Déli szomszédunk mozgalmas zsidó történelme

Zsidók a szomszédban sorozatunk következő állomása Szerbia. Először az ország egészének zsidó történelmével, majd a napjainkban is működő két zsidó közösséggel, a szabadkaival és a belgrádival foglalkozunk.

A ma Szerbiának nevezett területen egyes források sze­rint már a római időkben is éltek zsidók. A Balkánon ta­lálható közösségek viszonylag kis lélekszámúak voltak, egészen a spanyol és portugál inkvizícióig, amikor a terület már száz éve az Oszmán Birodalom része volt. A török szultán, II. Bajezid örömmel látta ekkoriban a zsidó menekülteket birodalmában. Az izraelitákat a szultán a kereskedelembe is bevonta, mely uradalma különböző területei között zajlott (kimondottan jelentős szerepet töltöttek be a sókereskedelemben).

Amikor a szerb lakosság az Oszmán Birodalomtól való függetlenségért harcba szállt, sok helyi zsidó is csatlakozott hozzájuk. Emiatt sokuk erős megtorlásban részesült egészen 1830-ig, amikor Szerbia ténylegesen elnyerte függetlenségét. Az 1831-ben megalakult új szerb kormány azonban nem volt hálás a zsidóknak a szabadságért való harcban kifejtett erőkért, sőt, tiltották, hogy bizonyos szakmákat végezzenek. Az országot III. Mihailo Obrenović herceg 1839 és 1842 között vezette, ez időben valamivel javult a helyzet, azonban Alexander Karađorđević (1842–1858) hatalmával ismét jelentősen felütötte fejét az antiszemitizmus. Amikor az Obrenovićok 1858-ban ismét átvették az állam vezetését, megint javult a helyzet, lazítottak a zsidókra vonatkozó kereskedelmi korlátozásokon. Három évvel később a már korábban kormányzó Mihailo került az ország élére, és eltörölte a zsidósággal szemben fennálló tiltásokat. 1877-ben első ízben zsidó országgyűlési képviselőt is választottak, az összes akkori politikai párt támogatásával. A XIX. század végéig a zsidók elleni rendeletek durvasága az aktuális államvezetőtől függött. 1879-ben a szerb–zsidó barátság jegyében megalakult a „szerb–zsidó énekes társaság”, mely az I. és a II. világháború alatt nem koncertezett. 1950-ben „Baruch Brothers Choir”-nek nevezték át, ez az egyik legrégebbi zsidó kórus a világon. (Bár a kórus tagjainak csupán 20%-a volt zsidó, a vallások közötti együttműködés szimbólumává vált.)

1912-ben a Szerb Királyságban élő zsidók létszáma elérte az 5000 főt. Az 1914-ben kirobbant I. világháború idején a szerbek és a zsidók egymás mellett, a legnagyobb összhangban harcoltak a központi hatalmak ellen.

Jugoszláv Királyság

Az első világháború után Montenegró, Bánát, Bácska, Szirma és Baranya egy népszavazás által Szerbiához csatlakozott, amivel létrejött Nagy-Szerbia. Később a szlovén, a horvát és a szerb állammal is szövetkeztek, ennek révén megalakult a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság, mely később a Jugoszláv Királyság nevet viselte.

Szerbiának viszonylag kicsi, 13 000 lélekszámú zsidó közössége (melyből 500 fő Koszovóban élt) volt. A többi jugoszláv területen élő közösséggel együtt mintegy 51 700 zsidó élt a Királyságban. A háborúmentes években (1919–1939) a Jugoszláv Királyság zsidó közösségi élete virágzott.

A második világháború előtt 31 ezer zsidó élt a mai Szerbia területén (90%-uk Belgrádban és a Vajdaságban), közülük nyolcvan százalék ladinóul beszélő szefárd, húsz százalék pedig jiddis anyanyelvű askenáz volt. Sajnálatos módon a holokauszt alatt a zsidó lakosság ⅔-át megölték.

A szocialista és posztszocialista időszak

A második világháború után létrejött a Jugoszláviai Zsidó Hitközségek Szövetsége, annak érdekében, hogy összhangban működjenek a területen található közösségek, valamint segítsék a zsidók Izraelbe vándorlását. A világégés után a túlélők több mint fele Izraelbe költözött.

Az 1990-es évek etnikai feszültségeit megelőzően körülbelül 2500 zsidó élt Szerbiában (főleg Belgrádban),

a második világháború és a kilencvenes évtized közötti időszakban viszonylagos békében. A hidegháború megszűnése Jugoszlávia felbomlásához vezetett, mely után polgárháborúk törtek ki.

A jugoszláv háborúk alatt rengeteg zsidó távozott Izra­elbe és az Egyesült Államokba. A NATO-bombázás során 1999-ben a Jugoszláv Zsidó Közösségek Szövetsége számos belgrádi zsidó idős embert, nőt és gyereket költöztetett Budapestre, hogy biztonságosban tudják őket; sokan közülük nem is tértek vissza Szerbiába.

Napjainkban az antiszemitizmus viszonylag ritka az országban. A szerb kormány elismerte, hogy a zsidó vallás az ország hét hagyományos vallásának egyike. Sajnálatos módon már csak két működő zsinagógát kereshetünk fel a szomszédos államban, az egyik Belgrádban, a másik Szabadkán található.

A 2011-es népszámláláson 787 fő vallotta magát zsidó­nak, míg zsidó vallásúként mindössze 578-an definiálták magukat. A magukat zsidónak mondók közel fele Bel­grád­ban, másik fele a Vajdaság területén lakott a cenzus ide­jén.

Vajdaság

Míg Szerbia többi része sokáig az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt állt, a mai Vajdaság területe a Habsburg Monarchia része volt. II. József császár 1782-ben kiadta

a türelmi rendeletet, amely a zsidóknak bizonyos mértékű vallási szabadságot adott. A törvény sok zsidót vonzott

a Monarchia területére. A vajdasági zsidó közösségek virágzottak, és a XIX. század végére a régióban közel negyven zsidó közösség működött.

Szabadka

A várost 1775-ben alapították, valószínűleg már ekkor is laktak itt izraeliták. A XVIII. század végére tizenhárom zsidó családról maradt fent hivatalos adat, ők egy zsinagógát is működtettek. A XIX. század elején már negyvenhárom família alkotta a helyi zsidó közösséget, melynek vallási vezetését Lew Hirschmann rabbi látta el. A korszakban leginkább tisztviselőként, kereskedőként tevékenykedtek, majd szép lassan egyéb munkakörökben is foglalkoztatták őket. Az 1848-as osztrák–magyar háborúban sok helyi zsidó a magyarok oldalán csatasorba állt, sokan haltak meg ekkor. 1901-ben új zsinagógával gazdagodott a kehila, majd egy talmud-tóra is felépült, 1923-ban pedig megnyitotta kapuit a Bernat Singer Zsidó Kórház

(a névadó egy korábbi helyi rabbi). A gyógyintézmény egészen a holokausztig működött, ekkor elfoglalták

a magyarok. Szabadka zsidó lakossága 1970-ben mintegy

400 fő volt, 2004-ben pedig 220. A zsinagógát részlegesen helyreállították, azóta újra rendeltetésszerűen működik.

Belgrád

A jelenlegi fővárosba az első zsidók Olaszországból és Magyarországról érkeztek a XIII. és a XIV. században. 1521-ben szefárd török zsidók csatlakoztak hozzájuk.

A zsidók leginkább a mahalában, azaz a zsidó negyedben éltek, mely a citadella közelében állt. Foglalkozásukat tekintve kereskedők, fegyverkovácsok voltak leginkább, ekkoriban kényelmesen, jó körülmények között éltek. Még saját földet is vásárolhattak. A közösség bizonyos fokú bírósági autonómiával rendelkezett. 1663-ban nyolcszáz zsidó élt a városban. 1642 és 1688 között a Belgrádi Jesiva széles körben ismertté és elismertté vált a szomszédos országokban is.

A Török Birodalom XVII. század vége felé történt hanyatlásával katasztrofális korszak kezdődött a belgrádi zsidók életében. 1688-ban a török janicsárok kifosztották, majd felgyújtották a zsidónegyedet. Miután Ausztria elfoglalta a területet, katonáik felgyújtották, kifosztották és megölték helyi törökök és zsidók tömegeit. A közösséget teljesen lerombolták, sok zsidó emiatt már valamivel korábban Bulgáriába menekült, de azok közül, akik nem tudtak időben távozni, sokan börtönbe kerültek, vagy eladták őket Ausztriába szolgáknak. Olyan eset is előfordult, hogy a zsidó közösségek számára felajánlották tagjaikat kiváltásra. Nem sokkal később néhány zsidó visszatért

a városba, és újraépítette a zsinagógát. 1739 és 1777 között a város megint török kézre került, és az itt élő zsidók lélekszáma ez idő alatt nyolcszáz főre emelkedett.

A zsidók megpróbáltatási Belgrádban tovább folytatódtak. Volt, amikor lakhattak a városban, volt amikor nem, és olyan időszak is akadt, amikor bizonyos zsidók élhettek csak a településen. 1831-ben 1300 zsidó élt a városban (ebből 200 askenáz). Milos herceg 1837-ben alapította

a Szerb Állami Sajtót, melynek létezett héber változata is. 1888-ban egy ladino nyelvű periodika is elérhetővé vált,

El Amigo del Puebló címen. Az 1878-as berlini kongresszust követően, ahol nagyrészt eltörölték a zsidókra vonatkozó korlátozásokat, a gazdagabb belgrádi zsidók beleolvadtak a szerb társadalomba. Szerbül beszéltek, gyermekeik állami iskolákba, majd egyetemre jártak.

1907-ben Bét Jisrael néven szefárd zsinagóga nyílt a város északi részén. (A helyi héber iskola már 1850-től működött.) A legtöbb zsidó az I. világháborúig a mahalában, a korábban egyszer már megsemmisített zsidónegyedben lakott. Az első világháborúban ismét elpusztult a mahala egy része. A háborút követően Belgrád lett Jugoszlávia fővárosa, a fiatal zsidó generáció tagjai pedig sorra hagyták el a mahalát ekkor, hogy különböző, diplomát igénylő szakmákat tanuljanak.

A második világháború után a zsidó közösség népkonyhát, visszatérő- és gyógyászati központot üzemeltetett. 1944 decemberében az askenáz zsinagógát mind az askenáz, mind a szefárd hívők ismét használatba vették. 1947-ben 2271 főt számlált a közösség, akik közül majdnem minden második személy Izraelbe vándorolt. 1969-ben 1602, míg 2000-ben 1500 zsidó élt a városban.

A Jugoszláv Zsidó Történeti Múzeum 1948-as alapítását követően, 1952-ben nyitotta meg kapuit a nagyérdemű előtt.

Napjainkban a belgrádi zsinagóga épületében kóser konyha működik, külön kóser étterem nem található az államban.

Felhasznált források:

https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Jews_in_Serbia

https://www.jewishvirtuallibrary.org/belgrade

https://www.jewishvirtuallibrary.org/subotica