Miért fáklyát kell gyújtanunk szombat kimenetelekor?
Szombat kimenetelekor a hávdálá szertartás részeként gyertyára is áldást mondunk. Ennek az az oka - ahogy Bölcseink tanították -, hogy az első ember szombat este „fedezte fel” az Örökkévaló segítségével, hogy két követ összedörzsölve tüzet lehet csiholni. A hávdálá folyamán meggyújtott tűzzel emlékezünk erre. A szombat esti gyertyára a következő áldást rendelték el: „Boré meoré háés”, aminek körülbelüli fordítása: „aki teremti a tűz fényeit”. A Talmud azzal indokolja, hogy a meoré szó többes számban van, hogy a tűzben többféle árnyalat is látszik és erre utal az áldás szövege. Ezért van az, hogy fáklyát gyújtunk szombat este. A fáklya itt több (legalább kettő) lángot jelent, amelyek összeérnek. Ha már az áldás szövegében a láng többszínűségére utalunk, megpróbáljuk ezt láthatóbbá és érzékelhetőbbé tenni az által, hogy több lángot teszünk egybe. (Káf háchájim, Kolbo) Talán még egy gondolatot lehetne ehhez hozzáfűzni. Szombat az egység napja. Minden elérheti a szellemi gyökerét, ahol minden eggyé válik a Teremtő egységében. Amikor azt mondjuk, hogy „Halljad Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy”, az nem csak azt jelenti, hogy monoteisták vagyunk és csak egy Istenben hiszünk, hanem azt is, hogy bizonyos perspektívából nézve, az Örökkévalón kívül nincs semmi, az Örökkévaló egysége mindent egyesít, mindent magába foglal. A sábesz az a nap, amikor meg van annak a lehetősége, hogy ezt az abszolút egységet „megízleljük” (Zohár). Talán ezért van, hogy egész évben pont a péntek este az, ami a legalkalmasabb arra, hogy egy férj és egy feleség eggyé váljon, megtalálják a kettőjükben rejlő egységet. Ezt is szimbolizálja, hogy a még szombat előtt gyújtott két különálló gyertya szombat estére eggyé válik.