Filozófia

Chanuka: a fény és a sötétség drámája

Megismered magad, a lelked ragyog, fejlődsz, változol, és valódi önmagaddá válsz.

Szerző: Rabbi David Aaron
Forrás: Isralight.org
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. december

Szerző: Rabbi David Aaron
Forrás: Isralight.org
Fordította: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. december

Egyszer Tórát tanultam a hollywoodi színésszel, Kirk Douglasszel, amikor hirtelen azt mondta: “Tudod, rabbi, szeretek zsidó lenni.” “Tényleg? És miért?” – kérdeztem. “Mert zsidónak lenni olyan drámai!”

Meglepődtem a szokatlan válaszon, és azt gondoltam magamban: “Ezeknek a színészeknek minden show-biznisz.” De ehelyett inkább így reagáltam: “Drámai? Sajnálom, de nem értem az összefüggést.” “Rabbi, én ismerem a drámát, hadd magyarázzam el, hogy a zsidó élet és a zsidó történelem drámai. Valójában a filmeknek van néhány archetípusa, és azok mind a Bibliára vezethetők vissza. Hadd mutassan meg most, mi az a dráma.” Kirk kiugrott a székéből, és elkezdett egy drámai jelenetet improvizálni.

“Akkor figyelj! Mondjuk, hogy egy jelenetet forgatunk egy fickóról, akit Jerrynek hívnak, és rossz híreket kap az édesanyjáról. Hogyan tesszük ezt drámaivá? Nem úgy, hogy Jerry otthon ül a fotelben, újságot olvas, amikor hirtelen megcsörren a telefon, és valaki közli vele, hogy az édesanyja súlyos beteg. Nem, ez nem érdekes, nem drámai. Inkább így kell csinálni: először is, Jerry egy partin van. Vagy még jobb, az ő tiszteletére rendezett partin van – egy nagy céges gyűlés, ahol egy nagyon fontos kitüntetést készül átvenni. Képzeld el őt szmokingban, kezében martinivel, a barátaival beszélget a recepciónál az esemény előtt. Elmond egy viccet, és akkor, a nevetés kellős közepén valaki átnyújt neki egy cédulát.”

Ezen a ponton Kirk Jerryvé változik, mesterien alakítja a jelenetet, amint főhősünk belenéz az üzenetbe, fájdalmas tekintet ül ki az addig vidám arcára, és a barátai kérdő tekintetére eképp reagál: „Az édesanyám.”

Néhány teátrálisan csendes pillanat után, Kirk kilépett a szerepéből, és nagy mosollyal az arcán megszólalt: “Ez a dráma! Érted, rabbi?” “Nagyjából.” “A dráma az élet éles kontrasztjaiban – boldogság és szomorúság, siker és bukás, győzelem és veszteség, fény és sötétség – jelenik meg. És ez a zsidó nép története. Drámai.”

Kirknek igaza volt. És igazából az összes zsidó ünnep a zsidó történelem drámájához kapcsol minket, az éles kanyarok és ellentétek, amelyek nagyon erős tisztánlátásra inspirálnak minket.

A múltra való emlékezés felébreszt minket, hogy lássuk, mi van a jelenben, és mi lesz a jövőben. Valójában az ünnepek segítenek felismerni, hogy Isten szeretete folyamatosan velünk van.

A belső szépség ünneplése

A chanuka szó a héber chén szóval azonosítható, amelynek jelentése “báj”. Amikor egy “bájos”emberrel találkozunk, rögtön látjuk, hogy van benne valami nagyon vonzó. De a chén nem ugyanaz, mint a “szépség”, ami héberül jofi.

Mindannyiunkkal volt már olyan, hogy megismerkedtünk valakivel, akinek az arca szépnek tűnt, de csak addig, ameddig ez a benyomás szerte nem foszlott attól, hogy meghallottuk panaszkodni, kritizálni, negatív gondolatokat ontani magából.

Hasonlóképp amikor valaki elsőnek nem tűnt annyira vonzónak, de azonnal gyönyörűvé vált, amint elmosolyodott, és ezzel kedvességet, és melegséget mutatott. Ez mutatja a különbséget chén és jofi között. A jofi a külső szépség, a chén a belső.

A Chanuka szó a chinuch, vagyis oktatás, nevelés szóból is levezethető. Salamon király a Példabeszédek könyvében (5:19) azzal dicséri a Tórát, hogy “chén”-t hoz arra, aki tanulja. Másképpen kifejezve: a tóratanulás előhozza az ember belső szépségét, azt a szépséget, amely az Istennel való kapcsolatának a függvénye, és azon is áll, hogy hogyan viszonyul saját magához, a barátaihoz, a közösségéhez és a világhoz. Az igazi szeretetteljes kapcsolatokon és a spirituális harmónián keresztül a belső szépségünk kiárad a világra. És azáltal, hogy felismered a saját chénedet, felfedezed a többi ember chénjét az egyetemes lélekből, amely mindannyiunkban megvan.

A legtöbb európai nyelvben az “oktatás” szó megfelelője a latin “educaré”-ból ered, amelynek jelentése “előhúz”. Vagyis oktatni, annyit jelent, hogy előhúzni valamit, ami már alapjaiban ott jelen volt. Az oktatás folyamata által jobban megismered magad – a lelked ragyog. Fejlődsz, változol, és valódi önmagaddá válsz. Ahelyett hogy bemagolnál egy rakás információt, gondolatokat szívsz magadba, amelyek kihozzák a belső énedet, és felfedik, hogy ki is vagy Istennel kapcsolatban.

A zsidók és görögök közötti konfliktus valójában a chén és a jofi közötti feszültségen alapult – a belső szépség (a lélek mint Isten részének a szépsége) és a külső szépség ellentétén. Ezért mondja a Midrás: Rabbi Simon ben Lakis így magyarázta a következő mondatot: …és sötétség [a mélység színe felett] (1Mózes 1,2). “Ez Görögországra utal, amelyik elsötétítette a zsidók szemeit a rendeleteivel. Azt mondták: “Írjátok fel egy bika szarvára – hogy nincs részetek Izrael Istenében…” (Berésit Rábá 2:4)

A görögök el akartak választani minket Istentől, és eképpen kioltani a chén fényét. Nekik csak a jofi volt valódi és imádatra méltó. Profik voltak abban, hogy meglássák és kifejezzék a szimmetriát, a harmóniát és a világ fizikai szépségeit a művészeten, valamint a természettudományok tanulmányozásán keresztül. A judaizmus szintén értékeli a fizikai világot. Becsüli a művészetet és a tudományt, de csak ha az a spirituálisnak van alárendelve. A “művészet” (ománut), és a “tudomány” (mádá) szavak számértékének az összege (497+114) megegyezik a “Tóra” szó számértékével (611). Jofi chén nélkül olyan, mint a test lélek nélkül. Halott és rothadó. A jofi külső szépségének nincs élete, hogyha az független a Tórától és a chén spirituális szépségétől.

Úgy áll a Tórában (1Mózes 9:27): “Isten szépséggel ruházza fel Jefetet, aki Sém sátrában fog lakni.” Jefet, Noé fia, a görögök őse, Sém pedig a sémiták – Izrael apja. Jefet áldása csakis Sém sátrán belül érvényes – csak akkor, amikor az a Tóra értékei és gondolatai alá van rendelve.

A Talmud azt tanítja, hogy egy gyönyörű hitves, egy gyönyörű ház és a gyönyörű tárgyak kitágítják az ember tudatát. Egyszer meglátogattam egy barátomat, aki éppen azon dilemmázott, hogy az egyetem elvégzése után elmenjen-e egy évre jesivába, vagy kezdjen el dolgozni és építeni a karrierjét. Egy év a jesivában lendületet adott volna a spirituális életének, de ugyanakkor jelentős veszteséget a bankszámlájának. Idézte nekem a Talmud fent említett tanítását. “Azt hiszem, hogyha belevágok a karrierembe, sokkal szebb házam lesz. Ha sikerül sok pénzt keresnem, szebb bútorokat tudok vásárolni. Akkor minek menjek jesivába?” Mire így feleltem: “A Talmud azt mondja, ezek a dolgok kiterjesztik a tudatodat. Neked kell eldöntened, hogyan, mivel akarod feltölteni a kiterjesztett tudatodat. Ha csak egy kevéssel tudod feltölteni, nagyon üresnek fogod érezni magad. A fizikai szépség csak úgy értékes, hogyha tórai életet szolgál.”

A Midrás Sázár elemzi a “Cion” (Izrael) szót: cáddik-jud-váv-nun. Az első betű — cáddik, az igaz zsidót jelenti, a többi három: jud-váv-nun pedig “Jáván”, vagyis Görögország héber neve. Izrael és Görögország, vagyis a Tóra és a művészetek meg tudományok végül is együtt kell, hogy legyenek, de a Tóra igazsága kell, legyen az első, az kell, hogy vezessen.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás