köszönetfélét rebegjen, még meg sem szólalt, a rabbi eléje ment és megölelte.

Üdvözöllek, szerencse fia! Te mázlista! Nálam is járt Élijáhu próféta, de éppen csak belekortyolt a borba. Nálad viszont kiürítette az egész serleget.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás