Mire kell odafigyelnünk a munkahelyünkön a háláchá szerint?

Amikor e sorokat írom, a munkahelyi gépemből épp szól a zene, a böngészőben a munkahelyi levelezőrendszeren kívül még négy oldal van nyitva, közben várok egy magánjellegű e-mailt, de a Facebookon ettől függetlenül még három emberrel chatelek párhuzamosan. Nyár közepe van, ezért ilyenkor egy kicsit minden lazább és könnyebb.

Érdemes feltennünk a kérdést, vajon hol a határa a munkahelyen a magánjellegű tevékenységeinknek vagy akár csak a napi szinten rendszeresen előforduló néhány perces késéseinknek? Mit mondanak erről a zsidó bölcsek, és hogyan ragadja meg a témát a zsidó vallásjog?

Optimális esetben, amikor a munkaadó úgy dönt, hogy az adott munkavállalót felveszi és alkalmazni fogja, lesz egy, a munkakör szinte minden részleté­re ki­terjedő, a felek kötelességeit és jogait egyaránt magában foglaló szerződés. Az összes felmerülő anomália és probléma abban az esetben merül fel, amikor a megállapodás tartalmától valamelyik fél eltér, vagy olyan dolog történik az együttműködés során, amelyre nem tér ki a szerződés. Az ilyen esetek leggyakrabban a munkaidővel, illetve a munkát segítő különböző eszközök magánjellegű használatával kapcsolatban merülnek fel.

Alapvetően a feleken múlik, hogy milyen megállapodást kötnek, azonban – ahogy azt a Talmud Bava Metzia idevonatkozó része említi – mindenképpen érdemes tisztában lenni az adott helyre (minhag hamedina, vagy minhag hamakom), iparágra és szakmára vonatkozó szokással, legyen szó akár a munkaidő beosztásáról és hosszáról vagy a munkavállalót illető különböző munkahelyi juttatásokról. Ez az elv tulajdonképpen kijelöli azokat a kereteket a résztvevők számára, amelyek ismeretében nem érheti őket különösebb meglepetés: egy jogászra, mérnökre, orvosra, marketingesre vagy éppen éjjeliőrre más-más sztenderdek vonatkoznak; ugyanakkor az sem mindegy, hogy az illető Budapesten, New-Yorkban, Tel-Avivban, Sang­hajban, vagy Buenos Airesben végzi a munkáját. Rám­bám hangsúlyozza a Misne Torában, hogy a helyi szo­kás figyelembevétele elsődleges, ugyanakkor adott esetben, előzetes jelzés esetén el lehet tőle térni, vagyis a munkaadó köthet külön megállapodást.

A zsidó vallásjog szerint késés vagy túlóra esetén egyik vagy másik fél kvázi meglopása történik. A korai bölcsek annyira komolyan vették a korrekt időbeosztást kérdését, hogy bizonyos helyzetekben a munkavállalóknak elég volt az étkezés utáni áldásnak csak egy rövidített verzióját elmondani.

Az időbeosztás kapcsán különösen figyelemre méltó Abba Chilkiya története, akit kortársai csak poel cedeknek, azaz „becsületes munkásnak” hívtak. Híres volt arról a képességéről, hogy szárazság idején mindig meghallgatták odafenn az esőért való fohászát. Egy alkalommal felkereste két rabbi, hogy imádkozzon az esőért. Abba Chilkiya éppen a földeken dolgozott, így a küldöttség munka közben talált rá. A talmudi történet szerint a köszönésüknél rájuk sem nézett, csak dolgozott tovább. A két küldött tehát jobbnak látta később visszatérni, amikor nem zavarják őt. Mikor néhány órával később újra felkeresték, szóvá is tették az udvariatlan viselkedését, mondván, legalább rájuk nézhetett volna… Abba Chilkiya válasza a következő volt: „Napi béren vagyok, nem akartam a munkaidőmet pazarolni más dologgal” (Taanit 23a,b).

Egy néhány évvel ezelőtti kutatásból kiderült, hogy naponta 340 millió bejegyzés és 1,6 milliárd további le­kérdezés születik a Twitteren, ezek nagy része természetesen munkaidőben. Érdemes tehát nekünk is vé­gig gondolnunk, hogy napközben vajon hány percet töltünk a Facebookon cikkek megosztásával, azok kommentelésével vagy az üzenetváltásokkal. Le­het­séges, hogy napi szinten ez nem tűnik magasnak, de havi kimutatásban már meghökkentő számokat kaphatunk. Ugyanez érvényes a késésekre is: amennyiben egy évben szinte mindennap csak öt percet késünk, az összesen már nagyjából több mint két teljes munkanapnak felel meg, ez pedig már nem is olyan kevés.

Másrészt viszont ha valaki rendszeresen túlórázik mindenféle kompenzáció nélkül, akkor ugyancsak érdemes elgondolkodnia, hogy hosszú távon a megfelelő munkahelyen van-e.

A munkaidő témáján túl ugyancsak egy gyakran felmerülő kérdést jelentenek az egyes munkahelyi eszközök (például nyomtató, tűzőgép, mappák, dossziék, kávégép stb.) magáncélra való használata: a tapasztalat azt mutatja, hogy legtöbb esetben a megállapodás egyáltalán nem tér ki a kérdésre, ezért a félreértések menet közben derülnek ki, sokszor nagyon kellemetlen helyzetet generálva. Itt is érvényes, hogy a sok apró dolog könnyen összeadódhat, ráadásul egy közepes vagy annál nagyobb vállalkozás esetében éves szinten már jelentős anyagi károkat is okozhat.

A legtöbb halachikus döntéshozó ezért azt javasolja, hogy az ilyen típusú kényes helyzetekben tegyük fel magunknak a kérdést: mernénk-e az adott dolgot a főnökünk jelenlétében is csinálni, vagy sem? Ha a válasz igen, akkor tegyük meg gondolkodás nélkül. Ha kétségünk van, akkor ne tegyük meg, vagy legalábbis kérdezzük meg tőle.

Csakhogy érzékeljük, mennyire nem magától értetődő a közös javak használata: Rav Joszef Cvi Dunner, a londoni bet din vezető rabbija közismert volt arról, hogy az irodában sosem fogyasztott kávét, mondván az a hivatal dolgozóit illeti meg. Amikor az egyik hivatalnok jelezte neki, hogy most direkt a saját pénzéből vett neki kávét, akkor Rav Dunner azzal utasította el a meghívást, hogy a kávégép által felhasznált áram ugyancsak a hivatal kasszáját terhelné.

A tanulságos történet ellenére természetesen sok esetben vannak olyan céges juttatások a munkavállalók számára, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a munkafolyamatokhoz, inkább csak a kényelmüket szolgálják.

Érdemes ezeket tehát még a munkába állás előtt tisz­tázni, hogy mi jár nekünk, és mi nem, illetve ha jár, akkor milyen mértékben. A munkaadónak pedig eb­ben az esetben is érdemes szabályoznia a kérdést a szer­ződésben, amelyben nyugodtan lehet támaszkodni a helyi és iparági kultúrára, vagy ennek ismeretében eltérni tőle.

Bár kevesebb embert érint, de a zsidó jog ugyancsak tárgyalja azokat az eseteket, amikor egy üzleti útra vagy ebédre szánt céges pénz keveredik az egyéni, magánjellegű fogyasztásokkal és kívánalmakkal. Sajnos itt is az a helyzet, hogy a „sok kicsi sokra megy”. Az ilyen szituációknál kifejezetten figyelni kell a pontos és precíz elszámolásra, mivel adott esetben hiába van szó akár csak kis összegről is, az illető megbízhatósága és szavahihetősége súlyos csorbát szenvedhet. A bölcsek tehát többek között azt javasolják, hogy a lehető legrövidebb időn belül történjen meg a pontos elszámolás, illetve nagyon fontos a precizitás, hiszen hiába becsületes valaki, ha nem tud fillérre pontosan elszámolni.

Végül, de nem utolsósorban a szabadidős tevékenységre is kiemelt figyelmet kell szentelnünk. Nem min­degy mennyire vigyázunk a fizikai és mentális állapo­tunkra: mennyire vagyunk frissek és kipihentek, mennyit sportolunk, hogyan táplálkozunk? Ezek a faktorok mind-mind befolyásolják a napi munkabírásunkat és a munka minőségét. Nem véletlen, hogy a korai bölcsek egy ökör tulajdonosának megtiltották, hogy az állatot éjszaka saját földjén dolgoztassa, amennyiben napközben bérbe adja azt egy másik embernek. Hiába egy munka-, illetve bérbeadási időn kívüli időszakról van szó, az állat másnapi teljesítménye jelentősen visszaeshet, ha túlságosan igénybe veszi a tulajdonosa, ez pedig végső soron ugyancsak a bérlő meglopását jelenti (Bava Metzia 8:2).

Összefoglalóan elmondhatjuk: ha van megállapodás, és azt betartjuk, akkor mérsékelhetjük a konfliktusok kialakulását, probléma esetén viszont leginkább a helyi szokásokra kell támaszkodnunk. A legfontosabb viszont – ahogy Rabbi Ari Wassermann fogalmazott: elsődlegesen becsületes és tisztaszívű munkavállalónak kell lennünk, odafigyelve, lelkiismeretesen bánva az idővel – és persze a pénzzel.