Leszáper szipur jeciát micrájim. Az egyik micvánk, amelyet szédereste teljesítünk: elmesélni az egyiptomi kivonulás történetét. A kép mindenkinek ismerős: a terített asztal körül ül a család, és mindenki

a Hággádával a kezében el- illetve felolvassa, mi történt őseinkkel azon a kritikus estén, amikor az Örökkévaló kihozott minket több száz évnyi fogság után Egyiptomból.

Egy fiatal amerikai rabbi, Daniel Staum azonban észrevett egy furcsaságot. Leszáper? Ennek a szónak a jelentése az, hogy elmesélni egy történetet. A gond viszont, hogy a Hággádában nagyon kevés szó esik magáról a történetről. A tíz csapás, a kivonulás és a tenger kettéválasztásának története Mózes második könyvében szerepel.

A Hággádá nagyon keveset idéz azonban Mózes második könyvéből, a kivonulás történetéből. Ha igazán a történetet akarnánk elmesélni, akkor egyszerűen csak át kellene emelnünk azt úgy, ahogy Mózes második könyvében le van írva, hozzá kellene rakni a fontos kommentárokat, és kész lenne a Hággádá! Ehhez képes például a tízcsapást a Hággádá elintézi két sorban, mintha teljesen mellékes esemény lenne.

A Hággádánkban négy fiúval, a négy kérdéssel, a rabbik történetével és Ávrahámmal kezdjük a történetmesélést, majd egy nagy ugrással a bikurim, az első gyümölcs bemutatásakor mondott szöveget idézzük fel. A bikurim az adott évi első gyümölcs, melyet be kellett mutatni áldozatként a jeruzsálemi templomban, a beit hamikdásban. Része volt a szertartásnak, hogy egy bizonyos szöveg elmondása kísérte az áldozatbemutatást: a gyümölcs hozója egy megadott monológot mondott a gyümölcskosarat átvevő kohénnak. Ez a szöveg szerepel hosszan a Hággádánkban.

Ez nagyon szép. De mi köze van a Hággádához?

Észre kell vennünk azt, hogy a Hágádá szövegének célja nem az egyszerű történetmesélés. Majd’ minden mondat után olyan tórai verset idézünk, amely alátámasztja az éppen olvasott történetrészletet. Állandóan azt olvassuk „ma hu omer?” (mit mond?), „ma nistane?” (mi a különbség?), „cé ulmád” (menj, és tanuld meg), „kmo seneemar” (ahogy az írva van a Tórában). Olyan, mintha nem egy történetet olvasnánk, hanem sokkal inkább egy elemzést. A Hággádá nem a tóra történetmesélő stílusát használja, hanem sokkal inkább a Talmud analitikus, gondolkodásra invitáló és azt igénylő nyelvezetét.

Miért van ez? Nem lett volna egyszerűbb elmondani a történetet?

Peszách estéje nemcsak arról szól, hogy mi történt, hanem annak a mély megértéséről is, hogy mivé lettünk. Ez nemcsak egy egyszerű történet, amelyet meghallgatunk, aztán vége. Ezen el kell gondolkodnunk, bele kell mélyednünk. Analizálnunk kell minden egyes részletét. Ez Staum rabbi elmélete.

Ha belegondolunk, így működik a saját életünk is. Egy idegennek elmondhatod az életed történetét – vagyis, hogy mi történt eddig veled. Tizenöt évvel ezelőtt iskolába jártál, majd tizenkét éve dolgozni kezdtél– és az összes többi fontos állomását az életednek fel tudod sorolni. De ezzel mit mondtál a másiknak magadról, a személyedről, az érzéseidről, a világlátásodról, az útkeresésedről, a vívódásaidról, a döntéseidről – egyszóval azokról

a dolgokról, amelyek téged emberré tesznek? Vajmi keveset. Csupán tényekből nagyon keveset fog megtudni rólad a másik ember. Igazi megismeréshez mélyebb analízis szükséges.

Egy híres amerikai író, David Brooks a következőt írja a Road to Character (’Út a jellemhez’) című könyvében. Képzeljünk el valakit, akinek a temetésén vagyunk. Hallgatjuk a beszédeket. Miről fogunk hallani? Az illető erényeiről. Arról, hogy milyen ember, szülő, gyermek, barát, férj vagy feleség volt. Az emberi nagyságáról. Brooks a temetésen elhangzó emberi erényeket „euology virtues”-nak, vagyis gyászbeszéd erényeknek hívja. Ezzel szemben állnak a „résumé virtues”, vagyis az életrajzi erények. Ezek azok, amiket az önéletrajzunkba írunk: hol tanultunk, milyen munkatapasztalatunk van, milyen képességeink vannak, hány nyelven beszélünk. Ezek fontosak, de semmit sem mondanak a jellemünkről. Brooks azt teszi hozzá, hogy fel kell ismernünk, az igazán értékes élethez a euology virtues fejlesztésére és finomítására kell koncentrálnunk.

A Hággádá története azokat a kérdéseket vizsgálja, hogy mi tesz minket zsidóvá és egyben spirituális, morális, és felelősségteljes emberré. Honnan jött a zsidó nép? Hogy vált naggyá? Hogyan lett kiválasztva? Miért lett kiválasztva? Mi a feladata? Ezek a nagy kérdései a zsidó népnek, és a zsidó egyénnek is.

Kóser és boldog peszáchot kíván

a Lativ staff