A csoda természete
Chanuka közeledtével érdemes elgondolkodni azon, mit is jelent az, hogy csoda.
A mi generációnk számára ez a fogalom szinte csak a mesékből ismerős, miközben a Tóra történetei telis-tele vannak csodákkal. Miért van az, hogy a XXI. században élő emberek többsége számára már a csodához való viszonyulás kérdése is távolinak tűnik? Akkor hogy lehet az, hogy alig pár generációval korábban egészen másképp közelítettek hozzá az emberek? Természetesen azok körében, akik a tóratanulás mellett elköteleződve vallásos zsidó életet élnek, az egykor természetes megközelítés folytonos maradt, ők örökölhették felmenőiktől ennek a jelentőségét. De mi van azokkal, akik csak most fedezik fel azokat az értékeket, amelyek a hagyomány éltető erejeként segítenek eligazodni a világban?
Rabbi Akiva Tatz érdekes megközelítésből válaszol ezekre a kérdésekre.
A Worldmask című nagy sikerű könyvében sok olyan kérdésre keresi a választ, amelyek megváltoztathatják az olvasó elképzelését a világ működéséről. Kiinduló gondolata, amely bölcseink tanítására alapoz, hogy a fizikai világ az, ami mögé az Ö-való elrejtőzött. A természet ennek megfelelően elfedi a spirituális világot. A természet ok-okozati összefüggések alapján működik – legalábbis ez a látszat. Csodának azt nevezzük, amikor ez a látszólagos összefüggés megtörik. Rav Tatz négyféle viszonyulási szintet sorol fel, amellyel a természet világa felé közelítünk, és amelyek valamelyikébe mindannyian beletartozunk. Félreértés ne essék, a csoportosítást ítélkezéstől mentesen állítja fel, a szándéka csupán az, hogy az ember tudatosítsa, hol tart, és min érdemes változtatnia.
Az első szintbe tartoznak azok, akik hisznek az Ö-valóban, imádkoznak is. Ugyanakkor számukra ez a fizikai világ egy különálló entitás, amely az Ő beavatkozása nélkül is működik, még akkor is, ha az Ö-való teremtette és kontrollálja. E gondolkodás szerint a világ a kialakított rendje szerint működik, viszont bármikor történhet benne váratlan fordulat, melyet szeretnének elkerülni. Ezzel az elképzeléssel a tradicionális zsidó gondolkodásnak az a problémája, hogy az Ö-való egységét vonja kétségbe, mivel a természetet függetlennek tekinti. A „Smá” elmondásakor az embernek arra kellene fókuszálnia, hogy a Teremtő Egy. Mi az, hogy egy? Hogy nincs rajta kívül semmi más, azaz minden Ő maga!
A második szintbe tartozók már magukévá tették azt a felfogást, miszerint mindenben ott van az isteni jelenlét, semmi sem független tőle. Számukra a természet egy eszköz az Ö-való kezében. Mi lehet a bökkenő ezzel az elképzeléssel? Egy eszköz használata arra enged minket következtetni, hogy a használójának hiányossága van, azért folyamodik segítséghez. Ebből az derülne ki, hogy az Ö-valónak szüksége van egy eszközre, hogy létrehozza, amit szeretne. Márpedig a tradicionális zsidó gondolkodás szerint az Ö-való, mivel Egy és tökéletes, nem szenved hiányt semmiben, így nem lehet szüksége eszközökre sem.
A harmadik szint képviselői azok, akik számára egyértelmű és könnyen megélhető, hogy a természet nem más, mint a Teremtő megnyilvánulása. Nincs lényegi különbség a Teremtő és a teremtett között. Azt a kérdés érdemes ekkor feltenni, hogy vajon ezek az emberek hogyan tekintenek a természetre? Miért van szükség egyáltalán a természetre, amely olyan, mintha követhető ok-okozati viszonyok szerint működne? Mindezek valójában elrejtik az Ö-valót. Egyik oka ennek az, hogy azt a közelséget, amelyet Ádám és Éva tapasztalt, mi nem lennénk képesek elviselni ezen a spirituális szinten, amelyen most tartunk. A másik oka, hogy ezáltal van biztosítva számunkra a szabad akaratunk. Ha minden teljesen kiszámítható lenne, nem lenne értelme cselekednünk. Az az ember, aki arra a szintre lépett, hogy nem tesz valódi különbséget a jelenségek és az Ö-való között, mindenben Őt látja és érzékeli, annak a csoda megszűnik létezni. Pontosabban szólva a mindennapi természeti jelenségek, amelyek körbeveszik, ugyanolyan csodának számítanak, mint hogy kettényílt a tenger az egyiptomi kivonuláskor. Ez megfordítva egyben azt is jelenti, hogy a csoda számára természetesnek hat.
Egy híres midrás szól Rabbi Chanina ben Dosáról, akinek a lánya olaj helyett ecetet öntött a sábeszi gyertyára. Erre Rabbi Chanina csak annyit mondott, hogy ha az Ö-való akarata, hogy az olaj égjen, akár azt is akarhatja, hogy az ecet égjen. Tehát nem az számít, hogy mihez vagyunk szokva a mindennapokban, és ami attól eltér, az a csoda, hanem a körülmények hirtelen megváltozása is ugyanolyan természetességgel tud bírni, mintha hozzá lennénk szokva. Ahogy ebből a midrásból is kiderül, ezt a szintet csak az igazi cádikok voltak képesek elérni. Számukra nincs különbség természetesnek vett és csodás események között, mivel teljes mértékben elismerik, hogy minden az Ö-való akaratán múlik. S attól, hogy ezt teljes lelkükkel elfogadják, csodákra képesek: az ecet égni fog, a tenger kettéválik stb. Előttük nincs elfedve már az Ö-való a természet mögé, nincs szükség többé arra a „maszkra”. Ezzel talán megválaszoltuk azt a kérdést, hogy miként is tekint egy cádik az őt körülvevő világra.
Az utolsó és egyben legmagasabb szint Rav Tatz rendszere szerint, amikor a cádik azzal is tisztában van, hogy nem csak minden az Ö-valótól származik, és az ő akaratát tükrözi, hanem minden azért van, hogy Őt magasztalja. E cádik, amikor csoda történik, s kiderül, ki is van igazából minden történés mögött, jól érzi magát. Ám amikor a Teremtő elrejtőzik, és látszólag a természet törvénye uralkodik, akkor kényelmetlenül érzi magát. Egyszóval számára a csoda természetes és a természet csodálatos.
Mindezeket olvasva felmerül az emberben a kérdés: ha minden a Teremtőtől származik, és az Ő akaratát képviseli, akkor miért van szükség egyáltalán emberi cselekedetekre? Erre egy elég elgondolkodtató választ kapunk: azért, hogy csökkentsük a csoda egyértelműségét. Ahogy Noé is építhetett volna sokkal kisebb bárkát, hiszen mindegy is lehetne, mekkora bárkába fér el minden élőlény, ha ez csoda révén így is, úgyis lehetséges, mégis sokkal nagyobbat kért tőle az Ö-való. Azért, hogy ne legyen egyértelmű a történések „rendellenessége”. Ez egy komplex dologra hívja fel a figyelmünket. Először is mivel a fizikai világ a spirituálisnak a leképeződése, így emberi tettek nélkül nem tud előremozdulni. Nekünk nem csodákra, hanem cselekedetekre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődjünk. Nem várhatjuk, hogy anélkül történjen meg az, amit szeretnénk, hogy ne tennénk érte, illetve akármi történik, az azért van, mert úgy a legjobb.
Másodszor, az emunánk szintjének megfelelően teremti újra számunkra az Ö-való a világot. Ha hisszük, hogy az ecet égni tud, akárcsak az olaj, mert az Ö-való akaratán múlik minden, akkor égni is fog. Ha viszont beleveszünk a természet kézenfekvő-szerűségébe és csak az ok-okozati látszólagos összefüggésekre vagyunk hajlandók hagyatkozni, akkor sosem lesz részünk csodákban. A csodákat ki kell érdemelni. Leginkább azzal, hogy nem várjuk őket, hanem helyesen cselekszünk. Azzal, ha igyekszünk az Ö-való és a köztünk lévő álarcot felfedni, a dolgok mögé nézni és felfedezni azt, amit valóban jelentenek. Talán ez az egyetlen szabad akaratunk: dönteni, hogy a felismerést keressük-e vagy az elrejtettséget fogadjuk el.
forrás • R. Akiva Tatz: Worldmask,
Feldheim-Targum, 1995.