Traumát követő évtizedek.
A zsidó nép történetének a Szentély építését követő hetven esztendejéről nagyon keveset lehet tudni. Bár a Szentély felépültével biztosítottnak látszott a jelenük, a jövőjük így is erős kétségeket támasztott. Az biztosnak látszott, hogy a régi formában nem elképzelhető a zsidó nép jövője, és Nechemjá és Ezrá fellépéséig ez végig bizonytalan is maradt.
A Szentély építésének a befejezésétől egészen az i. e. V. század közepéig a zsidóság politikai története a perzsákéval párhuzamosan zajlott, hiszen ebben az időben a kiterjedt perzsa birodalom határain belül éltek mind. Az előbb említett időintervallumban Dáriusz, Xerxész és Artaxerxész követték egymást a perzsa uralkodói székben. Bár ezen időszak alatt a zsidóságról szinte semmit nem lehet tudni, az kétségtelen hogy a Júdában élők sorsa elkeserítő volt. Mivel a dávidi állam újbóli felállítására tett próbálkozás kudarccal zárult, birodalomszerte ábrándultak ki a zsidók, és mondtak le a vágyukról, hogy hazatérjenek, s válaszul inkább megpróbáltak minél jobban beilleszkedni. Bár Júda lakossága folyamatos növekedésben volt, de messze nem annyira, mint amit a próféták megjövendöltek.
A perzsa birodalomban a zsidók a legkülönbözőbb helyeken telepedtek meg. Babilonban, mivel ez volt évszázadokon át a zsidó élet központja, virágzó közösség alakult ki. Egyesek meggazdagodtak, mások még magas tisztségekhez is juthattak. A babiloni közösségen kívül még biztosan tudható, hogy a kisázsiai Szárdiszban, illetve Egyiptomban is voltak közösségek, ez utóbbiba Jeruzsálem elestét követően csoportosan menekültek. Egyiptom déli határaként tartották számon az ókorban Elephantine szigetét és a rajta fekvő ugyanilyen nevű várost, ahol szintén sok forrás (többek között arám szövegek) bizonyítja egy ott letelepült zsidó közösség megvoltát.
A zsidók azonban a nehéz helyzetük ellenére sem mondtak le arról, hogy országukat újra felállítsák. Júdába új csoportok érkeztek folyamatosan, aminek eredményeként az i. e. V. századra Júda lakossága megkétszereződött. Az Ezrá 2. fej., illetve Nech. 7. fej. jegyzéke, mely körülbelül Nechemjá napjaiból származó átdolgozott népszámlálási jegyzék, s felsorolja a fogságból hazatért zsidók és leszármazottaik, valamint a tartományban lakó zsidók számát, ebben az időben szűken ötvenezerre becsüli a teljes lakosság létszámát. Valószínűsíthetően jó részük a templomépítés után tért vissza. E jegyzékből és a Nech. 3-ból kitűnik, hogy ekkor már Júda sok városában laktak, olyanokban is, amelyek előzőleg már teljesen elnéptelenedtek. Az ország azonban még mindig nem volt sűrűn lakott, Jeruzsálemnek például nagyon kevés lakója volt.
A közösség élete nagyon bizonytalan volt több okból kifolyólag. Zerubávelt követően Júdának valószínűleg nem volt hazai helytartója, így a körzetet Szamáriából igazgatták. A tartományi tisztviselők és a zsidók között valószínűsíthetően állandó súrlódás volt, a zsidókra kivetett súlyos adók, valamint a tisztviselők beosztottjainak folyamatos fennhéjázása miatt. A bizonytalanságoz hozzájárult még ezenfelül az is, hogy nemcsak a szamáriai hivatalnoki karral, de a szomszéd népekkel is feszültté vált a viszony. Főleg az edómiakkal kerültek ellenséges viszonyba, akiket az arab nyomás kiszorított hazájukból, s így a perzsa korban nem volt letelepült lakosságuk. A zsidók bizonyosan nem voltak jó kapcsolatban az edómiakkal, nem felejtették el régi hitszegésüket. A gyűlölet azonban a betelepült arab és edómi közösségekkel kölcsönös volt, s így a zsidók minden szervezett védelem nélkül folyamatosan ki voltak téve a zaklatásoknak, erőszakoskodásoknak, amit tűrhetetlennek éreztek. Ez indította őket arra hogy Artaxerxész idején maguk vegyék kezükbe sorsukat, s elkezdték Jeruzsálem erődítményeinek újjáépítését. Szamária előkelőségei azonban ezt lázadásnak vették, s megparancsolták a munka abbahagyását, hogy Júda tartósan védtelen maradjon.
A Szentély felépítésével ismét adva volt a hely, ahol zsidók gyülekezhettek, és közösséget alkothattak. Bár vallási téren tapasztalható volt némi lazulás, nincs történeti adat arra vonatkozólag hogy más kultuszhely működött volna Júdában. Feltételezhető, hogy a fogság előtti Szentély szertartásait vitték tovább, és hogy a gyülekezet belső ügyeit a hagyomány útján megőrzött törvény szellemében intézték. A nép vezetői büszkén vallották, hogy a gyülekezet s csak a gyülekezet Izrael igaz maradéka. Ennek ellenére sok jel mutat arra, hogy a gyülekezet szellemisége nem volt jó. A csalódás kiábránduláshoz vezetett, ez meg vallási és erkölcsi lazasághoz. Máláchi próféta beszédei és Nechemjá kevéssel később keletkezett emlékiratai erről világos képet adnak. Papok, akik unják kötelességüket, nem találják megbotránkoztatónak, ha beteg és hibás állattal mutatnak be áldozatot, a törvény részrehajló alkalmazásával viszont lealacsonyítják szent szolgálatukat a nép szemében.
A Szentély hegye kelet felől nézve: Szentély (középen), Királyi sztoa (bal), and Antonia-erőd (jobb).
A szombatot nem tarják meg, hogy üzleteikkel foglalkozzanak, a léviták elhagyják szolgálatukat, hogy pénzt keressenek, s elkezdett olyan hangulat kialakulni, amelynek a lényege az volt, hogy a hit nem is annyira fontos. Egy ilyen hangulatban az egyéni és a közerkölcs is természetszerűleg hanyatlik, ami veszélyeztette a közösség belső tartását, azt a kohéziót, amely egészen addig olyan biztosan tartotta össze a fizikai távolságok okozta kihívások ellenére is a zsidóságot. Belső erkölcsi parancs híján a munkások bérét megrövidítették, a védteleneket nyomorgatták. Egyre több volt a válás, illetve a nem zsidókkal kötött házasságok, így kezdtek ténylegesen leomlani a korlátok, ami már az egész zsidóság szellemi fennmaradását veszélyeztette.
Bár a helyzet korántsem volt bízató ezek alapján, ám a babiloni fogság alatt a zsidók olyan kollektív traumát éltek át, hogy a fentebb említett jelenségek értelmezhetők úgy is, mint egyfajta emocionális kiégés. Bár szinte a lehetetlent vitték végbe azzal, hogy fenntartották valláshoz fűződő viszonyukat, generációk vitték úgy tovább Jeruzsálem és a Szentély szeretetét hogy életükben nem voltak ott, mikor a lehetőségek elkezdtek adottak lenni már elfáradtak. De mint ahogy a zsidóságban a vétkezés és a megtérés, a száműzetés és a hazatérés váltja egymást, ez a romlás is előszele volt egy spirituális felfrissülésnek.
A következő időszakban Nechemjá és Ezrá fogja felrázni a kissé kiégett zsidóságot, de erről a következő számban fogunk szólni.
forrás:
John Bright-Az ókori Izrael története
Miller-Hayes-Az ókori Izrael és Júda Története
Paul Johnson-A zsidók története