A Teremtő üzenete az egész világnak
Mondta Rabbi Jichák: nem mással kellett volna kezdeni a Tórát, hanem: »ez a hónap nektek [a hónapok eleje]«, ami az első micvá, amelyet Izrael kapott” (2Mózes 12:1). Mégis miért a Teremtéssel kezdődik? Mert ha a népek azt mondanák, hogy »rablók vagyok ti, mert meghódítottátok magatoknak a [kánaánita] hét nemzet földjét«, azt felelik erre: »az egész világ a Szenté, Áldott Ő. Ő teremtette, és annak adja, aki egyenes az Ő szemében«.”
Ez az a magyarázat, amelyet Rási a talmudi bölcsektől idéz a Tóra legelső mondatára. Eszerint azért kezdődik a Tóra a Teremtés leírásával, mert ez egyfajta védelmet jelent a zsidóságnak az ellene vádaskodókkal szemben, akik igazságtalannak tartják, hogy Izrael földjéről kiűztük az ott korábban élő, kánaánita népeket. Két okból is nehéz megérteni ezt a magyarázatot. Egyrészt valóban csupán ennyi lenne a Teremtés elbeszélésének jelentősége? Másrészt az ellenünk vádaskodók valóban elfogadnának egy ilyen érvelést? Hiszen mind a mai napig széles néptömegek vádolják a zsidókat azzal, hogy nincsen joguk Izrael földjéhez, és jogtalanul „szállták meg” az országukat.
Az első kérdés tárgyalása Rámbán magyarázatában található meg. A második, érthető módon, nem volt még aktuális Rámbán korában. A Teremtés nagyon fontos, nélkülözhetetlen információ. Az, hogy az Örökkévaló teremtette az egész világot, hitünk alapja és gyökere. Rabbi Jichák nem azt kérdezte, hogy miért van egyáltalán megemlítve a Teremtés ténye a Tórában, hanem azt, hogy miért ezzel kezdődik. Hiszen mintegy mellékesen több helyen is szerepel, például a szombat kapcsán, hogy azért a hetedik napon tartjuk, mert az Örökkévaló is a hetedik napon pihent meg a Teremtés munkájából.
Ellentétben a közkeletű vélekedéssel, a Tórában nem az egész világ története van leírva, Ádámtól és Évától kezdve, hanem az egy nagyon is tudatos témaválasztású, szubjektív narratívája az eseményeknek, időrendi sorrendbe szedve. Rámbán megmagyarázza, hogy az az egy üzenet, amelyet Rabbi Jichák mondott, az visszhangzik szinte minden eseményből, a Teremtéstől kezdve egészen az első micváig: az egész világ az Örökkévalóé, és annak adja, aki egyenes az Ő szemében.
Ha valaki nem egyenes az Ő szemében, annak mennie kell.
Ez olyan információ, amelyet nem lehet mintegy mellékesen, a sorok közé odavetve leírni. Ez mindenkire vonatkozik, még azokra is, akik csak a könyvek elejét szeretik elolvasni. Az Édenkertből való kiűzetés fájdalmas története átkerült a köztudatba, míg például a menedékvárosok törvényeinek részleteit továbbra is csak azok ismerik, akiknek kötelező (a zsidó nép, akinek a Tóra tanulmányozása kötelesség), vagy akiket nagyon érdekel a Biblia. Az üzenet a vallásos erkölcs legalacsonyabb, legalapvetőbb szintje: a Teremtő figyeli, hogy az emberek mit csinálnak, és ha nem az akarata szerint viselkednek, akkor közbeavatkozik. Ez az egyszerű „istenfélelem” olyasvalami, amiről mindenkinek hallania kell.
Ez az üzenet refrénszerűen ismétlődik Mózes első könyvében. Miért volt szükség a Teremtés részleteinek leírására, hogy melyik napon mi történt? Hiszen ezeket a dolgokat teljes egészükben úgysem érthetjük meg, mert mély titkokat rejtenek, amelyek csak kevés, magas spirituális szintű ember számára elérhetők. Azért, hogy legyen fogalmunk arról, milyen különleges hely volt az Éden kertje, a világ az első ember bűne előtt. És hogy ebből jöjjünk rá arra: Isten valóban büntet, ha szükség van rá, ahogyan Ádámot is kiűzte az Édenkertből.
A következő történet az özönvíz, amely szintén erről szól: ha a Teremtő úgy akarja, az egész nemzedéket megbünteti, akár az egész világból kiűzi, elpusztíthatja őket. Ugyanígy Bábel tornyának története: az emberek fellázadtak az isteni akarat ellen, ezért elűzettek a földjükről és szétterjedtek az egész világon. És végül a zsidó nép, Ábrahám, Izsák és Jákob családja is száműzetésbe kerül, Egyiptom földjére. Valóban több hagyományos magyarázat is keresi a választ arra a kérdésre, milyen bűn okozhatta azt, hogy nekik is menniük kellett. Például van, aki szerint Ábrahám kétkedéséért (15:9, „miből tudhatom meg, hogy én öröklöm?”), mások szerint József pletykálkodásáért (37:2, „rossz hírét vitte József testvéreinek, apjukhoz”).
Ez a válasz az első kérdésre: a Teremtés könyvének elbeszélései a világ népei miatt fontosak, nekünk akár egy rövid említés vagy szóbeli hagyomány is elég lehetett volna. Ők ezekből a történetekből ismerhetik meg a Teremtőt, a zsidó népet, és ezek viszonyát.
A második kérdés az, hogy vajon sikerrel járt-e ennek az üzenetnek a megfogalmazása? Hallgatnak-e rá a népek?
Látszólag nem, hiszen azzal vádolnak minket, hogy igazságtalanul vesszük el mások földjét. Nézzük meg azonban mélyebben, hogy kik vádolnak és kik védenek minket. Meglepő módon a világ egy jelentős része elfogadja Szentírásunk isteni eredetét. A hívő keresztények nagy számban váltak Izrael államának védelmezőivé. Ezzel szemben az arabok, akiknek hitük szintén a Tórán alapszik, „újraírták” szent iratainkat, és azt állítják, hogy mi hamisítottuk meg Isten szavát. Az ő szent iratuk nem is a világ Teremtésével kezdődik, hanem az első elbeszélés éppen az Egyiptomból való kivonulás, pont úgy, ahogyan Rabbi Jichák felvetése szerint logikusabb lenne, ha azzal kezdődne a Tóra. Eszerint a „bibliai kommunikáció” igenis sikeres, aki a Biblia szövegének szentségét elfogadja, az nem gondolja, hogy Isten szent népéül rablók egy csoportját választotta ki.
Az a vád is gyakran éri a zsidóságot, hogy Isten kiválasztott népének tartjuk magunkat, az összes többi népet ezzel mintegy „kirekesztve” a Teremtő kegyeiből. Csodálatos módon a közismert bibliai teremtéstörténet erre is kiváló választ ad. Az első ember bűne előtt az ember tökéletes összhangban és mindennapi érintkezésben élt Teremtőjével. Ha nem lett volna a bűn, a zsidó népre sem lett volna szükség.
A bűn után a Teremtő még mindig nem akarta teljesen elutasítani az embert. Amikor az emberiség megromlott, megmentette Noáchot, az egyetlen igaz embert a nemzedékében, hogy belőle származzon egy új emberiség. Utána ismét várt, ahogyan a Pirké Ávot (5:2–3) leírja, egy újabb igaz emberre, Ábrahámra, aki alkalmas arra, hogy az ő leszármazottjai visszajussanak az emberiség bűn előtti, magasabb szintjére. Tehát nem mi vagyunk a „rablók”, akik a magas spirituális lehetőségeket elraboljuk tőlük, hanem a Teremtő veszi el a lehetőségeket attól, aki nem „egyenes az ő szemében”.
Sőt, a Teremtő úgy is dönthetett volna, hogy aki nem egyenes az Ő szemében, az ne létezzen egyáltalán. Vagy létezzen, de csak alacsony szinten, és ne legyen lehetősége a spirituális felemelkedésre. Vagy legyen lehetősége a felemelkedésre, de amíg ezt nem akarja saját magától, addig legyen kizárva teljes mértékben mindenből, ami „isteni”, azaz ne rendelkezzen az első ember lelkéhez még csak hasonló lélekkel sem.
Ezek egyike sem történt meg. Ma minden nem zsidó ember kapott olyan lelket, amely hasonlít az első emberéhez. Bárki csatlakozhat saját szabad akaratából a zsidó néphez, ami lelkének további felemelkedést jelent az eredeti szintre. Sőt, még ha ezt a csatlakozást nem is vállalja, akkor is része lehet az Eljövendő Világban (olám hábá), ha igaz életet él, Noách fiainak 7 törvényét betartva. Mindez részletesen le van írva Rabbi Mose Cháim Luzzato (Rámchál) Derech Hásém című könyve 2. részének 4. fejezetében, tórai, talmudi és kabbalisztikus források alapján. De tökéletesen illeszkedik a Bibliából közismert elbeszélésekre is, annak hátterét megvilágítva.
A zsidó nép tehát nem rabolt el senkitől semmit, sem földet a fizikai világban, sem a spirituális felemelkedés lehetőségét a szellemi világban. Aki a Teremtés történeteinek üzenetét megérti, legyen az zsidó vagy más népből származó, az ennek tudatában élheti az életét: „az egész világ a Szenté, Áldott Ő. Ő teremtette, és annak adja, aki egyenes az Ő szemében.”
Szántó-Várnagy Binjomin Zeév