Hogyan hatott Ávrahám élete az egyiptomi szolgaságra?

Kezdjük két alapvető, de nagyon fontos kérdéssel: mi volt az oka és a célja az egyiptomi kivonulásnak?

Ha rájövünk, hogy mi volt a hiba, amely miatt megtörtént az egyiptomi száműzetés, héber szóval galut, azt követően talán rá lehet jönni, hogy mi volt a célja. Bölcseink három indokot is mondnak az egyiptomi galutra. Mind a három Ávrahám ősapánk valamilyen bűne, vagy valami panasz rá. E három panasszal kapcsolatban Máhárál

(a prágai Löw rabbi, XVI. század) felteszi a kérdést: hogyan létezhet, hogy ilyen súlyos, kemény büntetést kapott a zsidó nép, még ha volt is valamilyen bűne Ávrahámnak?

A nagy kabbalista, az Árizál a szent Zohár nevében hihetetlen dolgot tanít az elsőszülöttek csapása kapcsán. A Teremtő azt mondja, hogy a csapást követően ki fogom vezetni a zsidó népet és „én fogok átmenni Egyiptomon”. Ezt a szöveget elemzik a bölcsek, és azt tanítják róla, hogy ez azt jelenti, hogy az Örökkévaló megy át Egyiptomon, és nem angyal. Ez az állítás kizárja az angyalt. Kérdezi Árizál: miért nem angyal megy át Egyiptomon? Bölcseink válasza: mivel olyan szélsőséges szellemi tisztátalanság volt Egyiptomban, hogy még egy angyal is szellemi sérülést szenvedett volna. Ez hihetetlen állítás, hiszen az angyaloknak nincs jécer hárája, rossz ösztöne, tehát nem tudnak az Örökkévaló parancsa ellen dönteni – és ennek ellenére is egy angyal számára is szellemi halált jelentett volna az Egyiptommal való közeli kapcsolat.

Meg kell értenünk kicsit mélyebben, hogy ki voltak az egyiptomiak. A zsidó nép négy galuton ment keresztül. Ezek nem csak politikai értelemben vett száműzetések voltak, hanem azt jelenti, hogy a zsidó nép a galut helyzetben ki volt téve minden szellemi nélkülözésnek, ami csak létezik a világban. Ezek a hiányok potenciálisan jelen vannak, és bármikor jelentkezhetnek az ember életében. A négy nép, amelyeknek a hatalma alatt volt a zsidó nép, mindegyike rendelkezett valamilyen hiánnyal, és ezekkel kapcsolatba került a zsidó nép. A zsidók ki lettek űzve a megszokott szellemi helyzetükből. Érdekes módon az egyiptomiak nem szerepelnek a négy száműzetésben, de ez csak súlyosabbá teszi a státuszukat, mert az egyiptomiak magukban foglalták mind a négy hiányt.

Ezékiel próféciájában olvasunk a merkáváról, ami nem más, mint az Örökkévaló trónja, illetve trónkocsija. Kinek van trónja vagy trónkocsija? Természetesen egy királynak. A merkává a vezetést jelenti, méghozzá a világ szellemi vezetéséről van szó a Teremtő részéről. Azt is tudjuk, hogy az ősapáink a merkává részei. Rajtuk áll a pozitív szellemi vezetés. Ezzel szemben áll Egyiptom tisztátalan trónja. A fizikai rabszolgaság hosszúnak tűnik, de a szellemi rabszolgaság még súlyosabb volt.

Erről szól Máhárál kérdése – Ávrahám kis bűne ilyen súlyos szellemi állapotot kell eredményezzen?

A bölcsek a következő három bűnt említik:

Az Örökkévaló szövetséget köt Ávrahámmal, és odaígéri neki Izrael földjét és a sok leszármazottat. Ezt hívjuk a béjn habetárim szövetségnek. Már a szövetségkötés során említi az Örökkévaló, hogy a rabszolgaság el fog jönni. Tudni kell, hogy Ávrahámnak volt egy jesivája, több száz tanítvány tanult nála. Azonban amikor meg kellett menteni fogságba esett unokaöccsét, Lótot, bezárta a jesivát, és hívta az ott tanuló tóratudósokat, menjenek segíteni a harcban. Vagyis: munkára alkalmazta a bölcseket. Ez volt az első hiba.

A második szintén az Izrael földjéről szóló ígéretnél történt. Ávrahám, hallva az ígéretet, ezt kérdezte az Örökkévalótól: báme éda? Vagyis: honnan tudjam, hogy ez meg fog történni? Biztos lehetek-e benne, hogy meg fog történni?

A harmadik: a négy király elleni harcban kiruvot (az Örökkévalóról és a hitről szóló tanítást) csinálhatott volna Szodom városával. Lett volna lehetősége az akkori leggonoszabb társadalmat közelíteni az Örökkévaló hitéhez, mégsem tette.

Mind a három kapcsán kérdezi a Máhárál, hogy milyen arány van a bűn és a büntetés között?

A válasza pedig ez: az ősapáinknak, a fiaiknak és az egyiptomi népnek nagyobb jelentőségük van, mint a történeteknek önmagukban. Mindegyik főszereplő az emberiség egyetemes történetében. Ádám bűne után az ember alkalmatlanná vált arra, hogy nagyon magas szellemi színvonalat érjen el. Afelé kellett tehát az emberiségnek haladnia, hogy visszakerüljön az eredeti szellemi állapotába, hogy megszüntesse a bénultságot. A három ősapa után a tizenkét törzsnek és a hetven embernek adatott meg a lehetőség, hogy ezt megtegyék. Ők voltak a gyökerei ennek az újra helyreállított egységnek a Teremtő és az ember között. És mivel ők voltak a gyökerek, a legkisebb hiba is nagy súllyal esett latba.

Nézzük sorban a bűnöket.

Felelősségünk az egész emberiséget visszavezetni a bűnbeesés előtti szellemi állapotba. Ehhez vezetők kellenek, azok, akik a Tóra ismerői. Azzal, hogy Ávrahám más szerepet adott nekik, megzavarta a helyzetüket. Mivel nem helyes terhet rakott rájuk, ennek az lett a természetes következménye, hogy nagyobb terhet kapott a nép is.

Annak a bűnnek, hogy nem közelítette a hithez azokat, aki alkalmasak lehettek volna rá – nos, ennek a helyrehozatalához a legalacsonyabb szintű társaságba kellett kerüljenek Jákov gyermekei, hogy megpróbálják az őket körülvevőket magasabbra emelni. Ez volt az erev ráv, az egyiptomi értelmiségi réteg. A zsidók tehát a legfontosabb egyiptomiakat hozták ki magukkal, és őket próbálták jobbá tenni.

A báme éda bűne azt jelentette, hogy Ávrahám kételkedett benne, hogy ha nem helyesen viselkedik a zsidó nép, talán nem fogja megkapni a földet. Nem tudta, hogy az ígéret mindig és feltétel nélkül érvényes, és a Teremtő maga vezeti a népet. Hiányzott belőle az a hit, hogy a Teremtő nyilvánvalóan foglalkozik a gyermekeivel. Amikor a legtisztátalanabb környezetben a legmélyebb szellemi szinten voltak, a Teremtő akkor is sietett segíteni, kézen fogta a zsidókat. Más szavakkal: kedvesen foglalkozott velük, mint ahogy egy anya foglalkozik a babájával.

Mi volt az oka annak, hogy ilyen sok csoda kellett a megmeneküléshez? Miért nem lett volna elég egy?

Egy ilyen kemény tanfolyamot lehetetlen lett volna csupán egy szemináriummal letudni. Az egyiptomi uralkodó, a Fáraó azt mondta: én vagyok minden. Ezt az állítást kellett kizárni és cáfolni több csapással, méghozzá olyanokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy a Teremtő uralja a létezés minden aspektusát. Nincs olyan része a világnak, amely ne lenne a Teremtő uralma alatt. Ezt az egyiptomiaknak és a zsidóknak is meg kellett tanulniuk.

Egy másik nézőpontból megközelítve: a csapások cáfolatként szolgáltak a világ mindenistentagadó emberének érveire. Voltak olyan elméletek, hogy a világ mindig létezett, nem volt teremtés. A Teremtő megmutatta

a csapások által, hogy csak az csinálhat ilyen tetteket, aki teremtette a világot. Egy másik elmélet: a Teremtő már nem foglalkozik a világgal. A csapások által azt is bizonyították, hogy foglalkozik a világgal, kommunikál is a teremtményeivel, és egy embercsoporttal külön foglalkozik, és irányítja őket.

Mi az oka annak, hogy sok micvánk teljesítése közben (például szombati kidus), amelyeknek látszólag nincs közük a kivonuláshoz, megemlítjük a kivonulást?

Rámbán is felteszi ezt a kérdést. A válasz: a Teremtő nem fogja mindenkinek külön bizonygatni az irányítását és hatalmát. Egyszer megtörtént, ez a bizonyíték örökre szól, és kell szóljon. Ezért van szükség arra, hogy az év folyamán sok alkalommal jelenjen meg az elmékben, hogy mi az Örökkévaló szerepe a világban, és hogy ezt már teljesen egyértelműen bizonyította.

Mi a szabadság zsidó definíciója?

Az szabad, aki belép abba szellemi világba, ahol érzi a Teremtő irányítását és jelenlétét, és utána képes is magát tovább vezetni ezen az úton. Aki nincs ezen a szinten, azon ösztönök és vágyak uralkodnak – és ez a szolgaság. Bölcseink azt tanítják, hogy az a szellemi szabadság, amely a kivonulással járt, örökre szabad emberré tette a zsidó népet. Bár hullámzik a szint, de teljesen lehetetlen, hogy teljesen rabszolgák legyenek, illetve legyünk, ettől a szinttől már megszabadultak, illetve megszabadultunk.

Hogyan kell a peszáchi inspirációt egész évben fenntartani?

Aki figyelembe veszi ezeket az elveket, az be tudja fogadni a peszáchi szellemi energiákat. Rámchál (Móse Cháim Luzzatto rabbi, XVIII. század) azt tanítja, hogy minden ünnepnek van hatása a Teremtő részéről, de ha nem teszed magad alkalmassá az energiák befogadására, akkor az energiákat csak gyengébben kapod meg. Ha jól használtam az energiákat, peszách végén úgy érezhetem, mintha más ember lennék. Peszáchkor született meg a zsidó nép – az Örökkévaló kihozta a népet Egyiptomból, mint amikor a juhász kihúzza a borjút a vajúdó tehénből. A magánéletünkben is megtörténhet a születés, és érezhetjük, hogy más emberré váltunk peszáchkor.

Az interjút készítette • E.G.