Amikor a valóságot legyőzi az igazság – a bölcsesség segítségével.
Szerző: Deutsch Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. november
Szerző: Deutsch Gábor
Megjelent: Forrás – 2011. november
Nagy ribillió rázta meg Csapot, ahol egy vehemens elnök (rasekol) és egy csendes, de nagy tudású rabbi élt. Tűz és víz. Nem jöttek ki egymással, illetve a rasekol a rabbival. Jesívát végzett ő is, és ezért a helyi lelkipásztor minden lépését megkérdőjelezte. Meg is hagyta háza népének, ha bármi kérdésük és sájlejuk van, hozzá forduljanak, mert ő helyesebben dönt, mint bárki más. Történt, hogy egy pénteki nap délelőttjén az elnök nem tartózkodott otthon, feleségének valami nem tetszett a már elkészített tyúkon, kérdéses volt, kóser-e vagy sem. Más lehetőség nem mutatkozott, elvitte a húst a rabbihoz, aki megnyugtatta, kóser. Amikor az asszony hazatért, a lélegzete is elállt, mert a férje ott volt az udvar közepén, meg kellett vallania, miért járt a rabbinál. A férfi rápillantott a tyúkra és ordítani kezdett: „Erre mondta a rabbi, hogy kóser? Ez tréfli! Fogyasztani halálos vétek. Gyorsan keressék elő a metszőt, a sajchetet, ha a mikvéban (a fürdőben) van, húzzák ki a vízből, és hozzák ide. Fogjanak egy másik tyúkot, és ha levágták, aki él és mozog, lásson munkához, kopassza a tollát, sózza, kóserozza, sürget az idő. Ezt a húst tegyék jégre. Vasárnap beviszem a rabbival együtt Munkácsra.” – mondta. Döntsön ráv Sapira. Lássa meg mindenki, kinek van igaza és vonja le a megfelelő következtetést. Lázasan dolgozott a ház népe, elkészültek időre. A rabbi remélte, hogy lecsillapodnak a kedélyek sábeszkor, de csak időlegesnek bizonyult a béke.
Vasárnap alig pitymallott, az elnök gyorsan elmondta a reggeli imát, befogta négy lovát a kocsi elé, maga mellé ültette a rabbit, a lovak közé vágott és irány Munkács. Porzott az út a kocsi nyomában. Megizzadtak a lovak, mire a városba értek. A munkácsi rabbi a könyvtárban ült a nagy tölgyfa asztal mellett és beszélgetett Icse Szánzerrel (a későbbi philadelphiai rabbival), a ros jesíva iskolavezetőjével. Mojse Krausz, a jesíva hallgatója, a létrán állt és a könyvek között válogatott. A csapi rasekol gábet, és mindenkit félretolva, a megszeppent csapi rabbit maga után húzva, belépett a terembe. Az asztalra tette a tyúkot, mint valami bűnjelet. – „Ez a sájle a kérdés, rebelében. Én azt mondom, hogy a tyúk nem kóser. Ő, a tiszteletre méltó csapi rabbi azt állítja, hogy kóser… Mi az igazság?” A munkácsi rebbe rápillantott a húsra, majd a diadalittas vádlóra, aztán az állásáért, családjáért, tekintélyéért reszkető rabbira, nem szólt semmit. 3 ujjával leszakított annyit a főtt húsból, amennyire már lehet áldást mondani, elmondta szótagolva a sehákolt és megette a falatot. Majd megtörölte a kezét s mély átéléssel recitálta az utóáldást. Kommentár nem kellett. Rasekol leforrázva állt, a csapi rabbi hálásan mosolygott. Jobbra-balra köszönve elhagyták a könyvtárat. Icse Szánzer vakarta a fejét.