Női szemmel

Chálá −Több, mint liszt és víz

Szerző: Domán Chana
Megjelent: Forrás – 2010. július

Szerző: Domán Chana
Megjelent: Forrás – 2010. július

Amikor Ádám és Éva ettek a jó és rossz tudás fájának a gyümölcséből, nem puszta kíváncsiságból tették, céljuk az volt, hogy még nagyobb erővel szolgálhassák a Teremtőt. Előtte világosan látták, hogy mi a jó, az igaz, illetve mi a rossz, a hamis, így nem volt számukra kihívás a jót választani, mert egyáltalán nem volt számukra csábító a rossz. Nagyobb kihívást akartak, úgy gondolták, hogy nagyobb lesz a Teremtő dicsősége a földön, ha nehezebb körülmények között választják a jót. Az, hogy megették a jó és rossz tudás fájának gyümölcsét, azt eredményezte, hogy többé már nem volt ilyen egyértelmű előttük, hogy mi a helyes, összekeveredett bennük a jó és a rossz, és hasonlóan a mi mai állapotunkhoz, sokkal nehezebbé vált a jót választaniuk, mert már a rossz is vonzóvá vált a számukra. Céljuk tehát valamilyen szempontból istenfélő volt, mégis − mivel nem tartották be a nekik adott egyetlen parancsot, amivel könnyen elérhették volna a teljességüket − más úton kellett nekik (és a leszármazottaiknak) elérniük azt: mégpedig a micvákon keresztül.

A 613 parancsolat az ember összekeveredett állapotának megfelelő “megoldás”, ezek által juthat el jelenlegi helyzetében a teljességéhez. A férfi és a nő is kapott a saját alkatának megfelelő speciális micvákat. Bár a nők több parancsolatra is kötelesek, van három olyan, amelyet speciálisan női micváknak tartunk: 1. a mikvében való alámerülés, 2. a chálá (kis darab tészta levétele a kenyérsütés előtt) és 3. a péntek esti gyertyagyújtás.

A Midrásban így áll: Mi az oka a mikve micvájának? Az, hogy Éva kiontotta Ádám vérét, azzal, hogy halandóvá tette. Ezt helyrehozandó kapta a mikve micváját. Mi az oka a chálá micvájának? Az, hogy amikor Éva adott Ádámnak a tiltott gyümölcsből, ezzel elrontotta az első embert. Ádámról úgy áll, hogy ő volt a “föld chálája”, ugyanis az Örökkévaló a földből kivett egy kis darabot, és abból teremtette Ádámot (hasonló ez ahhoz, amikor chálát veszünk a tésztából). Éva “elrontotta” a chálát, ezért kapta a chálá micváját, hogy kijavíthassa ezt. Mi az oka a gyertyagyújtásnak? Éva kioltotta az ember lelkét, amelyet bölcseink a világ gyertyájaként említenek. A péntek esti gyertyagyújtással ezt javíthatta ki.

Éva tévedését Sára fordította át jóra. A Midrás leírja, hogy Sára sátrában három csoda volt állandóan jelen: a családi tisztaság szabályainak megtartása miatt az Örökkévaló jelenlétét szimbolizáló felhő lebegett állandóan a sátra felett, a sábátra sütött chálája a következő sábátig friss maradt és a péntek este meggyújtott gyertyája a következő gyertyagyújtásig égett. Amikor Sára meghalt, ezek a csodák eltűntek, csak akkor tértek vissza, amikor Izsák feleségül vette Rebekát, és bevezette anyja sátrába.

A fentieken kívül a chálá fontos szerepet játszott a Miskánban (a sivatagban épített szentély, amit a vándorlás minden állomásán újból felépítettek és szétszedtek) és a Szentélyben is. A Miskán (a sivatagban épített szentély, amit a vándorlás minden állomásán újból felépítettek és szétszedtek) építéséről így szól a Tóra: “Készítsenek nekem egy szentélyt, hogy lakozzam közöttük.” Bölcseink szerint a “közöttük” a zsidó népet jelenti, vagyis az Örökkévaló nem a Miskánban akart “lakni”, hanem a zsidók között, ennek az eszköze volt a Miskán.

A jeruzsálemi Szentély ugyanezt az elvet követte: a fizikai szerkezete és a benne folyó szolgálat mind az élet különböző területeinek felemelését és megszentelését segítették elő. Az egyik helyiségében az emberi test különböző aspektusait jelképező részletek kaptak helyet: a Frigyláda az elmét, a Menóra a szívet, illetve a szellemet, az asztal, amelyre a tizenkét színkenyeret helyezték, a gyomrot jelképezte. A Frigyláda és a Menóra helyezkedett el a legfényesebb területen, és az asztal volt a legsötétebb helyen, annak megfelelően, hogy az ezeknek megfelelő emberi aspektusban mennyire nyilvánvaló az Örökkévaló jelenléte. Az evésben, valamint az ehhez szükséges pénzkeresésben illetve -költésben a legkevésbé nyilvánvaló a Teremtő szerepe, itt hajlamosak az emberek a leginkább materialisták és én-központúak lenni. Az a tény, hogy a Szentélyben helyet kapott egy olyan profán dolog jelképe is, mint az evés, azt jelzi, hogy még egy ennyire fizikai tevékenységnek is lehet spirituális aspektusa, ha az ember a táplálékban felfedezi, hogy a Teremtőtől kapja.

A chálá levételének micvája arra irányítja rá a figyelmünket, hogy fel kell fedeznünk a szentséget még az olyan hétköznapi dolgokban is, mint a liszt és a víz. A Szentély idejében a kohénok kapták a levett darabokat, akik a szolgálatot látták el, és a népet tanították. A Talmud azt mondja, hogy amióta nincs Szentély, az otthonunk a Szentély és az asztalunk az oltár. A férfi munkája hagyományos értelemben az, hogy hazahozza a búzát, amit a nő alakít át ehető táplálékká, amely nemcsak a testet, hanem a lelket is életben tartja. Ez a micvá tehát megtanít minket arra, hogy a valóságot nem lehet egymástól független részekre felosztani, mert a fizikai és a spirituális aspektusok egyaránt a Teremtőtől erednek. Minden alkalommal, amikor chálát veszünk a tésztából, felemeljük a fizikait és összekapcsoljuk a spirituálissal, és ez által magát az ember létezésének célját valósítjuk meg. Elismerjük a Teremtő felügyeletét a világ minden részletén. A nő hasonló lesz a kohénhoz, aki a Szentélyben szolgált. Az ő feladata is nagyrészt állatok levágásából, takarításból, fűszerek égetéséből és hasonló fizikai munkákból állt, és ezzel teremtette meg a szentséget a földön. Hasonló módon, a nő is, amikor összekapcsolja a házimunkát az Örökkévaló akaratával – magyarul, megtartja a kásrut, chálá levétel stb. szabályait – áldást és bőséget hoz az otthonára. Megtanuljuk a fizikai munkát és nehézségeket bizonyos spirituális cél eszközeinek tekinteni, úgy ahogy a terhesség és a szülés nehézségeiben is látjuk a célt, a gyermeket.

A chálá micvájával kapcsolatban számos szokás létezik: sok nő, amikor leveszi a chálát, egyúttal cedákát is ad, és imádkozik a családjáért, vagy bármi másért, mert ez a pillanat megnyitja az imák kapuját. Az állapotos nők a kilencedik hónapban igyekezni szoktak minél többször chálát venni, hogy ennek az érdemében könnyű szülésük legyen. Nagy baj, például komoly betegség, esetén szokás, hogy negyven nő összeáll, és egy bizonyos pénteken mindenki a saját otthonában a beteg gyógyulásának érdemében vesz le chálát.

Különböző alkalmakra különböző formájú chálákat szoktunk sütni. Sábátra lehet egyszerű fonottat, hármas, négyes vagy akár hatos fonással. Vannak, akik a 12 színkenyér emlékére minden sabáti étkezéshez 12 chálát tesznek az asztalra. Esküvőre lehet emeleteset (pl. egy hatosfonásún egy hármas) sütni, ünnepekre az ünnepre jellemző formát, pl. Ros Hásánára (Újévre) kör alakút, az év teljességére utalva; Chanukára Menóra alakút; a Peszách utáni első sábátra kulcs alakút. Ez utóbbi arra utal, amikor a negyven éves sivatagi vándorlás utolsó évében Peszách után abbamaradt a manna hullása, és a zsidók rászorultak a természetre, hogy előállítsák az élelmüket, és imádkoztak, hogy az Örökkévaló kinyissa a megélhetés kapuját.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás