Interjú

A legjobb recept az élethez

Szerző: Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2010. október

Szerző: Magyari Judit
Megjelent: Forrás – 2010. október


Interjú Bán Dénessel, a Lativ Kolel egyik új oktatójával



Bán Dénes, Döme, hirtelen tűnt fel a Lativ Kolel életében. Inspiráló személyiségének és interaktív tanításainak köszönhetően hamar a tanulócsoport egyik központi tagjává vált. Az interjúban arról mesél, hogyan talált rá zsidóságára, és miben látja a zsidóság lényegét.
− 12 éves voltam, amikor egy vízilabda bajnokságon vettem részt Németországban. Az egyik csapattársammal összeverekedtünk, és lezsidóztam őt. Az edző meghallotta ezt. Amikor visszaértünk a reptérre, az édesapámnak elmondta, mi történt, és hogy nem akar többet ilyet hallani a csapatban. Tisztán emlékszem, ahogy az apám az autóban nekikezdett: “Fiam, két dolgot szeretnék mondani neked. Az egyik, hogy nem szabad káromkodni. A másik, hogy inkább ne zsidózzál, mert te is az vagy.”

Ezek után, mint jó zsidó szülők, beírattak a Fasori Evangélikus Gimnáziumba, ott kezdtem el ismerkedni a vallással. A gimnázium után Svédországba vezetett az utam, ahol közgazdasági tanulmányokat folytattam. Onnan, húsz évesen jutottam ki Indiába, ahol először éltem át komoly spirituális élményeket. Egy buddhista guru kezdett el tanítani. Teljesen új világ nyílt meg előttem a spiritualitás szintjén. Amikor viszont eldöntöttem, hogy elhalasztom az egyetemi tanulmányaimat, hogy kint maradok Indiában, és belevetem magamat a buddhista életmódba, akkor a gurum azt mondta: “Your time hasn’t come yet. You have to go back!” – Hazaküldött. Báruch Hásem. Természetesen akkor még nem tudtam, hogy ez “hála Istennek”. Utána jó pár évig részesévé váltam a tipikus mindennapi mókuskeréknek. Hazajöttem, befejeztem az egyetemet, kaptam egy nagyon jó álláslehetőséget. Onnantól kezdve, ahogy az le van írva, ment előre a gépezet, a sikeresnek mondható yuppie életmódot éltem. Mindenem megvolt, amit elképzeltem magamnak, és nem csak anyagi szempontból. Jó barátokkal voltam körülvéve, jó kapcsolatokkal, jó munkával. Mégis azt éreztem végig, hogy valami hiányzik ebből a remek életből, azt éreztem, hogy valahogy ez mégsem elég. Huszonöt évesen kimentem Izraelbe. A tanulmányaimon keresztül kaptam egy ösztöndíjat Cipruson, és onnan utaztam át Izraelbe. Akkor volt életemben először tfilin rajtam. Az első utam a Siratófalhoz vezetett, ahol odajött hozzám egy rabbi, a híres Rav Schuster. Megkérdezte, zsidó vagyok-e, mondtam hogy igen. Megkérdezte, volt-e már rajtam tfilin, mondtam, hogy nem. És akkor rám rakta a tfilint.

Kint maradtam egy ideig, elkezdtem kicsit tanulni. Akkor volt az első sábáti élményem, bent Jeruzsálem óvárosában. Ez az élmény örökre meghatározta az életemet. Olyan emberekkel találkoztam, akik nagyon inspiráltak, nagyon nagy hatással voltak rám. Aztán hazajöttem, és visszaestem a régi gépezetbe, folytattam a megszokott életemet. De a véletlen folyamán megint kijutottam Izraelbe. Úgy éreztem, hogy a véletlenek sokasága vezeti az utamat. Megvilágosodott előttem, hogy van itt valami olyan dolog, amit muszáj fölfedeznem. Valami olyan bölcsességgel, tudással, spiritualitással találtam szemben magam, amiről tudtam, hogy valódi mélységeihez nem lehet csak úgy hozzáférni. Bele kell ásnia magát az embernek ahhoz, hogy jobban megérintse, megértse azt. De haza kellett mennem. Tisztában voltam azzal, hogy ha hazamegyek, akkor előbb-utóbb vissza fogok állni a mókuskerékbe, magával ránt az élet, marad minden a régiben. Ezért még Izraelben, a hazaindulás előtt, leveleket kezdtem írni magamnak. Úgy gondoltam, hogy akkor kell gyorsan papírra vetnem az élményeimet, gondolataimat, amikor még frissen, aktívan élnek bennem. Mondtam magamnak, hogy nézd Döme! Most még tisztán él benned az, amit itt átéltél. Jó lesz visszaolvasni a gondolataidat, ha majd otthon újra éled a megszokott életedet. Végül három levelet írtam. Otthagytam a leveleket az egyik családnál, akikkel megismerkedtem – és bár ígértem magamnak, hogy visszamegyek –, arra kértem őket, hogy ha hat hónap múlva nem térek vissza, akkor kezdjék el havonta küldeni a leveleket. Aztán persze megjött az első levél. A fél év során gondoltam néha a levelekre, mégis, amikor megjött az első, és elolvastam, akkor úgy éreztem, hogy tisztára meg voltam bolondulva, amikor a leveleket írtam. Aztán jött a második és a harmadik levél is, és a harmadik után fogtam magam, és visszamentem Izraelbe. Akkor belevetettem magam egy több hetes tanulásba, és hát átmentem azon a dolgon, amin egy asszimilált zsidó fiúnak át kell mennie. Egyértelművé vált, hogy van itt valami, amit mélységeiben kell felfedeznem, és ez hosszabb időt vesz igénybe. Három hónapra még hazajöttem, de tudtam, hogy már nincs szükségem több levélre ahhoz, hogy visszamenjek. Ezzel együtt az a pár, otthon töltött hónap nem volt könnyű. Ahogy a Gemárában írva van, az élet nem könnyíti meg a döntéseket, mert ekkor kaptam életem legnagyobb ajánlatait. Mindent, ami valaha álmom volt, azt nagyjából megkaptam volna, de akkor már semmi nem tudott eltéríteni az utamról. Hat évnyi munka után tanulni kezdtem Izraelben. Két évet jártam jesivába Jeruzsálem egyik külvárosában, egy vallásos negyedben, távol minden világi élettől.

Hogyan alakult a buddhista világlátásod? Hiszen, ha jól értem, nem te akartál szakítani vele, hanem a tanárod javasolta, hogy térj haza.

Ha az ember nem gyakorol bizonyos életmódot, akkor az egy idő után elhal. Így történt a buddhizmussal is. Ezzel együtt fontos tudni, hogy bizonyos gondolatok, élmények megmaradtak. Ezek olyan dolgok, amik integrálhatók a zsidóságba, nem mondanak ellent neki. A buddhizmust az teszi vonzóvá nagyon sok ember számára – és talán ez az, ami nagyon sok embert odahúz –, hogy pillanatok alatt el lehet benne érni valamit. A zsidóságban viszont tanulni kell, rengeteget tanulni. Bele kell invesztálni ahhoz, hogy a mélységeit megértsd.  Nem csak egyszerűen odamész, és már benne vagy, tudsz mindent. Ami az egyik alapvető különbség a buddhizmus és a zsidóság között, az az élethez való hozzáállás. Az, hogy mi kell, hogy mi legyen az ember célja. A buddhizmusban az a szent ember, aki elhagyja a materiális világot, aki lemond a fizikai dolgokról, elvonul, kivonul. A zsidóságban ez teljesen máshogy van.  A zsidóságban az a feladat, hogy a mindennapi életben képes legyen az ember megtalálni a szentséget. A zsidó ember célja, hogy szentséget vigyen a tanulásba, a munkába, a szerelembe, a fizikai létbe. És azt gondolom, ez sokkal nagyobb kihívás.

A hétköznap nehézségeiben sokkal nehezebb megtalálni a jó utat, mint abból kilépve, egyedül, elvonulva jó embernek lenni. Az én értékrendem szerint sem abból válik az igazán nagy ember, aki egy hegytetőn, egyedül, nyugalomban meditál. Ennél sokkal nagyobb kihívás helyt állni a mindennapi életben úgy, hogy a legnehezebb pillanatokba is belecsempésszük a szentséget. Mit teszek, ha egész éjjel üvölt a gyerek, a feleségem beteg, és közben nekem dolgoznom is kell? Az ilyen pillanatokban milyen ember tudok maradni? Hogyan tudom megoldani az ilyen helyzeteket? Ez nagy kihívás. Lehet, hogy az az ember, aki elvonul egy hegyre meditálni, ott ő jó ember, de nem biztos, hogy egy nehéz, hétköznapi helyzetben is az tudna maradni. Azt gondolom, alapvetően az embert nem arra teremtették, hogy kolostorban éljen, hanem arra, hogy családot alapítson, gyerekei legyenek, másokkal interakcióba lépjen. Az egyik tanítás mondja, hogy amikor meghalunk, elsőként azt a kérdést teszik föl nekünk, vajon becsületesek voltunk-e az üzleti életben. A nagy kihívás, aminek meg kell felelni, az itt, az életben van.

Mi történt veled a két év jesivában töltött idő után?

A két év jesivá életem legmeghatározóbb élménye volt. Olyan emberekkel találkoztam, akik örökre inspirálni fognak, és olyan élményekben volt részem, amelyek mélyen belém vésődtek. Mindig a szemem előtt lebeg az, ahogyan egy család egészségesen funkcionál, milyen az, amikor a gyerekek tisztelik a szüleiket és a szülők tisztelik a gyerekeket. Ez valami olyan megragadó élmény, amit addig, amíg az ember nem él át, és nincsen ott a családok közelében hétről hétre, nem lehet átérezni, megérteni. A közvetlen találkozás nélkül olyan, mintha azt próbálnám átérezni, milyen a Holdon sétálni, vagy milyen egy űrutazás, anélkül, hogy valaha is űrhajóra szálltam volna. El lehet képzelni, de átélni nem lehet. És hát elképesztő volt látni azt a sok hihetetlen bölcs és okos embert, hatalmas tudással. Elgondolkodtató, hogy vajon mitől is működik jól az ilyen fajta vallásos közösség, hol van az esszenciája, amitől hiteles lesz.

A jesivá után egy vallásos kibucba mentem a Jordán völgyébe fizikai munkát végezni. A szellemi élet után vágytam egy kicsit vissza a “földre”. Gránátalma-szedéssel foglalkoztam. Reggel négykor keltünk, délre már abba kellett hagyni a munkát, olyan hőség volt. És bár életem legkeményebb fizikai munkáját végeztem, a jesivában töltött idő után nyaralásnak számított ez a pár hónap. A kibuc után alapvetően visszatértem a szakmámba. A munkám is része annak, hogy valóban az legyek, aki vagyok. A zsidóság azt várja el, hogy találd meg azt, akivé válhatsz, és válj is azzá.

Sokan elfogultak a vallásosokkal szemben, és így a zsidósággal is, mondván: az beszabályoz, megmondja, hogy milyennek kell lenned, mivé kell válnod. A zsidóság nem azt akarja, hogy nullifikáld magadat, és szüntesd meg, korlátozd az énedet. Hanem éppen azt, hogyan találd meg, hogy ki vagy te, és mire vagy teremtve. Minden embernek van valami célja, és a zsidóságnak van egy metodikája, amit ha helyesen követünk, akkor segít rávezetni arra, hogy mi is az én feladatom, ki vagyok én. Mindenkinek meg kell találni azt, ami számára a legmegfelelőbb életcél, és abból pedig ki kell hoznia a maximumot. Ez a gondolat lényegében megfelel egyes mai, modern pszichológiai irányzatoknak. A fenomenológiai iskola − azon belül a humanisztikusok, az egzisztencialisták, a pozitív pszichológia mind-mind − az önmegvalósítást, az önkiteljesedést jelöli meg az ember fő feladatának, és azt mondja, hogy arra az “áramlatélményre” kell törekednünk, amelyet akkor élhetünk át, ha céljaink összhangban vannak önmagunkkal és az elvárásokkal. Ha ismered a Talmudot, azt láthatod, hogy az ugyanerről szól. A zsidóságban az önmegvalósítás háromezer éves bölcsesség. A zsidó embernek háromezer évvel ezelőtt is az volt a feladata, hogy valósítsa meg önmagát. Ez csak a nyugati világnak új. Azt mondja az Örökkévaló a Tórában a hatodik napon: “teremtsünk embert”. Mit jelent az, hogy teremtsünk? Kihez beszél Isten? Az emberhez beszél. Isten megteremti a lehetőséget ahhoz, hogy emberré váljunk. De aki megteremti, felépíti az embert, akitől függ, hogy milyenné váljunk, az az ember maga. Ugyebár ebben különbözünk az állatoktól. Nekünk van szabad akaratunk, és talán ezért is van az, hogy amikor az állatokat teremti az Örökkévaló, akkor azt mondja, hogy “jó”. Az embernél nem. Az ember akkor lesz jó, ha megteremti önmagát, tesz azért, hogy jóvá váljon.

Az a fajta önmegvalósítás, önérvényesítés, amit a nyugati társadalom hirdet, sokszor önző, individualista, a boldogság elérése sokszor mások eltiprásán keresztül jelenik meg. Különbözik ettől a zsidóság által hirdetett önmegvalósítás?

Al cél alapvetően teljesen más. A zsidóság szerint azért kell megvalósítanod önmagadat, hogy az Örökkévalót és az emberiséget szolgáld, és ez az, amitől boldog leszel. Alapvetően ma mindenki a boldogságot keresi. Dunát lehetne rekeszteni az olyan “pop-pszichológiai” könyvekkel, amelyek arról szólnak, hogyan segíts magadon, hogy boldogabb legyél. Úgy tűnik, hogy minden út visszavezet a bölcsességhez. De valahogy ezek a könyvek kihagyják az önzetlen önmegvalósítást. Mert a legnagyobb örömet az fogja adni, amikor adakozol. Az adakozás olyan jó érzéssel tölt el, ami fennmarad. Nem olyan, mint a legtöbb dolog, amitől hisszük, hogy boldogok leszünk; mint pl. a pénz, egy új tárgy, a jó étel, vagy egyéb fizikai élvezetek. Ezek persze mind nagyon fontosak. De csak időszakosan tesznek boldoggá. Ami állandó boldogságot ad, az az, hogy ha tudod, valami jót teszel a társadalomnak. Persze fontos, hogy olyat tegyél, ami nemcsak másokat, hanem magadat is feltölt. Ha nem bírod a kórházat, akkor nem leszel attól jobban, hogy meglátogatsz egy beteg embert. Viszont ha bírod, és jól tudsz vezetni, szervezni, akkor lehet, hogy épp az a feladatod, hogy vezess egy kórházat. Ha nincs kedved közvetlenül segíteni másokon, vagy nincs ötleted, hogy mit is kellene tenned, de sok a pénzed, akkor például támogathatod anyagilag a kórházat. A lényeg, hogy a segítségadás azon válfaját találd meg, amelyben önmagad lehetsz. Ahhoz, hogy tudjad, te miként tudsz segíteni úgy, hogy magad is boldog legyél abban, meg kell találnod önmagadat. Ez az önmegvalósítás lényege. Találd meg az erősségeidet, és azt, amiben igazán te tudsz jelen lenni. Képzeld el, hogy bezárnak egy szobába, és azt mondják, tíz percig gondolkozz el azon, mi az a dolog, 1. amit szeretsz csinálni, 2. amiben jó vagy, és 3. amire szükség van. Ha megvan ennek a háromnak az interakciója, akkor nem csak időszakosan leszel boldog. Ha ezt megtaláltad, akkor érezheted az áramlatélményt, és képes leszel megvalósítani önmagadat.

Mit gondolnak a régi barátaid arról, hogy vallásos ember lettél?

Sokan kérdezgetik, hogy mikor növök már ki belőle. Azon kívül, amit már említettem, hogy sokan azt hiszik, a vallás kiirtja az ember énjét, azért is válik még sokak számára antipatikussá a vallás, mert azt látják, a vallásos emberek nem hitelesek. Látszólag betartanak rengeteg micvát (parancsolatot), valójában pedig éppoly gyarlók, mint bárki más. Én különbséget teszek a vallásos ember és a micvá-tartó ember között. Nem azt mondom, hogy egyik fontosabb, mint a másik; mindkettő kell, mind a két oldalon fontos fejlődni. A vallás fogalma számomra a spiritualitást jelenti. A vallásosság Istennel, saját magammal, és egy másik emberrel való kapcsolat. Hinni abban, hogy nem csak mi vagyunk a földön, és nem mi vagyunk a világ ura. Ez egyfajta belső vallásosság, úgy gondolom. És emellett létezik a micvákkal való kapcsolat, ami sajnos nem mindig ér össze az előbbi értelemben megfogalmazott vallásossággal. Ezzel együtt azt gondolom, hogy az esetek szignifikáns részében korrelál ez a két dolog. Vagyis a micvá-tartó emberek nagyobb százalékban lesznek erkölcsösek, becsületesek, istenfélők, és másokért tenni akarók. A zsidó ember feladata egyrészt fölvenni a kapcsolatot a micvákkal, másrészt pedig az, hogy állandóan, naponta dolgozzon az emberségességen és a jóságon. Ezt hívják muszárnak. Minden nagyobb tanító ezt tartja a legfontosabb gondolatnak, legfontosabb célnak. Hogy előbb légy Ember, utána tóratudós.

Tehát Istennel való kapcsolat, a micvákkal való kapcsolat, saját magaddal való kapcsolat és más emberekkel való kapcsolat; ezek a legfontosabb dolgok. Mind a négyen kell egyszerre dolgozni, és mind a négynek más és más a célja. Persze azért mind a négy interakció összefolyik, egymásra is épülnek, kölcsönhatásban is állnak egymással. Másképpen, de végsősoron ugyanaz a céljuk. Ha közelebb kerülsz Istenhez, jobb cselekedeteket akarsz véghezvinni önzetlenül, hiszen akkor elismered, hogy nem te vagy az úr. A micvákkal állandóan formálod a világodat, ahogyan a szobrász a művét. És dolgozol egy csomó olyan folyamaton, amely a bölcsességedet és a szerénységedet fejleszti. A saját magaddal való kapcsolat pedig nem más, mint megtalálni azt, hogy mi  a célja az életednek, és megvalósítani önmagadat. A más emberekhez való kapcsolat pedig azt jelenti, hogy a társadalomban jó emberként éld le az életedet.

Mivel foglalkozol most, és mik a céljaid a jövőre vonatkozóan?

Most van Magyarországon egy nagyon jó munkám, amit nagyon élvezek, és azt is élvezem, hogy taníthatok mellette fiatalokat a Kolelban. Egyébként Izrael és Amerika között ingázom. Alapvetően a cél az, hogy megtaláljam az élettársamat, aki minden szempontból a társam lehet. És alapvetően pedig élni. Élni a vallásos zsidó ortodox életet. Azt az egészséges zsidóságot megélni, ami szerintem a legjobb receptet adja az élethez.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás