Egyéb

“Hákol letová”

Nem minden kár veszteség.

Szerző: Domán Chana
Megjelent: Forrás – 2011. január

Szerző: Domán Chana
Megjelent: Forrás – 2011. január

Nachum Is Gam Zu, a tannaita bölcs, onnan kapta a nevét, hogy bármi történt vele, jó, vagy rossz, mindenre azt mondta: “Gam zu letova.” Vagyis: “Ez is jóra van.” Úgy tartotta, hogy semmi rossz nem történhet az emberrel, mert minden a Teremtőtől jön, és Tőle csak jó jöhet. Lehetséges, hogy nekünk rossznak tűnik egy történés, de ez csak azért van, mert nem látjuk a teljes képet. Nem feltétlenül kell misztikus revelációkra gondolni, amikor arról van szó, hogy később kiderül egy bajról, tragédiáról, valójában áldás volt. A következő történet egy modern kori példa arra, hogy prózai módon is kiderülhet, amit rossznak hittünk, valójában jó dolog volt.

A második világháború kitörésekor a korábban Angliába menekült német zsidókat kitoloncolták Ausztráliába. A hajó, amivel utaztak, az út elején kapta meg a hírt a németek kezdeti hadi sikereiről, és a kapitány, a zsidókat okolva az angol veszteségek miatt, dühében megparancsolta, hogy a menekültek bőröndjeit dobják a tengerbe. Amikor megérkeztek Ausztráliába, az utasok minden földi javuktól megfosztva kellett, hogy új életet kezdjenek egy új földrészen. Miután a hajó üresen visszaindult Angliába, út közben egy német tengeralattjáró megtorpedózta és elsüllyesztette. Később derült ki, hogy a németek akkor már minden ellenséges hajó mozgását követték tengeralattjárókból, és amikor kifutottak a kikötőből és elérték a nyílt tengert, elsüllyesztették azokat. A németek a zsidó menekülteket szállító hajónak is ilyen sorsot szántak, ám egyszer csak furcsa dologra lettek figyelmesek: több száz különböző tárgyat dobtak a vízbe a hajó fedélzetéről. Nem tudták mire vélni a dolgot, és úgy döntöttek, hogy várnak, és követik tovább a hajót. Végül, amikor az angol hajó visszafele indult az ausztrál kikötőből, elsüllyesztették. Így mentette meg a zsidók életét a nacionalista kapitány dühe.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás