Vájechi

Efraim és Menase áldása

Csak az embernek adatott meg az unoka fogalmának ismerete.

Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2010. december

Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2010. december

Hetiszakasz: Vájechi

Jákob, felismervén halála közeledtét, összegyűjti 12 fiát, hogy áldást adjon nekik. Azonban először két unokáját − József fiait, Efraimot és Menasét − hívja magához. Miért részesítette elsőbbségben unokáit a gyermekeivel szemben?

A magyarázók úgy mondják (és ezt minden nagyszülő tudja), hogy az unoka még nagyobb örömet jelent, mint a gyermek. Miért van ez így?

A világ legtöbb teremtményénél létezik a szülő-gyerek kapcsolat: egy anyaoroszlán védi kölykeit, vagy egy tojó táplálja fiókáit. Azonban csak az ember ismeri az unoka fogalmát, az egy generáción túlmutató örökítést. Ez szellemi lényünkből fakad, ami a végtelenségben gyökerezik s különlegessé tesz minket, embereket.

Testvéri béke

Jákob áldásainak van egy további jelentősége. A zsidó élet egyik legszebb szokása, hogy a péntek esti sabeszi étkezés kezdetén a szülők megáldják gyermekeiket. A lányok a következő áldást kapják: “Tegyen az Örökkévaló olyanná, mint Sára, Rebeka, Ráhel és Lea!”. A fiúk áldása: “Tegyen az Örökkévaló olyanná, mint Efraim és Menase!”

Mi történt az ősatyákkal, Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal? Miért Efraim és Menase lett kiválasztva helyettük e fontos hagyomány továbbörökítésére?

Efraim és Menase volt az első testvérpár, akik nem harcoltak egymással. Ábrahám két fia − Izsák és Jismáél − összeférhetetlenek voltak, és az ő egyet nem értésük az alapja az arab-izraeli konfliktusnak mind a mai napig. A következő generáció Izsák két fia, Jákob és Ézsau. Perlekedésük addig fajult, hogy Ézsau újra és újra meg akarta ölni Jákobot, és azt az útmutatást adta leszármazottjainak, hogy ők is így tegyenek. Sőt, a következő generáció, Jákob fiai eladták Józsefet rabszolgának Egyiptomba.

Efraim és Menase megtörik ezt a rossz szokást. Ez magyarázza azt is, hogy Jákob szándékosan felcseréli két kezét és először a fiatalabb Efraimot áldja meg az idősebb Menase előtt. Jákob azt akarta hangsúlyozni, hogy ezek között a testvérek közt nincs rivalizálás (lásd: 1Mózes 48:13-14).

Ezzel a gondolattal áldják meg ma a szülők gyermekeiket. Nincs nagyobb áldás, mint a testvérek közötti békesség. Igazan csengenek Dávid király szavai: “Milyen jó és kellemes, ha testvérek együtt laknak békében” (133. zsoltár)

Ezt a reményt nyújtja az Örökkévaló minden zsidó ember számára.

Nehézségek a diaszpórában

Rabbi Simson Rafael Hirsch (Németország, 19. század) egy másik magyarázatot ad arra, hogy miért Efraim és Menase áldását kapják a zsidó fiúk évszázadok óta.

A zsidók első generációja − Ábrahám Izsák és Jákob − a gyermekeit elsősorban Izrael földjén nevelte. A Szentföld a legotthonosabb zsidó környezet, ahol a Talmud szerint “még a levegő is bölccsé tesz”. Bizonyos értelemben könnyű Izraelben zsidónak lenni.

Az éhínség miatt Jákob és családja Egyiptomba költözött. A következő generáció pogány, erkölcstelen környezetben nőtt fel. Nagy kihívás volt, hogy a zsidóság fenn tud-e maradni a diaszpóra nehéz körülményei között.

Évszázadokon keresztül a zsidó szülők azért imádkoztak, hogy gyermekeik ellen tudjanak állni a száműzetés kísértéseinek és megtartsák erős, büszke zsidó identitásukat.

Ez nem egy egyszerű feladat. Különösen karácsony idején könnyebb elcsábulni és félretenni a zsidó identitást. Ezért kell a szülőknek minden körülmények között folyamatosan hangsúlyozni a zsidó értékeket. A leghatékonyabb eszköz: mély benyomást kelteni, pl. a gyermekeket zsidó iskolában taníttatni vagy egy izraeli utazással.

Hogy tudja egy szülő felmérni a sikert?

Sokkal inkább az unokák, mint a gyerekek mutatják meg a jó alapokat és a családi vonal jövőbeli irányát. Innen ered a népszerű mondás: “A kérdés nem az, hogy zsidók-e a gyermekeid, hanem, hogy az unokáid zsidók-e?”

Akkor mi következik Efraim és Menase történetéből? Minden nehézség ellenére Egyiptomban felnőve megmaradt ragaszkodásuk a Tóra szelleméhez és gyakorlatához. Ezért áldjuk meg gyermekeinket azzal, hogy olyanok legyenek, mint ők.

Legyünk mindannyian megáldva büszke zsidó gyermekekkel − és unokákkal!


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás