Szerénység és hitelesség a világ szolgálatában

Mindig nagyon érdekesnek tartottam, amit a nagyapám mondott még évekkel ezelőtt. Azt hiszem, hogy Rabbi Iszrael Szalantertől idézte, attól a rabbitól, aki megalapította a muszár mozgalmat, amely a tulajdonságaink tökéletesítését tűzte ki célul. „Fiatalon azt hiszed, hogy meg tudod változtatni a világot. Ahogy öregszel, belátod, hogy ez nem lehetséges, de még mindig hiszel benne, hogy a városodat meg tudod változtatni. Aztán elérkezik egy pont, amikor rájössz, hogy ezt sem tudod megcsinálni, de még mindig meg vagy róla győződve, hogy a családodat meg tudod változtatni. Aztán rájössz, hogy a legtöbb, amit tehetsz, az, hogy magadat változtatod meg.”

Viszont egészen csodálatos módon, van néhány ritka személy, aki igenis meg tudta változtatni a világot. Emlékszem például egy idősebb párra, akik abban a közösségben éltek, ahol valamikor én is. Egy csoportnyi fiatal házaspár voltunk, legtöbbünk a szakmai képzésének vége felé. Az idős férfi és a felesége is holokauszttúlélők voltak. Biztosak voltunk benne, hogy nem érzik túl jól magukat a mi fiatalos közösségünkben.  De végül észrevettük, hogy nem csak jól beleillettek a közösségünkbe, hanem mindannyiunkra nagy hatással voltak, egyesével és közösségként is. Egy pár képes volt finoman, de mélyen megváltoztatni egy egész közösséget.

Emlékszem arra a pár fiatalra is, akik képesek voltak mozgósítani az amerikai zsidó közösséget a szovjet zsidóság szenvedéseinek enyhítésére. A „felnőtt” vallásos és politikai intézmények lenézték őket, hiábavalónak, sőt kontraproduktívnak tartották az erőfeszítéseiket. De egy maroknyi elkötelezett fiatal képes volt megváltoztatni zsidó tömegek hozzáállását, és végül nem kevesebbet értek el, mint több millió testvérünk szabadságát.

Az egyén hatással lehet egész közösségekre. Ezt láthatjuk a mostani hetiszakaszunkban, a Vájechiben. Ugyanis, ahogy igyekszem bemutatni, Jákob legalább kétszer képes volt megváltoztatni a társadalmi környezetét. Először még az elején Beer Seva kisvárosát alakította át, és később, az élete végén képes volt megváltoztatni korának leghatalmasabb népét, az egyiptomit. Az elsőről néhány héttel ezelőtt olvastunk a Vájéce hetiszakaszban. „És Jákob elhagyta Beer Sevát, és elindult Charanba.” Rási megjegyzi, hogy a szöveg hangsúlyozza azt, hogy Jákob elhagyta Beer Sevát. Az ő távozásával „elment a dicsőség, elment a szépség, elment a  tekintély”, amiket Jákob jelenléte adott a városnak. A jelenléte annyit adott Beer Sevának, hogy amikor elment, megváltozott a város. A Vájechi hetiszakasz egyike annak a kettőnek, amely nevében szerepel a héber „élet” szó, a chajim. A másik a Chájé Szárá, amit nemrég olvastunk. „Sára élete 127 év lett.” A Vájechi hetiszakasz azzal kezdődik, hogy „és Jákob 17 évet élt Egyiptom földjén”. Érdekes, hogy mindkét elbeszélés rögtön a főszereplő, Sára és Jákob halálával folytatja.

Van viszont egy különbség. A Chájé Szárá valóban Sára halálával és temetésével kezdődik, a mostani hetiszakaszunk viszont Jákob utolsó 17 évével, amelyet József, a szeretett fia mellett töltött. Ez a 17 év épp ugyanannyi, amelyet Józseffel töltött, mielőtt tragikus módon szétváltak József 17 éves korában.

Jákob arra tanít, hogy a magunk megváltoztatásán túl is mehetünk. Hatással lehetünk a családunkra, a közösségünkre és végül talán a világra.

Mennyire mások voltak ezek az évek! József első 17 éve tele volt nehézséggel Jákob számára: Lábán csalásai, Ézsau gyűlölete, Dina elcsábítása, Simon és Lévi agressziója, Ráchel halála a szülés közben, Ruvén tette… és József szívet tépő eltűnése.

Az utolsó 17 éve viszont, amelyet pedig Egyiptomban töltött, tele volt élettel: izgalmas és békés életet élt, a családja körében, gyerekekkel és unokákkal körülvéve.

Figyelemre méltó viszont, hogy Jákob nem dőlt hátra kényelmesen élvezni az életet, hanem igyekezett áldást hozni Egyiptom földjére. Ahogy Rási mondja az előző hetiszakaszban, „József még 5 év éhínséget jósolt, de Jákobot nagy áldás kísérte, amikor lejött Egyiptomba. Az emberek elkezdtek vetni, és az éhínség abbamaradt.” Más rabbinikus források azt mondják, hogy az emberek Jákob biztatására kezdtek el újra vetni, bíztak benne, hogy a munkájuk eredményes lesz.

A chászid irodalomban még többet tanulunk Jákob szerepéről a egyiptomi társadalomban. Ezek a források szeretik a Zohárt idézni, amely említi, hogy a Jákob életéről szóló elbeszélésben sehol sem említi a Tóra azt, hogy „élt”, mert az élete tele volt megpróbáltatásokkal és problémákkal. Csak akkor olvassuk ezt a mondatot, amikor lement Egyiptomba.

A modzsici Rabbi Iszrael, aki a XX. század elején élt chászid bölcs volt, azt mondja, hogy a „vájechi” (és élt) (Egyiptomban) szó műveltető formában is érthető: „és életet hozott Egyiptomba” „újjáélesztette Egyiptomot”.

Ne feledjük, hogy az éhínségig Egyiptom volt a föld legtermékenyebb országa, a világ kenyérkosara. Lót a Jordán völgyéről ezt mondta: „mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje”. De amikor Jákob megérkezett Egyiptomba, az már nem olyan volt mint az „Úr kertje”.  Már nem volt az élet forrása. Halálszagot árasztott, és az egyiptomi parasztok így panaszkodtak: „Semmi sem maradt. Mentsd meg a testünket és a földünket. Ne hagyj minket elpusztulni a szemed előtt! Adj magot, hogy éljünk és ne haljunk meg!” 

Rabbi Iszrael próbálja megérteni Jákob spirituális erejét, amellyel képes volt feléleszteni egy halott országot. Csodálatosan magyarázza. Ahhoz, hogy egy magból élelemforrás legyen két folyamaton kell keresztülmennie. Először is el kell rohadnia a földben, el kell veszítenie minden hasonlóságot egy maggal. Utána növekedésre kell serkenteni. Kell, hogy legyen benne „koách hábitul”, önmaga lenullázásának, eltörlésének a képessége. Valamint hogy legyen benne „koách hácmichá”, az újjáéledés, a csirázás, a virágzás képessége.

Rabbi Iszrael bebizonyítja, hogy ez a két tulajdonság lényegi alkotója volt Jákob személyiségének. Először is volt benne „koách hábitul”, a szerénység képessége, hiszen így mondta egyszer: „Túl kicsi vagyok ahhoz, hogy megérdemeljem az összes jót, amelyet folyamatosan adsz a szolgádnak.” Jákob példája az önmaga eltörlésére fontos volt az egyiptomi társadalom újjászületéséhez.

Másrészt volt benne „koách hácmichá” , képesség a növekedésre. Rabbi Iszarel itt megmutatja nekünk inspiráló zsenialitását és pszichológiai bölcsességét. A „cmichá”, önmagunk átalakításának titka az igazság tökéletes formája. Ahogy a zsoltárban áll: „Igazság fog kinőni a földből. Az igazságnak teremtő ereje van.  Valódi átalakulást és igazi változást tud okozni. És ahogy Micha mondja: az igazság Jákob védjegye. „Igazságot adtál Jákobnak, hűséget Ábrahámnak, ahogy esküt tettél apáinknak a rég elmúlt napokban.

Jákob két titkos fegyvere a szerénysége és az igazsághoz való ragaszkodása volt, ezekkel tudott másokban is fejlődést elérni, és önmagában megváltoztatni egy egész társadalmat.

Ha visszagondolok az idős párra, akik köztünk, fiatalok között éltek, az ő valódi szerénységük és az abszolút hitelességük tette lehetővé, hogy behatoljanak a naivságunkba, és életre szóló leckét kapjunk tőlük. És a kis csoportnyi fiatal önzetlensége és valódi elkötelezettsége tette lehetővé, hogy egy egész társadalmat megváltoztassanak, sőt végül a szovjet zsarnokokat is.

A héten befejezzük Mózes első könyvét, a Beresitet. Ez jó alkalom arra, hogy emlékeztessük magunkat két alapvető zsidó értékre: a szerénységre és az igazságra. Csak így tudjuk magunkban fejleszteni a „koách hábitult” és a „koách hácmichát”, hogy szerényen segítsünk másoknak virágozni.

De Jákob arra tanít, hogy a magunk megváltoztatásán túl is mehetünk. Hatással lehetünk a családunkra, a közösségünkre és végül talán a világra.

forrás • Torah Tidbits

fordítás • D. Ch.